potus & co

A kétszázadik oldal körül tartok, de egyelőre nagy meglepetésekkel nem szolgált George W. Bush magyarul Döntési helyzetek címen megjelent életrajza. Viszonylag felületesen számol be a történésekről, és nem túl váratlan módon védelmébe veszi a legvitatottabb döntéseit.

Ami esetleg újdonság, hogy bár elnökként nem az önkritikáról való hajlamáról híresült el, itt nem mindig fényezi magát. Tesz utalásokat rosszul sikerült mondatokra, és beszámol olyan helyzetekről is, amelyek nem feltétlenül a kemény vezető képét erősítik. Például ilyen, ahogy leírja, a szeptember 11-i merényletek utáni napokban egyik éjszaka pólóban és alsónadrágban rohant védett helyre, amikor közölték vele, támadás érte a Fehér Házat. (Kiderült, hogy vaklárma volt, egyik saját vadászgépükről hitték azt, hogy támadni készül.)

Egyébként az amerikai politika iránt érdeklődöknek nem rossz olvasmány a könyv. Az élményt kissé rontja, hogy nem túl alapos a fordítás, és nemcsak suta mondatok, hanem nyilvánvaló félreértések is vannak benne.

Bush videóüzenete a republikánusok 2008-as konvencióján

A Legfelsőbb Bíróságról szóló résznél például van egy ilyen mondat: "Nem szimpatizáltam a tevékeny bírókkal, akik személyes preferenciáikat a törvény szövege fölébe helyezik". Bár nem ismerem az eredeti szöveget, biztos vagyok benne, hogy amit itt "tevékeny"-nek fordítottak, az ott "activist"-ként szerepel. A kettő egyáltalán nem ugyanaz, az "activist" bíráskodás ugyanis egy bírói felfogásra utal, arra, hogy az adott bíró nem egyszerűen a törvény szövegéhez ragaszkodva végzi a munkáját, hanem annak szellemiségét, a törvényalkotók feltételezett szándékait is figyelembe veszi. Ez azért nem ugyanaz, mint hogy valaki "tevékeny".

A hibáknak az is lehet az oka, hogy feltehetően sietve készült a fordítás, a magyar kiadás ugyanis egy időben jelent meg az amerikaival. Kapkodásra utal az is, hogy a könyv címe a borítón ugyan Döntési helyzetek, a bevezetőben viszont Kritikus pontok szerepel. Az eredeti egyébként Decision Points, utalva arra, hogy Bush saját magát igazi decidernek tartja, vagyis olyan vezetőnek, aki nem fél a gyors és határozott döntéshozataltól.

Ha befejezem a könyvet, jön róla egy részletesebb beszámoló is.

Semmi eredménye nem lett végül az első nagy találkozónak Barack Obama és a november elejei félidős választásokon győztes republikánusok vezetői között. A legsürgetőbb kérdés az volt, hogy mi legyen az év végén lejáró adócsökkentésekkel, de nem jutottak előbbre.

Obama a találkozó után annyit mondott, hogy megegyeztek abban, majd folytatják a beszélgetéseket, Mitch McConnel szenátor viszont már a beszélgetés előtt világosság tette az álláspontjukat: "Mi lenne, ha senkinek nem emelkedne az adója? Pont."

Az elnök ugyanis azt szeretné, ha a leggazdagabbaknak (akik évi 250 ezer dollár felett keresnek) nem maradna meg a még Bush által elfogadtatott alacsony adó, a republikánusok viszont azt mondják, egy ilyen roskatag gazdasági helyzetben senkinek sem szabad emelni az adóterheit.

Év végéig van határidő, addig kéne valamit lépnie a két oldalnak. Ez egy jó tesztje lesz az új politikai felállásnak, amelyben egy meggyengült demokrata elnök néz szembe a republikánusokkal, akik rég érezték magukat olyan erősnek, mint most.

Nem volt könnyű összehozni, de kedden végül is találkozik egymással Barack Obama elnök és a törvényhozás két legrangosabb republikánus szereplője, Mitch McConnell (szenátus) és John Boehner (a képviselőház leendő főnöke). A Fehér Ház egy korábbi időpontot javasolt, a republikánusok azonban azt mondták, hogy nem érnek rá. Ezzel is félreérthetetlenül jelezték, hogy változtak az erőviszonyok az amerikai politikában.

A november 2-i félidős választosokon a demokraták csúnyán leszerepeltek, elveszítették képviselőházi többségüket és a szenátusban is meggyengültek. A két éve még Obamát és pártját támogató tömegek elégedetlenek az elmúlt másfél-két év kormányzati teljesítményével, és ezért inkább az ellenfelet jutalmazták.

A választási eredmény ugyanakkor nem feltétlenül jelenti azt, hogy a republikánusok hátradőlhetnek. Egy, a CNN által idézett felmérés szerint ugyanis a választók többsége azt szeretné, hogy a két párt együttműködjön az ország gondjainak megoldásában. Ezekből ráadásul van jó néhány:

- el kellene dönteniük, hogy mi lesz az év végén lejáró adócsökkentésekkel (ezeket még George W. Bush előző elnök vezette be, és a republikánusok mindenki számára fenntartanák őket, Obama viszont a leggazdagabbak számára engedné az emelést)

- ki kellene találni, hogyan fogják lenyomni az elképesztően magas költségvetési hiányt (1,3 trillió dollár, ha ez az szám felfogható egyáltalán bárkinek is)

- dönteni kellene arról, mi lesz az atomfegyverek leszereléséről szóló új egyezményről, amit Obama az oroszokkal kötött (az elnök év végéig szeretné elfogadtatni a törvényhozásban, a republikánusok szerint még vitatkozni kellene róla)

Az előzetes várakozások szerint nagy áttörés nem várható a találkozón, összeborulás pedig végképp nem. McConnel azt mondta nemrég, hogy a legfőbb céljuk a következő két évre az, hogy garantálják, Obamát ne válasszák újra. Ez nem a legjobb ómen a csatabárd elásásához és a mindkét párt által olyan sokszor emlegetett politikai megújításhoz.