potus & co

Ha a Potus olvasói között akad olyan, aki az Egyesült Államokban él, és választójoggal is rendelkezik, akkor vajon magára ismer-e az alábbiak alapján? Amennyiben jógázik, nézte a legutóbbi Oscar-díjátadást és volt művészeti múzeumban az elmúlt egy évben, akkor bizony nagy valószínűséggel demokrata. Viszont ha nagyon érdekli a Nascar autóverseny, szokott járni country koncertekre, és tőzsdén is forgatja a pénzét, akkor nagy az esélye annak, hogy a republikánusokra szokott szavazni.

Legalábbis erre utal a Scarborough Research kutatása, amelynek során több mint 190 millió regisztrált szavazót faggattak ki fogyasztási és életviteli szokásairól 2010 augusztusa és 2011 szeptembere között. A Washington Post múlt héten közölte a republikánusok fogyasztói profilját, most pedig a demokratákét. Mindkét összeállítás azokban a nagyszerű mellékletekben jelent meg, amelyeket a Post a két párt elnökjelölő koncenciója (múlt héten volt a republikánusoké, kedden indul a demokratáké) elé időzített. Ezek a  mellékletek tele vannak jobbnál jobb cikkekkel (különösen ajánlom a néhai David Broder nyomdokain járó Dan Balz alapos írását arról, hogy miért is nem változtatta meg Washingtont Obama), de nekem kifejezetten bejöttek ezek a viccesnek is mondható fogyasztói elemzések is.

A republikánusoknál például az nem feltétlenül meglepő, hogy nagyobb arányban adakoznak vallási célra, vagy hogy többet nézik a Fox Newst, az viszont nem elsőre egyértelmű, hogy miért vannak jobban ráállva a főiskolai focibajnokságra, mint a demokraták. Mint azonban egy sportban jártas amerikai ismerőstől megtudtam, ennek oka vélhetően a földrajzban keresendő, a hagyományosan a republikánusokhoz húzó déli államokban ugyanis sokkal népszerűbb a főiskolai foci, mint északon.

A demokraták esetében szinte kézenfekvő, hogy közülük jóval többen nézik a nyíltan a liberálisokhoz húzó MSNBC kábelcsatornát vagy a Comedy Centralt, ahol olyan, a konzervatívokat kifigurázó műsorok vannak, mint a Daily Show vagy a Colbert Report. Az is passzol a róluk kialakult képbe, hogy környezetbarát mosogatószert és bioélelmiszert vásárolnak, és a republikánusoknál sokkal hajlamosabbak környezetvédelmi ügyekre adakozni.

Fontos azonban hozzátenni, hogy ezek csak sztereotípiák, és magából a kutatásból is kiderül, hogy nincs szó kiugró aránykülönbségekről. A bioélelmiszerek vásárlásánál például azt mutatja az adatsor, hogy a regisztrált demokrata szavazók 19 százaléka vesz ilyen termékeket, de  a republikánusok sincsenek sokkal lemaradva (14 százalék). Vagy ott vannak például a platós kisteherautók, amelyekre ugyan igaz, hogy feltűnően sok regisztrált republikánus rendelkezik ilyennel (37 százalék), de a demokraták 2­0 százaléka is ilyen típusú kocsival jár.

A két politikai oldalon belül meglévő törésvonalakat a New York Times szórakoztató animációval mutatja be (demokraták és republikánusok), de vannak élő példák is. Elég csak a republikánus konvención érdekes performansszal jelentkező Clint Eastwoodra gondolni, aki annak ellenére kapott kiemelt szerepet a rendezvényen, hogy több alapvető kérdésben is szembemegy a párt hivatalos álláspontjával: támogatja az abortuszhoz való jogot és szigorúbb fegyvertartási szabályokat szeretne.

Rush Limbaugh süket, de ő a legnagyobb rádiós sztár Amerikában. És ez csak az egyik ellentmondás vele kapcsolatban. A fülproblémáit megoldotta egy hallókészülékkel, és így továbbra is napról napra vihart kavar műsoraival, amelynek különböző becslések szerint 15-20 millió rendszeres hallgatója van.

Limbaugh elkötelezett republikánus, azon belül is a liberális demokratákat ősellenségnek tartó konzervatív irányzat egyik legismertebb hangadója. Szavait nem válogatja meg soha, sőt, nyilvánvalóan az általa gyakran szidott liberálisok provokálására törekszik. Most legutóbb azzal háborított fel őket (meg valószínűleg másokat is), hogy lekurvázott egy diáklányt, aki felszólalt az Obama-kormányzat fogamzásgátlási politikájának védelmében. (Ez még mindig annak a vitának a része, amely akörül forog, hogy a kormányzat kötelezheti-e a munkáltatókat arra, hogy a dolgozóknak nyújtott egészségügyi ellátás részeként fedezzék a fogamzásgátlással járó költségeket is.)

