potus & co

A brutális jelző igazából nem a sajátom, Mike Allen pótolhatatlan hírleveléből vettem, de nagyon találónak érzem. A klipet a demokrata párt készítette Mitt Romney-ról, a republikánusok lehetséges elnökjelöltjéről. Az üzenet nem új, Romney-t már régóta vádolják azzal, hogy szélkakasként váltogatja politikai nézeteit, a klip azonban annyira profin tálalja ezt (még ha néhány idézetnél van is olyan érzésünk, hogy azért a kontextust jó lenne ismerni), hogy nehéz elképzelni, hogyan lehetne ezt kimagyarázni. Az igazi (vagy ha úgy tetszik: brutális) erejét egyébként épp az adja – mint Mark Halperin újságíró egy reggeli tévéműsorban elmésen megjegyezte -, hogy tele van poénokkal, amelyek elveszik egy kicsit az élét, és így kisebb az esélye annak, hogy a negatív üzenet visszahulljon a készítőkre, vagyis végső soron Obamára.

Az ínyenceknek itt a hosszabb, mintegy négyperces verzió.

Ismerős a helyzet. Hatalmas a tét, szorít a határidő, de nincs megoldás. Ez volt áprilisban a költségvetési krízisnél és augusztusban az adósságplafonról szóló döntésnél is. Abban a két esetben végül az utolsó pillanatban sikerült valahogy túllendülni a krízisen, most azonban egyáltalán nem biztos, hogy ez újra így lesz.

Annak az amerikai sajtóban csak szuperbizottságnak hívott testületnek a munkájáról van szó, amely épp az adósságplafonos egyezség eredményeként állt fel. Akkor a republikánusok és a demokraták képtelenek voltak megegyezni arról, milyen összetételű megszorító csomaggal próbálják egyensúlyba hozni az ország pénzügyeit. A republikánusok azt mondták, hogy csak kiadáscsökkentések jöhetnek szóba, a demokraták viszont adóemeléseket is akartak.

Miután nem sikerült megállapodni, így annyit tettek, hogy elodázták a döntést. Felállították ezt a törvényhozási szuperbizottságot - hat demokrata, hat republikánus taggal -, hogy dolgozzon ki egy egyensúlyi programot. Határidőnek november 23-át szabták meg, de ez valójában 21-ét jelenti, mivel ha születik valamilyen terv, azt a kongresszushoz való benyújtás előtt még véleményeznie kell a pártoktól független Kongresszusi Költségvetési Irodának is.

Annyira persze nem voltak naivak a pártok az augusztusi döntéskor, hogy azt higgyék, a bizottság csak úgy magától áthidaló megoldást talál a két oldal közötti totális nézetkülönbségre. Egyrészt előre meghatározták, hogyha a bizottság javasol egy tervet, akkor arról a kongresszus egyben szavaz majd, tehát nem lehet rajta módosítgatni. Másrészt - és ezt szánták erősebb nyomásgyakorlási eszköznek - eldöntötték azt is, hogy ha a testület tagjai nem tudnak megállapodni, akkor automatikus költségvetési megszorítások lépnek életbe, méghozzá mindkét oldalnak kedves területeken (a republikánusoknak a védelmi kiadások csökkentése, a demokratáknak a jóléti ellátások visszafogása fájna igazán).

A pártok azt gondolták, hogy ez elegendő ösztönzés lesz arra, hogy megegyezés szülessen. Most úgy néz ki, hogy elszámították magukat, a határidő előtti napon elhangzott nyilatkozatok alapján ugyanis a bizottság tagjai még csak közel sem jutottak egy lehetséges alkuhoz. Bár születtek tervek, de ezek vagy az egyik, vagy a másik oldalnak elfogadhatatlannak bizonyultak. A republikánusok például az utolsó napokban letettek az asztalra egy tervet, amelyben még adóemelések, illetve adókedvezmények megszüntetése is szerepelt (korábban még ennek még a gondolatától is irtóztak), viszont ezzel együtt a jövedelemadót csökkentették volna mindenkinek (köztük a leggazdagabbaknak is), amit a demokraták elutasítottak.

A sokak által várt nagy alku ugyanakkor nemcsak azért nem született meg, mert a tüzet és vizet kellene egyesíteni, hanem azért sem, mert valójában nem is volt is igazán nagy nyomás a bizottságon. Az automatikus megszorításokat ugyan egyik oldal sem akarja, de ezek nagy része valójában csak 2013-ban lépne életbe, így sokan gondolhatják azt a törvényhozásban, hogy addig még bőven ráérnek kitalálni valamit (arról nem is beszélve, hogy közben még lesz egy elnökválasztás is).

Bár vannak olyan tételek - például a munkanélküli segélyek és egyes adókedvezmények -, amelyek idén év végén lejárnak, és ha nem hosszabbítják meg őket, az károkat okozhat az egyébként is gyengélkedő gazdaságnak, de ezekről a bizottságtól függetlenül is tud majd dönteni a kongresszus. Legfeljebb azon gondolkodhatnak el, hogy akkor mi értelme is volt ennek az egész szuperbizottságosdinak.

