Most egy lerágott csontról fogok írni. Hónapok óta tele van a különböző amerikai híroldalakat figyelő Google Readerem a Donald Trump milliárdos üzletember esetleges kampányterveiről szóló hírekkel, de valahogy úgy voltam vele, hogy ez biztosan valami beetetés, és nem komoly politikai szándékról, hanem valamilyen egyéb haszonszerzési próbálkozásról (például épp most is fut az Apprentice című reality showjának egyik verziója, és biztosan nem árt hozzá egy kis reklám) van szó. Most egy olyan ponthoz érkeztünk el, amikor egyáltalán nem tűnik valószínűnek, hogy Trumppal komolyan számolni kell 2012-ben, de az elmúlt hetekben mégis több tanulsággal szolgált a személye az előttünk álló elnökválasztáshoz.


Forrás: youtube.com

Trump azzal járta körbe gyakorlatilag a teljes amerikai médiát, hogy gondolkodik a republikánus elnökjelöltség megszerzésén, a kedvenc témája pedig ezekben az interjúkban az volt, hogy kétségbe vonta a jelenlegi elnök, Barack Obama állampolgárságának valódiságát, ezzel azt sugallva, hogy nincs is semmi keresnivalója a Fehér Házban. Nem mondott ezzel semmi újat, az úgynevezett birther mozgalom (így hívják azokat, akik nem hiszik, hogy Obama amerikai állampolgár) már évek óta létezik, csak eddig a fősodorhoz tartozó médiumok és politikusok nem foglalkoztak vele. Trumpnak sikerült elérnie, hogy ez mégis témává vált, aminek eredményeként a Fehér Ház a héten közzétette az elnök teljes születési anyakönyvi kivonatát, amely bizonyítja, hogy Hawaiion (az Egyesült Államok része) született. Az elnöki stáb azzal magyarázta a lépés időzítését, hogy már nem tehette be a lábát semmilyen stúdióba egy demokrata vagy republikánus politikus sem anélkül, hogy meg ne kérdezték volna arról, mit szól a birtherekhez.

Úgy tűnik, hogy ennek vége (legalábbis az állandó kérdezősködésnek, a birtherek kétkedésének minden bizonnyal nem), és maga Obama is jókat szórakozott az egyébként jelenlévő Trumpon a washingtoni tudósítók hagyományos évi vacsoráján. Nem egyedül az elnök okozott neki kínos pillanatokat, az extravagáns (elég csak a frizurájára nézni) üzletember ugyanis annyira belelendült a politizálásba, hogy ezzel végül is magára irányította a komolyabb újságok figyelmét, amelyek elkezdtek utánanézni múltjának. Így derült ki például az, hogy a magát most harcos republikánusnak beállító Trump több pénzt adományozott demokratáknak, mint a republikánusoknak, de azt is megtudhattuk róla, hogy valótlanul állította magáról azt, hogy részt vett minden választáson.

Elég volt tehát csak kicsit megkaparni a felszínt, hogy kiderüljenek ellentmondások Trumpról, így nem tűnik éppen ideális jelöltnek egy elnökválasztáson. Itt jönnek azonban képbe azok a figyelemre méltó felmérések, amelyek szerint az üzletember jelenleg az egyik legnagyobb támogatottsággal bíró potenciális elnökjelölt a republikánusok körében. Egyik áprilisi kutatás szerint 19 százalékkal vezeti a mezőnyt, egy másik szerint 16 százalékkal holtversenyben van Mike Huckabeeval. Nem kell persze túl nagy jelentőséget tulajdonítani ezeknek a felméréseknek bő másfél évvel az elnökválasztás előtt, de valamit azért mégiscsak jeleznek a republikánusok körében uralkodó állapotokról.

A helyzet ugyanis az, hogy egyelőre nem tolonganak a jelöltek (legalábbis hivatalosan) az indulásért. Ott van ugyan Romney, Gingrich és Pawlenty, de egyik sem az a típus, aki lázba hozná a teljes republikánus tábort. Van aztán olyan is, aki hosszú lebegtetés után visszatáncolt: Haley Barbour, Mississippi állam kormányzója múlt héten jelentette be, hogy nem érez magában annyi erőt, hogy elinduljon. Mike Huckabee egykori lelkész és kormányzó ugyan népszerű, de már róla is terjednek (a szóvivője által tagadott) pletykák, amelyek szerint kihagyja ezt a választást.

A New York Times szerint a republikánus eliten belül ezért most megy a lázas keresés, hogy legyenek további komolyan vehető jelöltek a jövő év elején kezdődő előválasztásokra. Az egyik ilyen állítólag Mitch Daniels indianai kormányzó, aki egyrészt nem keményvonalas konzervatív (így elfogadható az el nem kötelezett választók számára is), másrészt kormányzóként személyes tapasztalata van a kampány központi kérdésének ígérkező hiánycsökkentési kérdés kezelésében. Ott van aztán még a Pekingből visszatérő Jon Huntsman, és még beeshet a mostanában kicsit csendesebben viselkedő Sarah Palin is, de egyelőre úgy tűnik, hogy mindenki a kivárásra játszik. Ennek sok oka lehet, kezdve attól, hogy általában leszerepelnek azok az aspiránsok, akiket hamar kikiáltanak esélyesnek, egészen odáig, hogy talán sok republikánus úgy gondolja, nehéz lesz legyőzni Obamát a törékenyen ugyan, de mégiscsak javuló gazdasági környezetben.

Egyelőre tehát még várni kell arra, hogy elénk lépjenek az izgalmasnak ígérkező politikai játszma szereplői. Közben talán az is kiderül majd, hogy Donald Trump tényleg komolyan gondolta-e az indulást. Legutóbbi nyilatkozata szerint ugyanis fejben már eldöntötte a dolgot, de csak az után jelenti be, hogy májusban véget ér a showműsora.