potus & co

"Ha Barack Obamát újraválasztják 2012-ben, ami most inkább valószínű, mint sem, visszatéréseként a történészek 2010. december 6-át, a Nagy Adócsökkentési Alku napját fogják megjelölni." Ezt nem egy elkötelezett Obama-hívő írta, hanem Charles Krauthammer, a Washington Post konzervatív publicistája, akiről George W. Bush előző elnök is elismerő szavakkal ír emlékirataiban.

Krauthammer felidézi, hogy néhány héttel ezelőtt még mindenki leírta az elnököt (pártja csúnyán leszerepelt a november elejei félidős választáson, ráadásul az ezt követő nagyszabású ázsiai körútján is kudarcok érték), most azonban a törvényhozás két pártja közösen fogadta el azt az adómegállapodást, amelyet személyesen hozott össze az őt eddig keményen támadó republikánusokkal. Az alkut a felmérések szerint a lakosság pozitívan fogadta, ráadásul vannak arra utaló jelek, hogy az elnök hasonló törvényhozási sikerekre számíthat a stratégiai atomfegyverekről szóló szerződés és a melegek katonai szolgálata ügyében.

Krauthammer nincs egyedül az Obamát méltató véleményével. Míg az utóbbi hónapokban egy gyenge, vergődő elnök képe sugárzott az amerikai médiából, addig most az utóbbi napokban egyre-másra jelennek meg az Obamát győztesként, sikeres politikusként bemutató írások.

A Politico például ma arról írt cikket, hogy milyen ügyesen adta el a vitatott adómegállapodást az elnök, és idézik egyik régi hívét, Claire McCaskill szenátort, aki azt mondta: "Amit most látnak, az az, aki mindig is akart lenni. A szíve mélyén ő egy pragmatikus politikus, nem pedig az ideológiák embere, és személyesen sokkal kényelmesebben érzi magát együttműködve a republikánusokkal, mint megosztó figuraként".

Van oka a gondtalan fütyörészésre - Forrás: flickr.com/whitehouse

Ezek persze csak szavak, és ráadásul továbbra is hallani a fanyalgó, csalódott hangokat, de természetesen az amerikai politikában is rendkívül fontos, hogy az állandóan vibráló médiából milyen kép jön át.

Obama 2008-ban is részben azért tudott nyerni, mert a médiából is az sugárzott róla, hogy ő egy nyertes típus. Legendák keringtek arról, mennyire higgadtan menedzseli a kampányát (főleg a riválisok állandóan marakodó stábjaihoz képest), és a beszámolók alapján egy intelligens, a döntéseit megfontoló embert ismerhettek meg a választók. Az elmúlt másfél év kudarcai, a végtelennek tűnő egészségügyi reformvita és a továbbra is gyengélkedő gazdaság miatt aztán ezek a tulajdonságok átalakultak: a higgadtságból érzéketlenség lett, az átgondoltságból pedig tétovaság.

Most a jelzők megint változnak. "A legnagyobb hiba, amit Ronald Reagan ellenfelei valaha is elkövettek, az volt - és ezt elkövették újra és újra -, hogy alábecsülték. Ugyanez igaz Obamára" - írja Krauthammer, és konzervatívként érezhető keserűséggel hozzáteszi: "Az elnök egy nagyon okos ember."

Csak egy rövid bejegyzés: amerikai idő szerint éjfélkor a szenátus után a képviselőház is megszavazta az adótörvényt, amelynek értelmében további két évig a Bush-időszakban meghatározott alacsony szinten maradnak az adók, illetve meghosszabbítják az év végén lejáró munkanélküli segélyeket is. Ezzel egy két héten át tartó kemény vitára került pont, az elnök és a republikánusok közötti megállapodást keményen bírálták nemcsak a demokraták, de még egyes republikánusok is.