Bár egyelőre semmi konkrétumot nem tudni arról, hogy mi volt az indítéka annak, aki szombaton meglőtte Gabrielle Giffords arizonai demokrata képviselőt és megölt hat másik embert, egyre többen vetik fel, hogy az elmérgesedett politikai légkörben kell keresni az okokat. Az alaphangot Clarence Dupnik, az arizonai Pima megye sheriffje adta meg, aki már szombaton arról beszélt, felháborító az “a düh, a gyűlölet és bigottság, ami az országban folyik”. A Giffords kampányait támogató, liberális sheriff hírében álló Dupnik hozzátette, hogy ez különösen igaz Arizona államra, amely “az előítélet és bigottság Mekkája lett”.

A demokrata párt más hívei sem késlekedtek a felelősök megnevezésével, és aktivisták különböző internetes fórumokon a republikánus párt konzervatív szárnyát hibáztatták annak a légkörnek a kialakulásáért, amely a feltételezések szerint az ámokfutáshoz vezetett. Felemlegették például, hogy Sarah Palin még tavasszal közzétett egy térképet azokkal a képviselői körzetekkel, amelyeket szerinte vissza kell szerezni a demokratáktól. Ezeket célkereszttel jelölték meg, és köztük volt Giffords körzete is.

A konzervatív Tea Party mozgalom egyik csoportosulásának alapítója, Judson Phillips szerint azonban képtelenség ilyen vádakkal illetni őket. “Még semmilyen tényt nem lehetett tudni, Giffords képviselőt épp csak elvitték egy hordágyon, még az állapotáról sem tudtunk semmit, de a háború már megkezdődött. A keményvonalas baloldaliak már elkezdték hibáztatni a Tea Partyt” - fogalmazott Phillips.

Giffords egy, a mexikói határ őrizetéért felelős katonatiszttel - Forrás: flickr.com/photos/gabriellagiffords

Arizona valóban a politikai háborúskodás egyik legjelentősebb terepe volt az utóbbi egy évben. Az állam törvényhozása tavasszal elfogadott ugyanis egy rendkívül szigorú bevándorlási törvényt, amely körül hisztérikus vita alakult ki. A törvény legvitatottabb pontja az, hogy a rendőrök számára kötelezővé teszi, hogy igazoltassanak mindenkit, aki a gyanú szerint illegális bevándorló. Bírálói - köztük a szövetségi kormány - szerint ez a latinok elleni diszkriminációhoz vezet, támogatói szerint azonban szükség van kemény eszközökre az egyre súlyosabbá váló illegális bevándorlás megfékezésére.

Giffords ugyan tiltakozott a törvény ellen (aminek hatályba lépését amúgy időközben megakadályozta egy bírói döntés), de azzal ő is egyetértett, hogy a Mexikóval közös határvonalat az eddigieknél jóval szigorúbban kell ellenőrizni. Ez a mérsékelt hozzáállás jellemző egész poltizálására is. Bár támogatta a republikánusok által keményen bírált egészségügyi reformtörvényt (és a szavazás után be is törték irodájának ablakát), a fegyverviselési jogot tekintve már inkább a konzervatívokhoz áll közel. Eltért a pártja hivatalos irányvonalától azzal is, hogy azon kevés demokrata képviselő közé tartozott, akik nem támogatták Nancy Pelosi korábbi házelnököt abban, hogy a párt képviselőcsoportjának vezetője legyen.

Giffordst nem lehet tehát könnyen beskatulyázni politikailag, és lehet, hogy kiderül, az ellene végrehajtott brutális támadásnak nincs is köze a politikához. Az azonban már biztosnak tűnik, hogy az amerikaiak nem tudják megspórolni maguknak azt a vitát, hogy vajon mennyire káros az a marakodó, féligazságokon alapuló, durva stílusú politizálás, ami elharapózott az országban.

Hát, nem kellett sokat várni az újabb győzelemre. Pénteken reggel arról írtam, hogy átment a törvényhozáson a Barack Obama által is szorgalmazott adómegállapodás, amit sokan a néhány hete még lesajnált elnök feltámadásaként értékeltek. Erre most szombaton a képviselőház után a szenátus is megszavazta az amerikai politikában csak "don't ask, don't tell" néven ismert gyakorlat visszavonásáról szóló törvényt.

Az elnevezés a homoszexuálisok katonai szolgálatának feltételeit takarja, amelyek előírták, hogy a melegek csak akkor lehetnek tagjai a hadseregnek, ha szexuális irányultságukat titokban tartják.