Forrás: Youtube

Egy kongresszusi bizottsági meghallgatáson mondta a Sandra Fluke nevű egyetemi diáklány, hogy szükség van a demokrata elnök által szorgalmazott intézkedésre, és ezzel bekerült Limbaugh célkeresztjébe. Fluke egy katolikus egyetemre jár, aminek azért van jelentősége, mert ezek a vallási hátterű intézmények tiltakoztak az elnöki rendelkezés ellen.

„Mit mond mindez Fluke hallgatóról, aki elmegy egy kongresszusi bizottság elé és lényegében azt mondja, hogy fizetni kell neki azért, hogy ő szexeljen?” – tette fel a kérdést szerdán a műsorvezető, majd egyből meg is válaszolta: „Mivé teszi őt mindez? Egy kurvává, nem igaz? Ez azt jelenti, hogy ő egy prostituált. Pénzt akar azért, hogy szexeljen. Olyan sokat szexel, hogy nem engedheti meg magának, hogy fizessen a fogamzásgátlásért. Azt akarja, hogy önök és én, az adófizetők fizessenek neki azért, hogy szexeljen.”

Nem túl meglepő módon heves tiltakozást váltottak ki ezek a mondatok, Limbaugh-ra azonban az a jellemző, hogy ilyenkor még magasabbra emeli a tétet. Csütörtöki műsorában már arról beszélt, hogy egyrészt ő maga nagyon szívesen vesz aszpirint minden nőnek a Sandra Fluke által látogatott egyetemen, és azt ajánlja nekik, hogy azt a tablettát szorítsák be a térdük közé fogamzásgátlás gyanánt. Másrészt azt mondta, hogy ha a nők azt várják, hogy az adófizetők állják a fogamzásgátlás költségeit, akkor rögzítsék videón a szexuális életüket, és tegyék közzé az interneten. Ez az alábbi videóban meghallgatható:

Most tekintsünk el attól, hogy Limbaugh a nőkre koncentrál, és nagyvonalúan átsiklik afelett a tény felett, hogy a fogamzásgátlással szoros összefüggésben lévő szexben nagy szerepe van a férfiaknak is. Ezeknek a megszólalásoknak ugyanis önmagukon túlmutató politikai jelentősége van: néha nehéz eldönteni, hogy valójában melyik politikai oldalnak is szolgálják valójában az érdekeit Limbaugh nagy vihart kavaró műsorai.

A New York Times-on található rövid portré szerint a 90-es években oroszlánrésze volt a republikánusok látványos megerősödésében és a Clinton elnök elleni impeachment eljárásban. Másrészt ugyanakkor úgy tűnik, mintha a demokraták is örömmel ugranának minden egyes mondatára, és próbálnák bizonygatni, hogy a Limbaugh valójában a republikánus pártot szimbolizálja. Ez persze valószínűleg így nem egészen igaz, de a republikánus vezetőknek meg nyilván kényelmetlen lenne elhatárolódni egyik leghűségesebb és legbefolyásosabb támogatójától.

A kongresszusi demokraták most is tiltakozó levéllel fordultak John Boehner képviselőházi elnökhöz, aki egyelőre nem reagált erre. Valószínűleg azonban nem kell sokáig várnia, mire Limbaugh újra mond valami olyat, ami tiltakozási hullámot indít el.

Update 22:08-kor:
Egyre nagyobb hullámokat ver ez az ügy. Egyrészt Boehner végül is szóvivője útján közölte, hogy helytelennek tartja Limbaugh megfogalmazását, bár hozzátette azt is, azt sem tartja ízlésesnek, hogy a demokraták adománygyűjtési célokra próbálják felhasználni az ügyet.

Közben még Barack Obama elnök is beszállt, felhívta ugyanis telefonon az érintett lányt, Sandra Fluke-ot, és köszönetet mondott neki a kiállásáért.

Valami szokatlan történt az amerikai politikusokkal. Az utóbbi néhány év arról szólt, hogy ha a két nagy pártnak volt valamilyen vitája, akkor abból mindig hatalmas háborúskodás lett, amelynek csak akkor sikerült véget vetni, amikor már tényleg nem volt más lehetőség az apokaliptikus (vagy annak leírt) következmények elkerülésére. Ez történt tavaly tavasszal a kormány leállásával fenyegető költségvetési vitában és augusztusban az adósságplafon felemelése körüli konfliktusban is.