Napok óta zajlik egy érdekes per Chicagóban. A tárgyalás akörül forog, hogy Barack Obama egykori kabinetfőnökének, Rahm Emanuelnek pontosan hogyan alakultak a lakhatási viszonyai az amerikai nagyvárosban. Emanuel az egyik versenyző a februári polgármester-választást felvezető kampányban, a pert pedig riválisai indították. A szabályok szerint ugyanis csak az jelöltetheti magát, aki a választás előtt legalább egy éve a városban él.

Emanuelnek ugyan Chicago a szülővárosa, és ott töltötte élete jelentős részét is, az utóbbi két évben a washingtoni Fehér Házban dolgozott az elnök legbizalmasabb munkatársaként. Bár ez idő alatt is megtartotta chicagói házát, de kiadta egy bérlőnek, így politikai ellenfelei szerint nem felel meg a követelményeknek.

Emanuel az elnökkel - Forrás: flickr.com/whitehouse

A három napja tartó tárgyaláson kedden azt boncolgatták, hogy vajon Emanuel tényleg hagyott-e saját tárgyakkal teli dobozokat a chicagói ház pincéjében vagy sem. A politikus szerint így volt, és állítja, hogy többek között felesége esküvői ruháját és a családi porcelánt is a dobozokban őrizték. A lakás bérlője viszont azt mondja, hogy ő nem találkozott a dobozokkal. Nehéz eldönteni, kinek van igaza, a bérlő ugyanis - a Chicago Tribune terjedelmes tudósítása szerint - már régóta kapcsolatban áll az Emanuel elleni pert indítók ügyvédjével.

A szerdai tárgyaláson kevésbé izgalmas részletekről volt szó. Ezen meghallgatták azt az ingatlanügynököt, akivel a chicagói ház 1998-as megvételét intézte Emanuel. A magát a politikus régi barátjaként jellemző ügynök elmondta, hogy Emanuel eleve csak egy-két évre tervezte fehér házi munkáját, az ingatlant pedig azért adta bérbe, mert biztonsági szempontból ez tűnt a legjobb megoldásnak. Azt is elmondta, hogy a bérlő állítólag 100 ezer dollárt követelt azért cserébe, hogy a vártnál hamarabb elhagyja a házat. Emanuel ugyanis az után döntött a visszatérésről, hogy a Chicagót két évtizeden át irányító Richard Daley szeptemberben váratlanul bejelentette, nem jelölteti magát újra a polgármesteri posztért.

Bár a per jelentéktelennek tűnő részletek körül forog, a tétje nagy. Emanuel kizárásával ugyanis a felmérések szerint legesélyesebb jelölt esne ki a versenyből. Országosan ismert politikus, aki a republikánusoknak kedvező politikai környezetben is labdába tud rúgni a stabilan demokrata városban, és az is tudható róla, hogy már régóta készül a polgármesterségre (már korábban jelezte, ha Daley visszavonul, akkor megpályázza a posztot).

Egy ellentmondásos város - Forrás: saját fotó

Ha Emanuel végül zöld utat kap, és megnyeri a választást, akkor a chicagóiak elmondhatják majd magukról, hogy az amerikai politikai élet egyik legszínesebb figurája a polgármesterük. Híres-hírhedt durva stílusáról, trágárkodásairól, és gyakran emlegetik vele kapcsolatban azt a történetet, hogy egyszer egy döglött halat küldött egy közvélemény-kutatónak, aki magára haragította, de közben riválisai is elismerik, hogy nagy munkabírású, dinamikus politikus (tavaly év elején írtam Emanuelről egy portrét az [origo]-n, ez itt található).

A személyiségjegyeit tekintve Emanuel passzolna Chicagóhoz, ehhez az ellentmondásos városhoz. Monumentális épületeivel, szegregált és lerobbant városrészeivel, jellegzetes magasvasútjával, a Michigan-tó partján kacskaringozó bicikliútjával egyszerre barátságos és ijesztő. Izgalmas a kulturális élete, tele van gazdag cégekkel és bevándorlókkal, de közben mégis nyugodtabb a tempója, mint például New Yorknak. És nem mellesleg azt tartják róla az amerikaiak, hogy Chicagóban a legkeményebb a politikai közeg, és ott csak a legdörzsöltebb szereplőknek van esélyük a túlélésre. Ha valaki, akkor Emanuel biztosan közéjük tartozik.

