Egészen keményre sikeredett Obama péntek esti beszéde Líbiáról. Felszólította Moammer Kadhafit, hogy azonnal állítson le mindenféle hadi műveletet, és vonja vissza katonáit a líbiai városokból. “Hadd tegyem egyértelművé: ezek a feltételek nem alku tárgyai” - fogalmazott az elnök, ráerősítve az előző nap elfogadott ENSZ BT-határozatra, amely felhatalmazást ad a tagországoknak a katonai erő (igaz, azon belül lényegében csak légierő) alkalmazására, ha Kadhafi nem tesz eleget a felszólításoknak.

Ez a keménység azonban nagyon más volt, mint amit az elődjétől megszokhattak. George Bushnak - különösen elnöksége első hat évében - az volt az alapállása, hogy a nemzetközi együttműködések nehézkesek, nem hatékonyak és elvtelen kompromisszumokra kényszerítik a feleket. Sokatmondó volt, hogy egy olyan embert - John Boltont - küldött nagykövetnek az ENSZ-be, aki sokszor jelét adta annak, hogy igazából megveti a világszervezetet.


Obama bátorságpróbája - Forrás: flickr.com/whitehouse

Obama ehhez képest a pénteki beszédében legalább négyszer megemlítette azt, hogy az Egyesült Államok nem egyedül, hanem szövetségesekkel - Nagy-Britanniával, Franciaországgal és nem mellesleg arab országokkal - együtt száll szembe Kadhafival. A beszéd időzítése is lényeges: az elnök csak az után fogalmazta meg kemény követeléseit, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában nem is elsősorban amerikai, hanem francia és brit nyomásra elfogadták a légtérrzárról szóló határozatot.

A BBC észak-amerikai szerkesztője, Mark Mardell már meg is fogalmazta, hogy valójában egy Obama-doktrína van alakulóban, amely nagyjából így hangzik: Cselekedni, de csak a korlátokon belül, és irányítani, de csak mint elsőként az egyenlők között.

A líbiai helyzet kezelése azonban nemcsak egy esetleges új katonai doktrínára világíthat rá, de egyben felveti azt az egyszerű kérdést is, hogy mennyire bátor elnöke van jelenleg az Egyesült Államoknak. Erről szól a szinte minden héten elgondolkodtató írásokkal jelentkező Lexington rovat legújabb darabja az Economistban. A szerző összességében nem fest túl pozitív képet Obamáról, aki szerinte eddig legtöbbször a biztos megoldásokat választotta a kockázatos, de talán jelentősebb eredménnyel járó lépések helyett.

Ez igaznak tűnik Líbia esetére is, de persze azt az Economist munkatársa is elismeri, hogy a politikai bátorságot nehéz definiálni. “Amikor azonban szembesülsz vele, akkor tudod, hogy ez az. Idősebb George Bush adót emelt és ezzel elbukta a posztját. Lyndon Johnson elfogadtatta a polgárjogi törvényt, pedig tudta, hogy a demokraták ezzel elvesztik a déli államokat. A sokat támadott fiatalabb Bush igazi karakánságot mutatott, amikor szinte mindenkivel dacolva úgy döntött 2007-ben, hogy nem hagyja Irakot káoszba süllyedni.”

Vajon eljön-e ez a pillanat Obama számára - teszi fel a kérdést az Economist szerzője, amit talán azzal lehet még kiegészíteni, hogy vajon képes lesz-e arra, hogy esetleg újradefiniálja a politikai bátorság fogalmát.