Ehhez képest most kedden szépen csendben megegyeztek a törvényhozási republikánusok és demokraták egy olyan kérdésben, amelyről decemberben még kemény viták folytak köztük. Azon ment a marakodás akkor, hogy mi legyen az ottani társadalombiztosítási járuléknak megfelelő adó szintjével.

Egy korábbi törvény ugyanis a szokásosnál alacsonyabb csintre csökkentette ezt a legtöbb amerikai dolgozó által fizetett adót, viszont ez a kedvezmény csak tavaly év végéig szólt. A Fehér Ház és a törvényhozási demokraták azt mondták, hogy meg kell hosszabbítani, mert az adóemelés súlyos károkat okozhat a továbbra is gyengélkedő gazdaságnak. A republikánusok viszont feltételeket kötöttek ennek támogatásához, és végül csak egy olyan egyezségbe mentek bele, amely mindössze két hónappal - tehát február végéig - hosszabbította meg a kedvezményt.

Így arra lehetett számítani, hogy az újabb határidő közeledtével ismét kiújul a háborúskodás, a kongresszusi tárgyalásokon azonban különösebb feszültségek nélkül megszületett egy megállapodás. Ennek értelmében nemcsak az adókedvezményt tartják fenn, hanem meghosszabbítják a munkanélküli segélyek kifizetését és megmaradnak a jelenlegi szinten az idősek egészségügyi ellátását biztosító Medicare programban résztvevő orvosok juttatásai is.

Az alku elsősorban a demokraták számára jelent politikai győzelmet, miután elsősorban az ő követeléseik teljesültek, viszont hosszabb távon a republikánusok is profitálhatnak belőle. Így ugyanis lesz muníciójuk visszavágni azokra a demokrata vádakra, hogy a republikánus párt csak a leggazdagabb rétegek érdekeit képviseli, és nem támogatja a középosztályt segítő intézkedéseket. Választási évben (nemcsak elnökről, hanem kongresszusi helyekről is szavaznak majd novemberben az amerikaiak) ez is egy nagyon fontos szempont.

Persze az is lehet, hogy még nincs vége a történetnek, és a drámai jelenetek csak később következnek. A törvényhozás várhatóan pénteken szavaz majd a megállapodásról, és lehet, hogy lesznek olyanok - elsősorban a képviselőházi republikánusok legkonzervatívabb tagjainak körében -, akik még megpróbálják megtorpedózni.

A hetek óta bonyolódó, nem éppen könnyen érthető törvényhozási dráma újabb fordulatot vett. Pár napja még arról írtam, hogy a kongresszusi demokraták és republikánusok egymásnak feszültek két törvény miatt. Az egyik egy költségvetési jogszabály volt, amelynek elfogadása nélkül leállt volna a kormányzati gépezet. A másik arról szól, hogy meghosszabbítsák-e az ottani társadalombiztosítási járuléknak megfelelő adó szokásosnál alacsonyabban tartását.

A két jogszabály úgy kapcsolódott össze, hogy a demokraták megmondták, csak akkor hajlandók támogatni a költségvetési szabályt, ha a republikánusok belemennek az adótörvény (amelyhez még a munkanélküliségi segélyek és egyes egészségügyi kifizetések meghosszabbítása is társult) elfogadásába.

Úgy tűnt, hogy végül különösebb drámai jelenetek nélkül át is megy mindkét javaslat a kongresszuson. Előbb elfogadták a költségvetési jogszabályt, amelyet Barack Obama elnök már alá is írt, így elhárult a kormányzat leállásának veszélye. A szenátus aztán megszavazta az adótörvényt is, igaz, az egy kicsit felemásra sikeredett.

Egyrészt csak két hónapra hosszabbították meg az év végén lejáró adókedvezményt és a kifizetéseket, másrészt a szenátusi republikánusok csak azzal a feltétellel voltak hajlandó támogatni, ha egyben törvény kötelezi Obamát arra, gyorsítsa fel a Keystone XL nevű, Kanadától a Mexikói-öbölig húzódó olajvezetékről szóló döntést. (Környezetvédők ellenzik a tervet, és Obama korábban úgy határozott, hogy eltolja a végső döntést a 2012-es választás utánra.)

Egy olyan törvényt fogadott el tehát a szenátus, amely ugyan nem jelentett hosszú távú megoldást, de minden fél számára adott valamit (Obama is jelezte, hogy elfogadja az alkut), és persze lehetővé tette a szenátoroknak, hogy további törvényhozási vesződés helyett végre ráfordulhassanak a pihentető ünnepekre. Az idei évre elvileg már be is fejezték az ülésezést, és a szenátorok többsége haza is utazott.

