potus & co

Volt a 2012-es elnökválasztásnak egy viszonylag színes figurája. Michele Bachmann-nak hívták, és egy darabig úgy nézett ki, hogy még esélye is lehet arra, hogy közel kerüljön a Fehér Házhoz, de aztán viszonylag hamar kiszorult a pályáról. Most pedig úgy néz ki, hogy végleg leszámolhat a politikával.

Bachmann jelenleg az egyik minnesotai körzetet képviselő a kongresszusban, de szerda hajnalban bejelentette, hogy nem indul újra a székért a következő, 2014-ben esedékes választáson. Azzal magyarázta a döntését, hogy nyolc év bőven elég a képviselőségből (2006-ban került be a kongresszusba), és kijelentette, hogy a visszavonulásának semmiképp sem az az oka, hogy esetleg félne egy esetleges vereségtől.

Michele Bachmann nem indul újra 2014-ben - Forrás: AFP

A helyzet azonban az, hogy Bachmann nincs éppen túl jó formában. Bár egy erősen konzervatív körzetet képvisel, a legutóbbi választáson mégis sikerült megszorongatnia őt a demokrata jelöltnek, aki ráadásul már bejelentette, hogy újra megpróbálkozik a képviselői szék megszerzésével. További nehézséget jelentett számára az is, hogy kiderült, az FBI és egy kongresszusi etikai testület is vizsgálódni kezdett a legutóbbi kampányának gyanúsnak tűnő pénzügyei iránt.

Az eljárások az után kezdődtek, hogy egy egykori munkatársa panaszt tett a szövetségi választási bizottságnál, mert állítása szerint a kampánystáb több tagja szabálytalanul kapott fizetést. A panasz lényege, hogy olyan forrásokból kaptak pénzt, amelyeket nem lehetett volna a kampány munkatársainak fizetésére használni.

Bachmann távozása első ránézésre a republikánusok számára jelent gondot, de valójában inkább a demokratáknak okozhat fejfájást. A képviselő ugyanis már a kampányfinanszírozási problémák felszínre kerülése előtt is ideális ellenfélnek tűnt. Az internet tele van a valótlan állításairól, szerencsétlen elszólásairól szóló cikkekkel és videókkal (például amikor Elvis halálának évfordulóján kívánt neki boldog születésnapot). Ráadásul mivel egyike volt a konzervatív tea party leghangosabb figuráinak, így rajta keresztül nevetségessé (vagy éppen ijesztővé) lehetett tenni az egész mozgalmat.

Most azonban ennek vége, és új célpont után kell nézniük a demokratáknak.

Levágja-e a bajszát David Axelrod, az elnök vezető kampánystratégája? Ez a kérdés sokkal fontosabb, mint amilyennek elsőre hangzik. Ha levágja, akkor az nagy valószínűség szerint azt jelenti, hogy a főnöke elveszítette a választást. Ha viszont nem, akkor minden bizonnyal a helyén marad.

A bajusz azért vált kulcsfontosságúvá, mert Axelrod a Morning Joe című tévéműsorban közölte, hogy ha Mitt Romneynak sikerül akár egyik államban is nyernie Minnesota, Pennsylvania és Michigan közül, akkor megszabadul az egyébként már negyven éve viselt bajuszától. Természetesen szó sincs arról, hogy az ádáz választási küzdelem hirtelen egyszerű szórakoztatássá vált volna, a vicces fogadalom mögött is egy teljesen komoly tény áll: az utóbbi napokban Romney és a vele szövetséges szervezetek kampányolni kezdtek ebben a három államban is, pedig ezeket eddig a kutatási adatok alapján Obama stabil támogatói között tartották számon.

Axelrod (jobbra) negyven éve hord bajszot - Forrás: White House Flickr

A nagy kérdés most az, hogy vajon mi áll a republánus offenzíva hátterében. Egy alapos számítások alapján meghozott, tényleges sikerrel kecsegtető lépés? Egy kétségbeesett - minden mindegy alapon eldöntött - húzás? Esetleg egy egyszerű blöff?

A republikánusok persze azt állítják, hogy az első verzióról van szó. Azt mondják, hogy a legutóbbi felmérésekből az látszik, hogy szűkül Obama előnye ezekben az államokban, és így teljesen logikus lépés a részükről, hogy új frontot nyitnak, mert látnak esélyt arra, hogy megfordítsák az állást. Ebben van igazság, egy friss kutatás szerint például a statisztikai hibahatáron belülre került a különbség Obama és Romney között Minnesotában, és ezt a jelzést a demokraták is annyira komolyan vették, hogy nem mást küldtek oda kampányolni, mint a rendkívül népszerű korábbi elnököt, Bill Clintont.

