Minnesota államról és azon belül is a Twin Citiesről (ikervárosok: Minneapolis/St. Paul) ritkán hallani a hírekben, és az amerikai filmekbe és sorozatokba is legfeljebb valamilyen furcsa kiejtéssel beszélő vicces figura révén szoktak bekerülni. (Jó, most két republikánus elnökaspiráns, Michele Bachmann és Tim Pawlenty is onnan jön, de ők jellemzően nem a saját államukkal kampányolnak.) Pedig a Twin Cities egy nagyszerű hely, intenzív színházi és zenei élettel (leghíresebb szülöttje Prince), egy szebb napokat látott, de még mindig tisztességes munkát végző újsággal (Star Tribune) és nem mellesleg sok-sok kedves emberrel.

Most mégsem ezt a derűsebb oldalát mutatja ez a nagyszerű hely, Minnesota ugyanis azzal hívta fel magára a figyelmet az elmúlt napokban, hogy pénteken egyszercsak leállt a kormányzati gépezete. Az történt meg kicsiben, amit csak az utolsó pillanatban sikerült elhárítani szövetségi szinten április elején. Akkor a republikánusok és a demokraták egy órával a határidő előtt hoztak tető alá egy költségvetési megállapodást, amely lehetővé tette a szövetségi leállás elkerülését.


Egy kedves hely

Minnesotában is intenzív tárgyalások folytak Mark Dayton demokrata kormányzó és a törvényhozást ellenőrző republikánusok között, de nem sikerült dűlőre jutniuk a pénteki határidő előtt. Dayton azzal az ígérettel nyert választást, hogy megnöveli a leggazdagabb rétegek adóterheit, a republikánusok azonban elutasítják ezt, mondván, hogy gazdasági válságban nem szabad adókat emelni. Ők helyette kiadáscsökkentéssel rendeznék az 1,4 milliárd dolláros hiányt.

Egy minneapolisi ismerősöm szerint a mindennapokat egyelőre lényegesen nem befolyásolja a kormányzati leállás, de hozzátette, hogy “a gazdaságunknak rossz”, ami történik. Az általában is demokrata érzelmű ismerős azt mondja, hogy a kormányzóval ért egyet ebben a vitában, mert az évi egymillió dollárnál nagyobb jövedelemmel rendelkezők (őket adóztatná meg jobban Dayton) adóterhe kevesebb, mint ami az ötvenes években volt, és a legutóbbi recessziót is ők érezték meg legkevésbé. “Persze ami valójában történik azzal, hogy nincsenek új jövedelemadók, az az, hogy emelkedik a helyi ingatlanadó, ami sokkal kevésbé progresszív, és a közép- és alacsonyjövedelmű embereket jobban sújtja mint a vagyonosokat” - írta a július 4-i hosszú hétvégének örülő, a költségvetési helyzeten szomorkodó ismerősöm.

Amiért érdemes figyelni a minnesotai fejleményekre, az az, hogy ez a vita leképezi azt a konfliktust, amely Washingtonban dúl a Fehér Ház (meg persze a demokrata törvényhozók) és a republikánusok között. Az épp aktuális költségvetésről ugyan áprilisban sikerült megegyezni, de vészesen közeleg augusztus 2-a, amikor az Egyesült Államok eléri az úgynevezett adósságplafont, és ha a törvényhozás nem emeli fel, akkor az ország gyakorlatilag fizetésképtelenné válik.

Egyelőre nincs jele annak, hogy Minnesotában közelednének a megoldáshoz a felek, de ha elhúzódik a leállás, az súlyos károkat okozhat. Egyrészt maga a tétlenség is pénzbe kerül, mert fizetni kell a munkanélküli segélyt a több tízezer hazaküldött kormányzati dolgozónak, másrészt árt a cégeknek, ha nem tudják intézni hivatalos ügyeiket. Utoljára 2005-ben volt kormányzati leállás Minnesotában, akkor nyolc napig tartott. Jó lesz tehát odafigyelni arra, hogyan oldják meg a mostani konfliktust, talán lesznek tanulságai az országos politika számára is.