Elie Litvin az egyik legnagyobb rajongója Mitt Romneynak. A pattanásos, szemüveges fiú most 19 éves, de már kilencéves korában a politikusnak dolgozott. Romney akkor - 2002-ben - azért kampányolt, hogy elnyerje Massachusetts állam kormányzói székét, és a Boston környékén lakó republikánus érzelmű fiú megkereste a kampányszervezetet, hogy tudna-e valahogy segíteni. Kiderült, hogy tudott, orosz bevándorlók gyermekeként ugyanis jól jött a Romneyéknak egy tolmács, amikor az oroszok által lakott környéken kampányoltak.

Elie Litvin most Washingtonban él, és az egyik helyi egyetemen tanul politikai kommunikációt, közben pedig besegít Mitt Romney elnökválasztási kampányába is. Többször találkoztak személyesen, de nincs közöttük szorosabb kapcsolat, bár a fiú annyiban nagyon hasonlít Romneyhoz, hogy ugyanolyan fegyelmezetten és szinte gépiesen beszél, mint ő. Litvin ugyanakkor nem szándékozik a politika első vonalába törni, legfeljebb politikai tanácsadóként szeretne dolgozni a háttérben. A mostani kampányban elsősorban az egyetemisták aktivizálására koncentrál, de ő hirdette meg csütörtök estére azt a partit is, amelyre a republikánus elnökjelölő konvenció utolsó napja iránt érdeklődőket várta közös tévénézésre.

Az olcsó sörért jöttek

Ez a kezdeményezés ugyanakkor nem sikerült a legjobban. Este hét órára volt meghirdetve a parti egy Barcode nevű belvárosi bárba, amely ugyan zsúfolásig tömve volt emberekkel, de mint kiderült, túlnyomó többségük nem a partira jött, hanem azért, hogy kihasználja a happy hourt, vagyis azt, hogy a kora esti órákig féláron lehet kapni sört és egyéb italokat. A republikánus konvenció iránt érdeklődők számára el volt kerítve egy kisebb rész, de ott csak néhány ember lézengett.



Ezt ugyanakkor egyáltalán nem lehet a republikánus kampány iránti általános hozzáállás jeleként értékelni. Egyrészt Washington hagyományosan az egyik leginkább demokrata város az országban, és így a republikánus párt nem túl aktív itt, nekem is hosszas keresgélésbe és telefonálásba került, mire ezt az egyetlen partit sikerült megtalálni. A másik oka a gyér érdeklődésnek az lehetett, hogy a fővárosban élő aktív republikánusok egy jó része valószínűleg épp a floridai Tampában, a konvenció helyszínén tartózkodott. Erre panaszkodott legalábbis az egyik férfi, mondván, körbekérdezte a barátait, hogy jönnek-e a kocsmába, de mindenkitől azt a választ kapta, hogy ott vannak személyesen a gyűlésen.

"Ryan ezt megoldotta"

Az összegyűltek között így is akadtak azonban páran, akik láthatóan otthonosan mozogtak az amerikai politikában. A parti egyik résztvevője például egy harmincas éveiben járó kopasz férfi volt, aki kisebb kampányokon dolgozó tanácsadóként mutatkozott be nekem. Azt mondta, szerinte nem kétséges, hogy Romney fog győzni, ráadásul meggyőző fölénnyel. Ezt arra alapozza, hogy mivel nagyon megosztottak a választók, és viszonylag kevés független vagy bizonytalan szavazó van, ezért azon fog múlni az eredmény, hogy melyik párt tudja mozgósítani jobban a bázisát. “Ryan ezt megoldotta” - jegyezte meg a férfi, utalva arra, hogy a korábban liberális nézetekkel is kacérkodó Mitt Romney iránt ugyan nem volt nagy lelkesedés a párton belül, de a keményvonalas konzervativizmusáról ismert Paul Ryan alelnöki jelölését feltüzelve fogadták a republikánusok.

A kopasz fejére időnként baseballsapkát csapó férfi szerint Romney előnyére szolgál nemcsak az, hogy sokkal biztosabb az anyagi háttere, hanem az is, hogy nagyon rossz állapotban van a gazdaság. “Amikor ilyen nagy a baj, nem arra van szükség, hogy olyan legyél, mint George Washington vagy Abraham Lincoln. Elég az is, ha elfogadható vagy” - magyarázta.

Vége a partinak

Azt végül nem sikerült megtudni, hogyan követnek a vérbeli republikánusok egy elnökjelölti beszédet, mert a csúcsidőben is legfeljebb tízfős csoportosulás szép lassan megfogyatkozott. Este kilenc órára már csak Litvin maradt két hozzá hasonló korú lánnyal, és ugyan előtte nem sokkal elintézett néhány telefont, nyilvánvalóan az sem hozta meg a kívánt eredményt. A parti így még az előtt végetért, hogy a fontosabb beszédek elkezdődtek volna, és negyed tízkor már csak az asztalt törölgető pincér maradt a republikánusok által lefoglalt részen.