Úgy tűnik azonban, hogy egy kicsit korán örültek a korán kezdődő pihenőnek. A képviselőházban többségben lévő republikánusok ugyanis jelezték, hogy nem fogadják el a szenátusban megszavazott törvényt. John Boehner képviselőházi elnök vasárnap délelőtt a Meet The Press című tévéműsorban közölte, hogy szerinte a kéthónapos hosszabbítás csak a probléma megoldásának elodázását jelenti. Boehner annak ellenére bírálta most a törvényt, hogy a kiszivárgott hírek szerint szombaton még egy konferenciahíváson arról győzködte a republikánus képviselőket, hogy támogassák a szenátus által elfogadott jogszabályt.

Számos republikánus képviselő ugyanakkor tiltakozott, szerintük épp az ilyen felemás alkuk rombolják a törvényhozás tekintélyét. Azt is mondják, hogy szerintük az adókedvezmény fenntartásával járó bevételkiesést egyes kiadások csökkentésével kell kompenzálni.

A képviselőház hétfőn tárgyalja a törvényt, és ha módosít a jogszabályon, akkor az visszakerül a szenátus elé. Ha a kongresszus nem jut dűlőre az ügyben, akkor mintegy 160 millió dolgozónak kell majd több adót fizetnie januártól, mint idén. Ez az, amit mindenki el akar kerülni (vagy legalábbis mindenki ezt mondja), csak abban nem értenek egyet, hogyan oldják meg. Feszültnek ígérkezik az idei washingtoni karácsony.

Emlékszünk még, mekkora hiszti volt áprilisban, amikor majdnem leállt a szövetségi kormánygépezet? Vagy amikor kis híján csődbe ment az Egyesült Államok augusztusban? Most elvileg valami hasonló veszély fenyeget, mégsincs az a nagy idegeskedés.

A törvényhozásnak péntek éjfélig kell egyezségre jutnia egy, a szövetségi kormányzatot finanszírozó törvényről, és ha ez nem sikerül, akkor leáll a gépezet. Mindenki azt mondja, nem szeretnék, ha ez történne, de a szorult helyzetből mindenki - értsd republikánusok és demokraták - szeretné kihozni az érdekeinek megfelelő legjobb eredményt. Ez egy hetek óta bonyolódó történet, és ugyan az erről szóló híreket igyekeztem szorgalmasan követni, néha az az érzésem, hogy talán már a törvényhozás tagjai is elveszítették a fonalat.

A lényeg azonban viszonylag egyszerűen összefoglalható: év végével hatályát veszti az ottani tb-járuléknak megfelelő adó csökkentésére hozott korábbi törvény, ami gyakorlatilag az összes amerikai dolgozót (mintegy 160 milliót) érintene. A demokraták - élen Obama elnökkel - szeretnék meghosszabbítani, szerint ugyanis ha ez az adó visszatér az eredeti szintre, az sok dollárt vesz ki az emberek zsebéből, és ezzel további veszélynek teszik ki az amúgy is törékeny gazdaságot. A republikánusok nem olyan biztosak ebben, de leginkább abba nem akarnak belemenni, hogy az adó csökkentett szintjének fenntartását egy, a milliomosokra kivetett extraadóból fedezzék.  Itt jön be aztán a képbe a kormány finanszírozását biztosító törvény. A szenátusi demokraták közölték, hogy erről addig nem hajlandók szavazni, amíg nem egyeznek meg az adócsökkentés meghosszabbításáról.

Vagyis lényegében a költségvetési törvényt túszul ejtve próbálják rávenni a republikánusokat arra, hogy fogadják el a demokraták számára fontos adószabályt. Persze a republikánusokat sem kell félteni, ők például eljátszották azt a trükköt, hogy a képviselőházban olyan formában szavazták meg az adócsökkentés meghosszabbítását, hogy hozzákötötték egy, a demokraták által ellenzett olajvezeték megépítését.

Közben persze csúnyábbnál csúnyább dolgokat vágnak egymás fejéhez. A demokraták azzal vádolják a republikánusokat, hogy a gazdagok érdekeit védik az extraadó elvetésével. A republikánusok viszont azt mondják, hogy a demokraták a kormány leállítását kockáztatják saját, kétséges sikerű céljaik elérése érdekében.

Csütörtökön aztán már békésebb hangot ütöttek meg a szerdán még keménykedő felek, úgyhogy valószínűleg a pénteki határidő lejárta előtt tető alá hoznak valamiféle megoldást. Bár egyelőre nem látszik, hogyan fogják megoldani például az adócsökkentés meghosszabbításának fedezetét, de - láttunk már ilyet is sokszor - az is lehet, hogy csak eltolják későbbre. Legközelebb pedig talán még annyi idegeskedés sem lesz, mint most, mert mindenki hozzászokik az ilyen kiélezett helyzetekhez. A végén még ez lesz a normális üzletmenet Washingtonban.