Egyre bonyolódik a helyzet adóügyben. Amikor Obama múlt héten megállapodott a republikánusokkal arról, hogy a leggazdagabbak számára sem lesz adóemelés, és ezzel együtt meghosszabbítják az év végén lejáró munkanélküli segélyeket, akkor a reakciók még viszonylag egyszerűek voltak. A republikánusok diadalként élték meg a megállapodást, a demokraták pedig háborogtak.

Azóta azonban a republikánus táborban is felerősödtek a kritikus hangok. A CNN szerint a konzervatív Tea Party mozgalom egyik csoportja, a Tea Party Express tiltakozik az alku ellen, mert szerintük az csak tovább növeli a hiányt, ráadásul mivel az alacsonyabb adók csak két évre szólnak, ezért nincs igazi ösztönző hatása a gazdaságra. "Minél többet hallunk erről a megállapodásról, annál kevésbé szeretjük" - idézte a CNN Levi Russellt, a csoport szóvivőjét.

Kedden egy befolyásos republikánus politikus, Mitt Romney a USA Todayben megjelent cikkében hasonló érveket hozott fel a megállapodás ellen. Szerinte is bizonytalansághoz vezet a rövid távra szóló megállapodás (az adócsökkentést még George Bush előző elnök kezdeményezésére fogadták el határozott időre, idén év végéig, ezt hosszabbítanák meg most még két évre), miközben az alku értelmében még jobban eladósodik az ország. "Obama elnöknek van oka az ünneplésre. Az alku rövidtávú gazdasági ösztönző csomagot eredményez, és ezt pont akkor teszi, amikor neki a legnagyobb szüksége van rá: a 2012-es elnökválasztások előtt" - fogalmaz Romney, aki a 2008-as kudarc után várhatóan ismét indul az elnökválasztáson.

Romney-nak nem tetszik az alku - Forrás: flickr.com/mittromney

Romney lényegében azt mondja, hogy a republikánusok saját magukat lőtték lábon az alkuval. Ha ugyanis a megállapodás eredményeként újabb pénzeket pumpálnak a gazdaságba, és ennek hatására elkezd csökkenni a munkanélküliség, az hatalmas muníciót jelentene Obama számára a 2012-es kampányban. Bár egyelőre túl sok a "ha" ebben a gondolatmenetben, megvalósulása esetén évek múlva úgy fognak emlékezni erre a vitatott alkura, mint Obama egyik legügyesebb és legdörzsöltebb húzására.

Ő most a második leghatalmasabb ember (legalábbis formális politikai szempontok szerint) a világ leghatalmasabb országában (egyelőre még a legtöbb szempont szerint), de mégis úton-útfélen elsírja magát.

Az új képviselőház januári megalakulásakor a republikánus John Boehner lesz a testület vezetője, és ezzel rendkívül nagy beleszólást kap az amerikai politika alakításába. Egyelőre ugyanakkor semmiképp sem egy cinikus és dörzsölt politikus képét sugározza. Először a republikánus diadalt hozó félidős választások estéjén sírta el magát, amikor arról beszélt, hogy ő mindig az amerikai álomért küzdött, most pedig a CBS 60 Minutes című műsorának adott interjúban kétszer is szabályosan elbőgte magát.

Egyszer szintén az amerikai álom említésekor kezdtek el potyogni a könnyei (ez 6:15 körül van a videón), a második alkalommal pedig akkor, amikor felesége beszélt arról, hogy nagyon büszke rá (ez a videó legvégén van). Egyébként a feleség megjegyezte, hogy amúgy nem sírós típus a férje.