Kérdés azonban, hogy mekkora esélyük van a republikánusoknak az utolsó napokban fordítani az álláson. Ezért is mondják azt a demokraták, hogy szerintük valójában csak egy kétségbeesett elterelő műveletről van szó. Az ő érvelésük úgy szól, hogy Romney és társai azért kezdtek el hirtelen sok pénzt költeni hirdetésekre az eddig figyelmen kívül hagyott államban, mert egyrészt van egy csomó felesleges pénzük (ez igaz), másrészt viszont rájöttek, hogy nem tudják megfordítani az állást a számukra kulcsfontosságú Ohióban, ezért egyfajta pánikreakcióként elkezdenek máshol próbálkozni.

Ehhez kapcsolódik a blöff teóriája, amely szerint Romneyék célja csupán az, hogy a demokratáknak pénzt és energiát kelljen fektetniük az egyébként hozzájuk húzó államokban.

Mindhárom verzióban van igazság, ahogy azonban jelenleg nincs élő ember, aki meg tudná mondani, hogy ki fogja nyerni a keddi választást, úgy egyelőre azt sem lehet megmondani, melyik forgatókönyv áll közelebb a valósághoz.

Minnesota államról és azon belül is a Twin Citiesről (ikervárosok: Minneapolis/St. Paul) ritkán hallani a hírekben, és az amerikai filmekbe és sorozatokba is legfeljebb valamilyen furcsa kiejtéssel beszélő vicces figura révén szoktak bekerülni. (Jó, most két republikánus elnökaspiráns, Michele Bachmann és Tim Pawlenty is onnan jön, de ők jellemzően nem a saját államukkal kampányolnak.) Pedig a Twin Cities egy nagyszerű hely, intenzív színházi és zenei élettel (leghíresebb szülöttje Prince), egy szebb napokat látott, de még mindig tisztességes munkát végző újsággal (Star Tribune) és nem mellesleg sok-sok kedves emberrel.

Most mégsem ezt a derűsebb oldalát mutatja ez a nagyszerű hely, Minnesota ugyanis azzal hívta fel magára a figyelmet az elmúlt napokban, hogy pénteken egyszercsak leállt a kormányzati gépezete. Az történt meg kicsiben, amit csak az utolsó pillanatban sikerült elhárítani szövetségi szinten április elején. Akkor a republikánusok és a demokraták egy órával a határidő előtt hoztak tető alá egy költségvetési megállapodást, amely lehetővé tette a szövetségi leállás elkerülését.

Egy kedves hely

Minnesotában is intenzív tárgyalások folytak Mark Dayton demokrata kormányzó és a törvényhozást ellenőrző republikánusok között, de nem sikerült dűlőre jutniuk a pénteki határidő előtt. Dayton azzal az ígérettel nyert választást, hogy megnöveli a leggazdagabb rétegek adóterheit, a republikánusok azonban elutasítják ezt, mondván, hogy gazdasági válságban nem szabad adókat emelni. Ők helyette kiadáscsökkentéssel rendeznék az 1,4 milliárd dolláros hiányt.

Egy minneapolisi ismerősöm szerint a mindennapokat egyelőre lényegesen nem befolyásolja a kormányzati leállás, de hozzátette, hogy “a gazdaságunknak rossz”, ami történik. Az általában is demokrata érzelmű ismerős azt mondja, hogy a kormányzóval ért egyet ebben a vitában, mert az évi egymillió dollárnál nagyobb jövedelemmel rendelkezők (őket adóztatná meg jobban Dayton) adóterhe kevesebb, mint ami az ötvenes években volt, és a legutóbbi recessziót is ők érezték meg legkevésbé. “Persze ami valójában történik azzal, hogy nincsenek új jövedelemadók, az az, hogy emelkedik a helyi ingatlanadó, ami sokkal kevésbé progresszív, és a közép- és alacsonyjövedelmű embereket jobban sújtja mint a vagyonosokat” - írta a július 4-i hosszú hétvégének örülő, a költségvetési helyzeten szomorkodó ismerősöm.

Amiért érdemes figyelni a minnesotai fejleményekre, az az, hogy ez a vita leképezi azt a konfliktust, amely Washingtonban dúl a Fehér Ház (meg persze a demokrata törvényhozók) és a republikánusok között. Az épp aktuális költségvetésről ugyan áprilisban sikerült megegyezni, de vészesen közeleg augusztus 2-a, amikor az Egyesült Államok eléri az úgynevezett adósságplafont, és ha a törvényhozás nem emeli fel, akkor az ország gyakorlatilag fizetésképtelenné válik.

Egyelőre nincs jele annak, hogy Minnesotában közelednének a megoldáshoz a felek, de ha elhúzódik a leállás, az súlyos károkat okozhat. Egyrészt maga a tétlenség is pénzbe kerül, mert fizetni kell a munkanélküli segélyt a több tízezer hazaküldött kormányzati dolgozónak, másrészt árt a cégeknek, ha nem tudják intézni hivatalos ügyeiket. Utoljára 2005-ben volt kormányzati leállás Minnesotában, akkor nyolc napig tartott. Jó lesz tehát odafigyelni arra, hogyan oldják meg a mostani konfliktust, talán lesznek tanulságai az országos politika számára is.