potus & co

Volt a 2012-es elnökválasztásnak egy viszonylag színes figurája. Michele Bachmann-nak hívták, és egy darabig úgy nézett ki, hogy még esélye is lehet arra, hogy közel kerüljön a Fehér Házhoz, de aztán viszonylag hamar kiszorult a pályáról. Most pedig úgy néz ki, hogy végleg leszámolhat a politikával.

Bachmann jelenleg az egyik minnesotai körzetet képviselő a kongresszusban, de szerda hajnalban bejelentette, hogy nem indul újra a székért a következő, 2014-ben esedékes választáson. Azzal magyarázta a döntését, hogy nyolc év bőven elég a képviselőségből (2006-ban került be a kongresszusba), és kijelentette, hogy a visszavonulásának semmiképp sem az az oka, hogy esetleg félne egy esetleges vereségtől.

Michele Bachmann nem indul újra 2014-ben - Forrás: AFP

A helyzet azonban az, hogy Bachmann nincs éppen túl jó formában. Bár egy erősen konzervatív körzetet képvisel, a legutóbbi választáson mégis sikerült megszorongatnia őt a demokrata jelöltnek, aki ráadásul már bejelentette, hogy újra megpróbálkozik a képviselői szék megszerzésével. További nehézséget jelentett számára az is, hogy kiderült, az FBI és egy kongresszusi etikai testület is vizsgálódni kezdett a legutóbbi kampányának gyanúsnak tűnő pénzügyei iránt.

Az eljárások az után kezdődtek, hogy egy egykori munkatársa panaszt tett a szövetségi választási bizottságnál, mert állítása szerint a kampánystáb több tagja szabálytalanul kapott fizetést. A panasz lényege, hogy olyan forrásokból kaptak pénzt, amelyeket nem lehetett volna a kampány munkatársainak fizetésére használni.

Bachmann távozása első ránézésre a republikánusok számára jelent gondot, de valójában inkább a demokratáknak okozhat fejfájást. A képviselő ugyanis már a kampányfinanszírozási problémák felszínre kerülése előtt is ideális ellenfélnek tűnt. Az internet tele van a valótlan állításairól, szerencsétlen elszólásairól szóló cikkekkel és videókkal (például amikor Elvis halálának évfordulóján kívánt neki boldog születésnapot). Ráadásul mivel egyike volt a konzervatív tea party leghangosabb figuráinak, így rajta keresztül nevetségessé (vagy éppen ijesztővé) lehetett tenni az egész mozgalmat.

Most azonban ennek vége, és új célpont után kell nézniük a demokratáknak.

Már sokszor volt szó itt is arról, hogy sok fanyalgás kíséri a republikánus elnökjelöltségért folyó versenyt, és úgy néz ki, hogy ezt a mondatot továbbra sem lehet múlt időbe tenni. A Politico legalábbis arról ír, hogy a konzervatív elit még mindig keresi a saját maga hősét, egy olyan jelöltet, aki intellektuálisan is nehézsúlyú, és nemcsak pénze és/vagy népszerűsége van. A mostani mezőny meghatározóbb nem ilyennek látják, a Politico lesarkított összefoglalása szerint ugyanis Rick Perryt egyszerűen hülyének, Michele Bachmannt egy viccnek, Mitt Romney-t pedig egy szélhámosnak tartják.

Tényleg igaz, hogy az értelmiségi körökben talán legfontosabb konzervatív fórumnak számító Wall Street Journal több versenyben lévő jelöltnek is nekiment, a legemlékezetesebb talán Mitt Romney ekézése volt. De az ezen a blogon is többször emlegetett William Kristol, a Weekly Standrard főszerkesztője sincs elragadtatva a versenyben lévőktől, és nyíltan kampányolt amellett, hogy Paul Ryan, a képviselőház költségvetési bizottságának elnöke induljon a jelöltségért.

Ryan azonban hétfőn sokadszor közölte, hogy nem akar beszállni a versenybe, a konzervatív elit másik kedvence, a kampány elindításán komolyan elgondolkodó Mitch Daniels pedig már tavasszal jelezte, hogy nem indul a jelöltségért.