Pedig voltak érdekes beszédek. Az est meglepetése - bár néhány órával korábban már kiszivárgott az információ - az volt, hogy színpadra lépett Clint Eastwood, aki egy fiktív párbeszédet folytatott le a szerinte nem túl sikeres Barack Obamával. A tévéközvetítés szerint ez nagyon tetszett a konvenció helyszínén tartózkodó republikánusoknak, akik szintén sok tapssal fogadták Marco Rubio floridai szenátornak az Egyesült Államok különlegességéről szóló beszédét. A kubai szülőktől származó politikus hosszan mesélt arról, hogy milyen nehéz sorban éltek a szülei, és hogy csak az Egyesült Államokban történhetett meg az, hogy ilyen családi háttérrel neki mégis sikerült sokra vinnie.

Rubio szerepe az volt, hogy bemutassa Mitt Romneyt, aki hivatalosan a csütörtöki beszédével vált a párt elnökjelöltjévé. A pódiumra a közönség sorain keresztül érkező, több tucat emberrel kezet fogó Romneyval szemben az előzetes politikai elemzői elvárás egyrészt az volt, hogy minden korábbinál világosabb érveket fog felhozni arra, hogy az amerikaiaknak őt kell választaniuk Obama helyett. A másik dolog, amit sokan vártak tőle az volt, hogy jobban bemutassa magát, mint embert, a közvélemény-kutatások szerint ugyanis a választók többsége vagy nem ismeri jól, vagy pedig nem igazán kedveli.

Család és üzlet

Romney mindkét várakozásnak megpróbált megfelelni. Egyrészt hosszan beszélt szüleiről, akikről elmondta, hogy apja ugyan nem jutott el oda, hogy főiskolára menjen, de így is sikerült felküzdenie magát egy nagy autóvállalat vezetői posztjára, és később elnyerte Michigan állam kormányzói székét is. Szülei magánéletébe egészen olyan mélyen belement, hogy elmondta, apja minden nap vitt egy rózsát az anyjának, aki onnan tudta meg, hogy a férje meghalt, hogy egyik nap elmaradt a rózsa.



Az elnökjelölt megosztott történeteket feleségéről és öt - ma már felnőtt - gyermekükről is, majd mesélt az általa alapított befektető cégről, amelynek tevékenysége miatt sokat kritizálják a demokraták. Ők azt állítják, hogy a cégnek köze volt több vállalkozás bezárásához, aminek következtében sokan elveszítették a munkájukat. Romney ezekre az esetekre nem tért ki, de felsorolt több olyan vállalatot, amelyeket ők indítottak el, vagy mentettek meg, és ma szerinte sikeresen működnek.

A beszéd gerincét azonban leginkább az adta, ahogy Romney érvelt Obama ellenében és saját maga mellett. Az elnökről azt mondta, hogy minden jel szerint ő is egy rendes ember, jó családapa, “de rossz elnök”. Szerinte ugyan érthető volt az, hogy négy évvel ezelőtt sokan bíztak a reményt és változást ígérő Obamában, de most fel kell tennie mindenkinek a kérdést, hogy vajon a nagy ígéretek megvalósultak-e. “Annak örültem volna, ha Obama elnök sikeres, mert azt szeretném, hogy Amerika sikeres legyen” - fogalmazott Romney, de aztán hozzátette, hogy az elnök kudarcot vallott, ezért az amerikaiknak egy új fejezetet kell nyitniuk.

"Persze, ez csak politika"

A saját programjáról azt mondta el, amit az eddigi kampánybeszédek alapján tudni lehetett. Öt pontba sorolta a fontosabb ígéreteket, amelyek a következők: 1. 2020-ra Észak-Amerika engergiafüggetlen lesz annak segítségével, hogy teljes mértékben ki fogják használni saját energiaforrásaikat (beleértve a szént és az olajat is), 2. képezni fogják az embereket, hogy munkát tudjanak találni, 3. új kereskedelmi egyezményeket fognak kötni, hogy az USA-t ne érhessék hátrányok a világpiacon, 4. csökkenteni fogják a kiadásokat, és egyensúlyba hozzák a költségvetést, 5. adócsökkentések révén támogatni fogják a kisvállalkozásokat.

Romney most sem ment bele azoknak a nyitott kérdéseknek a tisztázásába, hogy például milyen kiadásokat csökkentene, és ezáltal milyen állami szolgáltatások szűnnének meg. Kevés időt szentelt a külpolitikai kérdésekre is, bár az kiderült, hogy keményebb fellépésre lehet tőle számítani Iránnal és Oroszországga szemben is. “Az én elnökségem alatt a barátaink több lojalitásra számíthatnak, Putyin elnök pedig kevesebb rugalmasságra és több keménységre” - fogalmazott Romney.

Nagy, általános jellegű ígéretekből tehát nem volt hiány, és valószínűleg hasonlókat hallhatunk majd a jövő heti demokrata konvención Obamától is. A nagy kérdés azonban az, hogy mennyit tudnak ebből megvalósítani, bármelyikük is nyeri a választást. Az amerikai kormányzati berendezkedés lényege ugyanis épp az, hogy önmagukban az egyes szereplők (az elnök, a szenátus és a képviselőház) nem sokat tudnak tenni, és ezért bárki is nyer, egyáltalán nem kap szabad kezet a programja végrehajtására. Amikor felvetettem ezt még a parti elején egy harsányan beszélgető fiatalembernek - aki már hét óra körül kicsit spiccesnek tűnt -, akkor egy pillanatra maga elé nézett, majd feltekintett a CNN tudósítását mutató kivetítőre, és csak annyit mondott: “Persze, ez az egész csak politika.”