Nate Silver sápadt, szemüveges, és imádja a statisztikai adatokat, valamint a táblázatokat. Minden adott tehát ahhoz, hogy egy unalmas, szürke figura legyen, ő azonban távolról sem az. Nagyszerűen tud magyarázni, kiváló humora van, és ugyan elég néhány percig hallgatni őt ahhoz, hogy rájöjjünk, egy nagyon okos emberrel van dolgunk, közben sugárzik róla a szerénység is.

Nem meglepő tehát, hogy csüngött a szavain annak a washingtoni könyvesboltnak a közönsége, ahol csütörtök este bemutatta új könyvét. Az üzlet - amelyről már megemlékeztem egy korábbi [origo]-s cikkemben - zsúfolásig megtelt emberekkel, és a várakozás közben zajló beszélgetések megadták az alaphangot az előadáshoz. Az emberek a politikáról - és különösen az előző esti elnökjelölti vitáról - beszélgettek, és többségük minden bizonnyal azért érkezett, hogy meghallgassa Nate Silver véleményét az egyre nagyobb fordulatszámon pörgő kampányról.

Nate Silver ugyanis igazi sztárnak számít a politikai elemzők világában. Ő indította el az amerikai elnökválasztásokat hivatalosan eldöntő elektori testület látszámára utaló címet viseló FiveThirtyEight nevű blogot, amely az egyik legtöbbet hivatkozott és legnépszerűbb elemző oldal. A statisztikus végzettségű és korábban elsősorban baseball-elemzéseket végző Silver álnéven indította el a blogot még a 2008-as elnökválasztást megelőző kampányban, és hamar elismertséget szerzett azzal, hogy az előválasztások során tett előrejelzései sokkal pontosabbnak bizonyultak sok más, már bejáratott elemző jóslásainál.

A blog annyira népszerű lett, hogy 2010-ben a New York Times részévé vált, és a 34 éves Silver azóta rendszeres szerzője a nyomtatott lapnak és a vasárnapi kiadásban megjelenő tekintélyes magazinnak is. Gyakran hívják tévéműsorokba is, szeptemberben pedig megjelent a washingtoni könyvesboltban tartott rendezvényen is bemutatott első könyve, amelynek címe The Signal and The Noise - Why So Many Predictions Fail - but Some Don’t (A jelzés és a zaj - Miért vall kudarcot olyan sok előrejelzés - néhány viszont nem).

A fülszöveg szerint Silver arra koncentrál a könyvben, hogyan lehet megkülönböztetni a valódi jelzéseket az egyre zajosabb és egyre több adatot tartalmaó információtömegben. Figyelmeztet arra is, hogy mivel az emberek előrejelzések alapján hoznak döntéseket, ezért a hibás jóslatok súlyos károkat okozhatnak a társadalomnak. Silver szerint az ilyen kudarcok oka legtöbbször a túlzott magabiztosságban keresendő, ha “azonban a bizonytalanság elismerése javul, akkor az előrejelzéseink is jobbak lesznek”. Szerinte ez az előrejelzés-paradoxon: “minél alázatosabbak vagyunk a saját előrejelző képességünkkel kapcsolatban - és minél inkább hajlandóak vagyunk tanulni a saját hibáinkból - annál inkább képesek leszünk arra, hogy az információt tudássá tegyük, az adatokat pedig előrejelzéssé.”

Mit mond Nate Silver a kampányról? (Angol nyelvű videó)

Minden statisztikai tudása mellett valószínűleg ez a hozzáállás a titka Nate Silver sikerének. Miközben az Egyesült Államokban a média és általában a közélet tele van harsány megmondóemberekkel (bár megkockáztatom, hogy ez nem amerikai sajátosság), addig ő egy nagyon visszafogott, higgadt hangot képvisel. Nem szégyelli kimondani azt, ha valamit nem tud, és azt sem titkolja el, ha az előrejelzéseinek egyes elemeit illetően vannak kétségei. Sőt, az elemzők körében ritkaságnak számító módon azt is nyíltan bevallja, hogy politikai szimpátiája a demokratákhoz köti, ami ugyan persze lehet, hogy hitelteleníti egyesek szemében, de legalább annyira értelmezhető a transzparencia iránti elkötelezettségként.

A tárgyilagosság megnyilvánulása volt az is, hogy az elnökjelölti vitát Silver is egyértelműen Obama kudarcaként és Romney győzelmeként értékelte. Hozzátette azonban, nehéz látni azt, milyen hosszú távú hatása lesz ennek a kampányra, miután a felmérések szerint a választók túlnyomó többsége már régóta eldöntötte, kire fog szavazni (és a többség Obama mellett van). Silver szerint Romney ugyan valószínűleg javított a saját kedvelhetőségi indexén, de megjegyezte, hogy nem nagyon voltak olyan pillanatai a kampánynak, amelyek népszerű klipként továbbélhetnének a Youtube-on, és Obama ugyan fáradtnak és enerváltnak tűnt, de nem mondott semmi olyat, ami kényelmetlenséget jelenthetne számára később.

Ahogy azt Silver több blogbejegyzésében leírta, az előrejelzési modellje nagyrészt közvélemény-kutatási adatokra (visszanézve egészen 1968-as választásig, amikor az első komolyabb kutatások zajlottak) és gazdasági mutatókra alapul. A könyvesboltban tartott rendezvényen megkérdeztem tőle, hogy mit kezd az olyan nehezen megfogható tényezőkkel, mint a média által sugallt narratívával (ami most épp az, hogy Romney magához tért és nehéz hetek várnak Obamára) és az ebből fakadó dinamikával. Azt mondta, hogy ezzel ugyan számolni kell, de szerinte ennek elsősorban az előválasztások idején van szerepe, amikor még kevésbé elkötelezettek egy-egy jelölt mellett a választók. Hozzátette azt is, hogy szerinte a narratívát szállító “média gyakran túlértékeli azt, hogy mennyire okos, és hogy mennyire érti azt, hogy mit is gondolnak az amerikaiak”.

Silver láthatóan tisztában van azzal, hogy egy feszített kampányban nagyon gyorsan megváltozhatnak a dolgok, és ami egyik nap még rendkívül fontosnak tűnik, az hirtelen a háttérbe szorulhat, az alapok pedig közben akár érintetlenek is maradhatnak. Erre jó példa, hogy csütörtökön még arról kapott kérdéseket, hogy milyen károkat okozott az elnöknek a szerda esti tévévita, de ha pénteken lett volna ez a beszélgetés, akkor már valószínűleg mindenki arról faggatná, hogy vajon hogyan segítheti Obamát a legújabb (és meglepően kedvező) állásriport. Szerencsére ott van a blogja, ahol megtudhatjuk, mit gondol erről.