Ennek a gyakorlatnak a megszüntetése Obama egyik kampányígérete volt. Most úgy sikerült elfogadtatni a törvényhozásban, hogy több republikánus is megszavazta (a szenátusban 65-31 volt az igen-nemek aránya, a demokraták mellett 8 republikánus is igennel voksolt), . Ez nagy eredmény az utóbbi hónapok ádáz pártpolitikai marakodása után.

Katonák egy kaliforniai bázison - Forrás: saját fotó

A törvényről persze az utolsó pillanatokban is folyt vita: támogatói szerint nem kényszeríthetnek hazugságra olyan katonákat, akik készek az életüket áldozni az országért, az ellenzők szerint viszont a '"don't ask, don't tell" megzavarhatja a csapategységet, és ez súlyos veszélyekkel járhat olyankor, amikor az Egyesült Államok épp háborút vív Afganisztánban.

"Amikor ez a törvény eljut az asztalomra, aláírom és ez a diszkriminatív szabályozás vissza lesz vonva" - írta Obama a támogatóinak küldött e-mailben, amely szintén győzelemről beszél, persze nagyon okosan nem saját magának tulajdonítja azt, hanem híveinek ("a győzelem a tiétek" - ez áll a tárgyban).

A Fehér Ház örömébe ugyanakkor némi üröm is vegyült, a szenátus ugyanis leszavazta az elnök egy másik fontos kezdeményezését, a fiatal illegális bevándorlók helyzetének rendezéséről szóló törvényt. A beszédes rövidítésű (DREAM vagyis álom) jogszabályt ugyan három republikánus szenátor támogatta, de öt demokrata ellene szavazott, így nem jött össze a szüséges többség.

Ez az epizód is jelzi, hogy egyelőre nehéz eldönteni, mennyire lesz tartós Obama sikersorozata. Ennek a kongresszusi ülésszaknak hamarosan vége, januárban pedig már az új törvényhozás ül össze, amelyben a novemberi félidős választások eredményének megfelelően jóval nagyobb befolyással bírnak majd a republikánusok. Ráadásul lesz köztük sok újonc politikus, akik kampányukban az Obama politikájával való kíméletlen szembenállást ígérték. Nagy kérdés, hogyan találja meg velük a hangot az elnök.

"Nem veszíthetem el az egész demokrata pártot" - mondta Barack Obama a hadsereg egyik tábornokának, David Petraeusnak az afganisztáni háborús stratégia felülvizsgálata közben Bob Woodward legutóbbi könyve szerint. A gyors csapaterősítést, majd szintén gyors kivonulást ígérő stratégiával talán sikerült is megőriznie pártjának bizalmát, de a legújabb belpolitikai ütközetben szembekerült párttársaival, vagy legalábbis azok egy jelentős részével.

A demokrata párt egyes tagjait az háborította fel, hogy Obama engedett a republikánusoknak a hónapok óta zajló adóvitában. Elfogadta, hogy a leggazdagabbak számára se csökkenjenek az adók, cserébe viszont kérte, hogy a lejáró munkanélküli segélyeket is hosszabbítsák meg.

Több demokrata politikus is - vérmérséklettől függően -  felháborodva vagy elkeseredve fogadta ennek a megállapodásnak a hírét. Kedden zárt ajtók mögött tanácskoztak a képviselőház demokrata tagjai, és a kiszivárgott információk szerint többen közölték, hogy nem fogják megszavazni az adómegállapodást. Mivel jelenleg még a demokraták vannak többségben a törvényhozásnak ebben a házában is (amikor januárban beiktatják a novemberi félidős választások nyerteseit, akkor a republikánusok veszik át az irányítást), elvileg még az is előfordulhat, hogy veszélybe kerül a törvény elfogadása.

A CNN szerint többen azt kifogásolták, hogy a megállapodás értelmében még a hagyatéki adóban is olyan változtatások jönnek, amelyek a leggazdagabb rétegeknek kedveznek. Szerintük ez egyrészt igazságtalan, másrészt nem engedheti meg magának az ország akkor, amikor a költségvetés rekordhiánnyal küszködik.

Még nem világos, hogy mennyire súlyos következményei lesznek ennek a belső vitának az elnökre nézve hosszú távon, de most úgy tűnik, mintha két tűz közé szorult volna. Eddig a republikánusokkal voltak kemény összecsapásai adóügyekben (persze más kérdésekben is), most viszont amikor nagy nehezen megegyezett velük, akkor a saját pártjával került szembe. Obama egy keddi sajtótájékoztatón jelezte is elkeseredettségét azzal, hogy közölte, túl magas mércével mérik a saját pártján belül, és minden egyes kompromisszumot árulásnak ítélnek meg. Szerinte azonban nem lehet másképp kormányozni egy "nagy és változatos országban".

Jelzésértékű azonban az is, hogy - mint arra a New York Times rámutat - liberális bloggerek és kommentátorok körében elkezdődött a susmorgás arról, hogy talán az lenne a legjobb, ha a 2012-es elnökválasztáson lenne demokrata kihívója Obamának a jelöltség elnyeréséért.