potus & co

Nem tervezek nap képe sorozatot indítani, de emellett most azért ne menjünk el. A fotó (forrás: az AP egyik Youtube-videója) szerdán készült egy reptéren az arizonai Phoenix mellett, ahol az állam kormányzója, Jan Brewer fogadta a SOTU-beszéd után országjárásra indult Barack Obama elnököt. Ezek a találkozók legtöbbször nagyon unalmasak: kézfogás, mosoly, pózolás a fotósoknak, esetleg egy rövid kis beszélgetés. Most nem ez történt, ahogy a fenti képen is látható, nyilvánvaló feszültség volt Brewer és Obama között, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy jelent meg olyan kép is, amelyen mosolyogtak egymásra.

A republikánus kormányzó később újságíróknak azt mondta, hogy „kicsit fenyegetettnek” érezte magát a rövid találkozó során, amelynek állítása szerint úgy lett vége, hogy ő még beszélt, de Obama mondat közben faképnél hagyta.

A két politikus közötti feszültség nem új fejlemény. Az Obama-kormányzat tiltakozott az Arizona államban a kormányzó támogatásával 2010-ben meghozott, jogvédők által diszkriminatívnak tartott bevándorlási törvény ellen. Az arizonai kormányzó viszont a szövetségi kormány ellen indított egy pert, arra hivatkozva, hogy nem biztosítja megfelelően az ország határának védelmét. A pert tavaly ősszel egy szövetségi bíróság megszüntette.

Van egy másik, személyesebb oka is a konfliktusnak. 2010 júniusában Brewer a Fehér Házban találkozott az elnökkel, és később egy könyvben azt írta, hogy Obama leereszkedően viselkedett vele. A Fehér Ház tagadta ezt, és rosszallóan felemlegették ezt a sérelmet a mostani rövid reptéri találkozóról kiadott közleményükben is.

Vannak ezek a szokásos State of the Union beszédek, amelyekre figyel az egész világ. Joggal, mert általában fontosak, és időnként olyan örökre szóló mondatokkal is megakadályoznak bennünket, mint a “gonosz tengelye” (George W. Bush, 2002) vagy a “nagy kormányzat ideje lejárt” (Bill Clinton, 1996). Nem tudom, hogy a mostani Obama-beszédből (részletek itt) fennmarad-e valami hasonló (az a tippem, hogy nem), de amúgy is fontosabb kérdés talán az, hogy mi lesz abból, ami elhangzott. Illetve: lesz-e egyáltalán bármi abból, ami elhangzott.

Obama beszédírójával - Forrás: Flickr.com/whitehouse

Obama ígért sok mindent (adóemelést a gazdagoknak, befektetést az oktatásba, az energetikába), de ezeket megígérte már korábban is. Akkor sem lett belőlük semmi, mert a törvényhozásban erős pozíciókkal rendelkező republikánusok ellenezték. Bár nagyon profin megformált volt a mostani beszéd, nem valószínű, hogy ezzel meggyőzte őket.

De ezt persze senki sem tudja jobban magánál Obamánál, aki elnöksége alatt nap mint nap szembesült saját korlátaival. Ezeket a határokat nagyon jól bemutatja a New Yorkerben megjelent, Fehér Ház-i belső feljegyzésekre alapuló cikk, amelyből kiderül, hogy milyen kompromisszumokra, korábbi ígéretek feladására kényszerült az elnök egyrészt a gazdasági kényszer, másrészt a törvényhozási ellenkezés miatt.

Ez jelentősen árnyalja azt gyakran használt fordulatot, hogy az amerikai elnök a világ leghatalmasabb embere. A New Yorker idézi Harry Truman egykori elnököt, aki szokatlan nyíltsággal fogalmazta ezt meg, amikor egyszer azon panaszkodott, hogy az elnöknek mennyi minden hazugságot és demagógiát kell elviselnie. “Az emberek soha nem értik, az elnök miért nem használja állítólagos nagy hatalmát, hogy rendre utasítsa őket. Nos, az elnök valójában egy dicsőített PR-es, aki azzal tölti az idejét, hogy dicsérget, csókolgat és rugdos embereket azért, hogy megcsinálják azt, amit egyébként is meg kellene tenniük.”

Megírtam már párszor, hogy most aztán tényleg eldurvul a küzdelem, lekerülnek a kesztyűk, és egymásnak esnek a jelöltek. Most - a dél-karolinai fordulópont után - megint egy fokkal keményebbre váltott a kampány, elég csak megnézni a fenti videót, amely a legutóbbi, hétfő esti tévévitán készült. Mitt Romney azt állítja Newt Gingrich-ről, hogy egy kudarcot vallott vezető, aki befolyással üzérkedett (vagy legalábbis kupeckedett). Gingrich erre azt válaszolja, hogy ez olyan alacsony szintje a vitának, amiben nem akar részt venni, de aztán egy elegáns fordulattal (beidézve egy 2008-as hirdetést) egyszerűen hazugnak nevezi Romney-t.

