“Inside the Beltway” - ez a kifejezés a politikai bennfentesség szinonimája az Egyesült Államokban. Maga a Beltway a Washingtont körülvevő körgyűrűt jelenti, azon belül járva lehet közelférkőzni az amerikai politika központjához. A kifejezést amúgy sokszor pejoratív értelemben használják, utalva arra, hogy a Beltwayen belül csupa olyan dolog (hatalmi játszmák, intrikák, véget nem érő szakmai viták) történik, amelyek a rendes, keményen dolgozó átlag amerikaiakat egyáltalán nem foglalkoztatják.

Elvileg ilyen az ezen a blogon is sokat emlegetett fiscal cliff is, ami egy szinte követhetetlen alkudozási folyamat a költségvetés egyensúlyba hozásáról (aki lemaradt volna, a lényeg: ha a republikánusok és a demokraták nem egyeznek meg egy átfogó költségvetési megállapodásról, akkor január elején életbe lép egy adóemelésekből és kiadáscsökkentésekből álló megszorító csomag, ami súlyos károkat okozhat a gazdaságnak). Az elmúlt hetekben ezzel volt tele az amerikai média, bár néha már a cikkekből és tévéműsorokból is úgy tűnt, mintha az újságírók is csak muszájból csinálnák. Ennek az egyik legnyilvánvalóbb jele az volt, amikor már azon ment az elmélkedés, hogy vajon helyes-e a fiscal cliff kifejezés használata (ez magyarra lefordítva olyasmit jelent, hogy a költségvetési szakadék széle, persze angolul frappánsabban hangzik), és nem kellene-e inkább fiskális csúszdának vagy egyszerűen költségvetési krízisnek hívni.

Ezek olyan részletek, amelyek már tényleg alig érdekelhetnek bárkit is a Beltwayen belül, és nekem is akadt olyan ismerősöm, aki kifakadt azon, hogy november elejéig minden a választási kampánnyal volt tele, most meg másról sem hallani, mint a fiscal cliffről. Megértően bólogattam neki, mert ugyan engem őszintén érdekelnek az amerikai politikai történései, de néha nekem is az volt az érzésem, hogy ez már tényleg sok.

Távol a Beltwaytől és mégis közel

Így amikor hétfőn délután elhagytam Washingtont, és átjöttem az ország nyugati partjára, arra számítottam, hogy a beltwaytől távol kevesebbet hallok majd az ehhez hasonló ügyekről. Ehhez képest azonban amikor a Los Angeles és Las Vegas közötti autópályáról letérve egy Barstow nevű kisváros egyik étkezőjében felkaptam a helyi újságot, a címlapon szintén a fiscal cliff fogadott. A San Bernardino megyei Community News Weekly nevű lapban (amely a fejléce szerint a sivatagi és hegyi vidékeken élőknek szól) Buck McKeon, Kalifornia 25-ös számú választási körzetének kongresszusi képviselője ír arról, hogy miért is fontos megállapodni a költségvetési egyensúly megteremtéséről. McKeon republikánus, így nem túl meglepő módon azokat a republikánus érveket ismétli meg, amelyeket már sokszor lehetett hallani kollégáitól az elmúlt hetekben és hónapokban.

A vita ugyanazon kérdések körül forog most is, mint hetekkel ezelőtt. A demokraták azt akarják, hogy a leggazdagabb rétegek számára emelkedjen a jövedelemadó szintje, a republikánusok viszont ellenzik ezt. A republikánusok eközben azt akarják, hogy érdemi megszorítások legyenek a nagy ellátó rendszerekben (egészségügy, nyugdíj), a demokraták azonban nem értenek ezzel egyet.

A határidő december vége, de praktikusan már karácsony előtt meg kellene állapodni, ha még át is akarják vinni a jogszabályokat a törvényhozáson. Egyelőre a két oldal vezetői továbbra is kemény szavakkal illetik a másik javaslatait a nyilvánosság előtt, de a háttérben intenzív tárgyalások zajlanak az alacsonyabb szintű stábtagok között. Ezek nem is voltak teljesen eredménytelenek, az álláspontok ugyanis közeledtek az elmúlt hetekben.

Talán egy hónappal ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna például az, hogy a törvényhozási republikánusok vezéralakja, John Boehner képviselőházi elnök adóemelésre tegyen javaslatot, néhány nappal ezelőtt azonban épp ezzel állt elő. A javaslata az, hogy az évi egymillió dollár felett keresők jövedelemadója emelkedjen, a többieké viszont maradjon a jelenlegi szinten. A megállapodás szempontjából a gond csak az, hogy ez még mindig távol van a demokraták eredeti javaslatától, Obama ugyanis végig azzal kampányolt a novemberi elnökválasztás előtt, hogy 250 ezer dolláros jövedelem felett emelkedjenek az adók. A Fehér Ház jelezte ugyan, hogy az elnök hajlandó felvinni ezt 400 ezerre, de a különbség még mindig jelentős.

Vannak az alkudozásnak egyéb fontos elemei az adók szintjén túl is. Obama például azt akarja, hogy hosszú távon oldódjon meg az adósságplafon problémája és az általános megszorítások közepette is legyen pénz nagyobb infrastrukturális fejlesztésekre. A republikánusok ugyan idegenkednek ezektől, de minden nézeteltérés ellenére is sokkal közelebbnek tűnik egy megállapodás most, mint bármikor korábban. Ehhez mindkét oldalnak engedményeket kell tennie, és ahogy McKeon képviselő is írta a mindössze kétoldalas újság nagy részét elfoglaló cikkében: “Washingtonnak meg kell oldania problémákat a fiscal cliff elkerülése érdekében”. Vagyis a megoldás kulcsa a Beltwayen belül van.