Nyolc évvel ezelőtt egy viszonylag ismeretlen politikus mondta a központi beszédet a demokrata párt elnökjelölő konvencióján. Hatalmas sikert aratott azzal az üzenettel, hogy az amerikaiaknak össze kell fogniuk, mert - ahogy fogalmazott - nincs republikánus Amerika és demokrata Amerika, hanem csak egy ország van, és együtt kell dolgozni a sikerért. Azt a politikust Barack Obamának hívták, és azóta mindenki által ismert módon feljutott az amerikai politika csúcsára.

Most épp azért gyűltek össze a republikánusok, hogy elindítsák a harcukat az ő legyőzésére, de érdekes módon a központi beszédet mondó politikus mintha megidézte volna a nyolc évvel ezelőtti Obamát. Ez a politikus a republikánusok egyik legnépszerűbb új arca, Chris Christie, aki az elmúlt években egyrészt szókimondó stílusával tűnt ki, másrészt azzal, hogy felvállalt kemény politikai konfliktusokat. Beszéde annyiban hasonlított a nyolc évvel ezelőtti demokrata szónoklatra, hogy meglepően sokszor emlegette azt, hogy kétpárti megoldásokra van szükség. “Követeljük, hogy a vezetőink dolgozzanak együtt” - fogalmazott Christie, aki arra is több utalást tett, hogy ő a korábban erős demokrata bázisként elkönyvelt New Jersey állam kormányzója.

A republikánus konvenció helyszíne - Forrás: http://www.gopconvention2012.com/

Az egymással civakodó felek együttműködésre való felszólítása persze a politika egyik legrégebbi közhelyei közé tartozik, az utóbbi hónapokban azonban nem sokat lehetett hallani ezt a republikánusoktól. Sokkal inkább az a mondás mostanában, hogy két irány közül kell választania az országnak, a kétpártiság emlegetése ezért némileg meglepő volt Christietől. Igaz ugyanakkor, hogy a beszédében azt is kijelentette, hogy “a mi elképzeléseink jók Amerikának, az övéik pedig már kudarcot vallottak”. Mint a beszédből kiderült, a republikánus elképzelések alatt azt érti, hogy vissza kell fogni az állami kiadásokat, és drasztikusan csökkenteni kell a kormányzati szerepvállalást. Hozzátette azt is, “meg kell mondanunk az embereknek az igazat: a baj nagy, és a megoldások nem lesznek fájdalommentesek”.

Volt tehát pártosság ebben a beszédben jócskán, de valahogy mégsem hangzott harciasan, és ugyan Christie azt állította, hogy az igazi vezetők nem a közvélemény-kutatásokat követik, hanem megváltoztatják a közvéleményt, valószínűleg nem járunk távol a valóságtól, ha azt gondoljuk, hogy a minden bizonnyal jól átgondolt üzenet mögött számok is rejtőznek. A felmérések ugyanis azt mutatják, hogy a választók nagyon megosztottak, és a többség már elkötelezte magát egyik vagy másik oldal mellett. Az is látszik, hogy nagyon szoros az állás, így csak egy viszonylag kis, még bizonytalankodó szavazótábor meggyőzéséért megy a harc. Márpedig őket könnyebben meg lehet fogni egy ilyen higgadt beszéddel, mint csatakiáltásokkal.

Ebbe a logikába passzolt a konvenció első igazi napjának másik fontosabb beszéde is. Ann Romney, a republikánus jelölt felesége ugyanis csupa emberi dologról, a házasságukról, a gyerekeikről, a betegségek által okozott problémákról beszélt. Elmondta például, hogy a házasságuk elején egy alagsori lakásban éltek, és tésztára volt csak pénzük, de állítása szerint az volt a legszebb időszaka a házasságuknak. Az biztosra vehető, hogy Ann Romney nemcsak a delegáltak szórakoztatására hozta fel ezeket a családi történeteket, hanem sokkal inkább azért, hogy megpróbáljon változtatni azon a képen, amely - részben a demokraták hathatós segítségével - kialakult a férjéről. Az üzletemberi karrierje során tetemes vagyont összegyűjtő Mitt Romneyról ugyanis - szintén felmérések szerint - a választók többsége azt gondolja, hogy rideg és a távolságtartó, a szegényebbek problémái pedig nem érdeklik.

Kérdés, hogy egy beszéd mennyire tudja megváltoztatni ezt a képet, de valószínűleg a republikánusok nem szállnak le majd erről az útról, és később is sokat hallhatunk majd Romneyról, a magánemberről. Az különösen érdekes lesz, amikor azt próbálják majd bizonyítani, hogy a kampányrendezvényeken szinte robotszerűen viselkedő és gyenge vicceket sütögető politikusnak van humora. Márpedig láthatóan ezt is a kampány részévé szeretnék tenni, Ann Romney ugyanis többször elismételte azt, hogy férje még most is megnevetteti őt, csakúgy mint középiskolai megismerkedésük idején.