Mindig fel-alá rohangált papírokkal a kezében és nagyon titokzatoskodó volt. Így írta le a Fehér Ház egyik titkárnője Charles W. Colsont, Richard Nixon elnök egyik bizalmasát Carl Bernsteinnek, a Washington Post riporterének. Bernstein a Watergate-ügyön dolgozott kollégájával, Bob Woodwarddal, és ekkor még a nyomozó munka elején jártak. Colson neve úgy bukkant fel a történetben, hogy egy republikánus párti tisztviselő azt mondta Bernsteinnek, szerinte lehet, hogy neki is köze volt a betörési kísérlethez a Watergate-komplexumban lévő demokrata párti irodába.

Ez fontos fejlemény volt az ügy feltárásában, és Colsont végül 1974-ben hét hónap börtönre ítélték a napvilágot látott információk nyomán. A férfi szombaton halt meg, 80 éves korában. Halálát agyvérzésből fakadó komplikációk okozták.

Colson a börtönbüntetést nem is kifejezetten Watergate miatt kapta, hanem még az 1972-es betörést megelőző történésekért. Colson elismerte ugyanis, hogy részese volt azoknak a törekvéseknek, amelyeknek célja a vietnami háborúról szóló titkos Pentagon-iratokat kiszivárogtató Daniel Ellsberg bemocskolása volt. A kampány része volt például az, hogy Colsonhoz - és így Nixon elnökhöz - kötődő emberek 1971-ben betörtek Ellsberg pszichiáterének irodájába, hogy terhelő információkat gyűjtsenek róla.

Colson volt az is, aki felbérelte Howard Hunt egykori CIA-ügynököt, hogy kémkedjen Nixon politikai ellenfeleiről. Hunt is tagja volt annak a csoportnak, amely aztán 1972 júniusában megpróbáltak betörni a demokrata párti irodába.

Colson a piszkos politikai trükkök mestere volt. Ezt jól példázza az a epizód, amikor 1972 májusában lövés érte George C. Wallace alabamai kormányzót, és Nixon Colsonnál érdeklődött a támadó politikai hátteréről. “Nos, balos lesz, mire végzünk vele” - biztosította az elnököt Colson, és közölte, hogy ezt többek között azzal lehetne elérni, hogy baloldali írásokat helyeznek el a támadó lakásában. “Jó” - helyeselt Nixon, jóváhagyását adva az akcióhoz. (A beszélgetés a Fehér Házban működő titkos rögzítő berendezésnek köszönhetően maradt fenn az utókor számára.)

Colson 1973-ban hagyta ott a Fehér Házat, és akkor már komolyan tartott attól, hogy börtönbe fog kerülni. A New York Times által idézett emlékirataiban felidézi, hogy egyszer beszállt az autójába, és megpróbálta beindítani a motort, de olyan lelki gyötrelmei voltak, hogy képtelen volt rá. “Ott ültem hosszú ideig azon az éjszakán és mélyen meg voltam győződve a saját bűnömről” - írta Colson, aki aztán a börtönbüntetés letöltése után élete hátralevő részét vallásos igehirdetőként töltötte.

Járta a börtönöket, hogy megtérítse sorstársait, de közben dolgozott a republikánus párt és a különböző keresztény közösségek közti kapcsolat szorosabbá tételén. Ez sikeres is volt, így Colson újjászületése után is komoly hatással volt a politikára.