További fejlemény, hogy Romney végül is közzétette tavalyi - vagyis 2010-ről szóló -adóbevallását és részleteket közölt idei - vagyis a 2011-re vonatkozó - várható nyilatkozatáról. Ezekből az derül ki, hogy a 2010-es és 2011-es években befolyt mintegy 45 millió dolláros jövedelem után Romney várhatóan kevesebb mint 14 százaléknyi adót fog fizetni. Ez jóval elmarad attól, amekkora arányú adót az amerikaiak nagy része fizet, és a különbség oka, hogy Romney jövedelme befektetésekből származik, nem pedig munkahelyi fizetésből.

És akkor ezzel rá is fordulhatunk a mai nap várható legnagyobb attrakciójára, a szokásos elnöki State of the Union (az amerikai sajtóban elterjed közkeletű rövidítés szerint SOTU) beszédére. A kiszivárgott információk szerint Barack Obama fő témája épp a társadalmi egyenlőtlenségek elleni küzdelem lesz, amihez kiváló illusztráció lehet Romney adózása. Bár nem valószínű, hogy a beszédben konkrét utalást tesz majd a republikánus politikusra, az áthallás mindenki számára egyértelmű lesz.

Az utóbbi pár nap megint Newt Gingrichről szólt. Egyrészt örülhetett annak, hogy az elnökválasztási kampányból kiszálló Rick Perry az ő támogatására szólította fel a híveit, másrészt dühönghetett azon (és meg is tette a csütörtök esti tévévitában), hogy második felesége interjút adott az ABC-nek arról, hogyan csalta őt meg a politikus. (Gingrich állítólag azt kérte tőle, hogy éljenek nyitott házasságban, vagyis a feleség tolerálja kapcsolatát egy másik nővel.)

Gingrich mérges - Forrás: Youtube

Nem tudni, hogy a feleség interjújának milyen hatása lesz a szombati dél-karolinai előválasztásra, de a legutóbbi felmérések azt mutatják, hogy Gingrich felzárkózott az eddig első helyen álló Mitt Romney mellé. Az ARG kutatása szerint Gingrich 33 százalékon, Romney pedig 32 százalékon áll. Ez megint azt mutatja, hogy talán mégsem lesz olyan sima útja a továbbra is a legerősebb versenyzőnek tűnő Romney-nak a jelöltség elnyeréséig. Ha pedig a vallásos konzervatívok egyetlen jelölt mögött sorakoznak fel, akkor akár el is bukhat Romney.

Okosabbak leszünk ez ügyben a dél-karolinai választás után, de addig is érdemes elmélkedni egy kicsit azon, hogy vajon melyik forgatókönyv lenne a kedvezőbb Barack Obama számára. Az elnök kampánystábjának eddigi megnyilvánulásai alapján ők az állásteremtési ígéretekkel kampányoló, korábbi mérsékelt nézetei miatt a független szavazók körében is jó eséllyel induló Romney-t tartják a fő ellenfélnek, és tőle tartanak a leginkább. Első ránézésre úgy tűnik, hogy jobban örülnének egy keményvonalas konzervatív riválisnak, akit könnyű lenne beskatulyázni mint egy veszélyes őrültet.

Nem biztos azonban, hogy ilyen egyszerű a képlet, érdemes felidézni például az 1980-as elnökválasztást. Akkor – mint nemrég a BBC Newshour című műsorának egyik megszólalója rámutatott - Jimmy Carter hivatalban lévő elnök például kifejezetten örült annak, hogy a demokraták szerint szélsőséges Ronald Reagan lett a republikánusok jelöltje, nem pedig a pragmatikusabbnak tűnő idősebb George Bush. Mint tudjuk, a történet végül Reagan számára végződött happy enddel.

Itt az első hivatalos – nem a demokrata párt vagy valamilyen szimpatizáns szervezet által készített – hirdetés Barack Obama elnökválasztási kampánystábja részéről. Nyilván sokrétegű üzenettel fognak kampányolni a novemberig hátralévő időszakban, de azért sokatmondó, hogy épp egy ilyen hirdetéssel indítottak. Egyrészt maga az alapállás védekező, az elnököt energetikai ügyekben ért kritikákat igyekszik cáfolni. Másrészt az is szembetűnő, hogy ugyan szépek a képek, és frappánsak a mondatok, de nyoma sincs annak a fennkölt hangvételnek, amely Obama 2008-as kampányát jellemezte. Igaz, várható ellenfele, a nem túl karizmatikus Mitt Romney is a szakmai kérdésekre alapozva építgeti a kampányát, így lehetséges, hogy ez a választás a tények háborúja lesz.