Persze az egy más kérdés, hogy egyáltalán mennyit számít az értelmiségiek fanyalgása. A versenyben lévő jelöltek láthatóan nem igazán keresik a kegyüket, és az előválasztások során fontosabbnak érezhetik az olyan konzervatív fórumokat, mint a Fox News délutáni-esti műsorai, illetve Rush Limbaugh talkshow-i. Bár a Politico megjegyzi, hogy egy szempontból mégis számítanak az értelmiségiek: a nagy adományozók odafigyelnek a szavukra, így közvetve talán hatással lehetnek az általuk egyelőre viszolyogva nézett jelöltek kampányára is.

2006. január 16-án Pete Rouse küldött egy feljegyzést Barack Obamának. A tapasztalt törvényhozási háttérember volt a kabinetfőnöke a szenátusba két évvel korábban megválasztott és azonnal sztárrá váló politikusnak. A feljegyzés egy esetleges elnökválasztási indulásról fogalmazott meg tanácsokat. “Van értelme annak, hogy elgondolkodj azon, vajon akarod-e használni  2006-os pozíciódat arra, hogy indulj 2008-ban, ha egy személyes és politikai tényezékből álló “tökéletes vihar” alakul ki 2007-ben.”

Ez a fenti epizód részlet David Remnick The Bridge című Obama-életrajzából (épp ma kaptam ajándékba, még nem olvastam el, csak belelapoztam, de ígérkezik annyira jónak, amennyire a kritikusok dicsérték). A feljegyzésből a kulcsszó a Rouse által idézőjelbe tett tökéletes vihar. Obamát valóban nemcsak a saját és stábjának képességei, hanem a körülmények számára szerencsés alakulása emelte az elnöki székbe. A republikánusok romokban hevertek a Bush-elnökség végén, így egy demokrata jelölt eleve nagy eséllyel indult, az eredetileg befutónak tartott Hillary Clinton azonban túlságosan beágyazott volt a hatalmi berendezkedésbe ahhoz, hogy hitelesen hirdesse a sokak által áhított változást.

Nem akarom elkiabálni, de könnyen lehet, hogy most egy újabb tökéletes vihar van alakulóban. Nem sikerült felpörgetni a gazdaságot a 2008-as pénzügyi válság után, és a szövetségi jegybank várakozásai szerint 2013-ig marad a mostani lanyha növekedés. A munkanélküliség továbbra is rendkívül magas (9,1 százalékon áll), miközben egyre többen vannak, akik fel is adják az álláskeresést, és inkább a segélyen való tengődést választják. A washingtoni politika eközben még mérgezettebb, mint korábban, pedig Obama épp a politizálás megújítását, új koalíciók építését ígérte.

A mostani állapotot tekintve tehát egyáltalán nem indul esélytelenként egy republikánus kihívó a jelenlegi elnökkel szemben. A mezőny jelenleg úgy áll, hogy a felmérések szerint Mitt Romney korábbi massachisetts-i kormányzó támogatottsága a legnagyobb, de az előválasztásokon fontos konzervatívok körében népszerűbb nála Michele Bachmann képviselő, aki szombaton meg is nyerte az Iowa államban tartott szimpátiaszavazást. Ez után az egyik, korábban esélyesnek tartott induló, Tim Pawlenty korábbi minnesotai kormányzó be is fejezte a kampányát (csak a harmadik helyet sikerült megszereznie a szavazáson), viszont beszállt a versenybe Rick Perry texasi kormányzó.

Perryt már kampányának hivatalos kezdete előtt is a három legerősebb induló közé sorolták a közvélemény-kutatások, és valóban van mitől aggódniuk a vetélytársainak. Perry egyrészt népszerű a vallásos konzervatívok körében (alig több mint egy hete tartott nemzeti imanapot), másrészt Texast, a második legnagyobb, és nem mellesleg erős gazdasággal rendelkező, államot tíz éve irányító kormányzóként elmondhatja magáról, hogy valódi vezetői tapasztalattal rendelkezik. Ha ezeket a tényezőket összesítjük, akkor jól látszik, hogy Romney és Bachmann számára is komoly veszélyt jelent. Előbbire azért, mert rá gyanakodva néznek a vallásos konzervatívok, utóbbira pedig azért, mert neki nincs igazi vezetői múltja.

Perry viszonylag későn szánta rá magát az indulásra, és döntésében állítólag isteni sugallatok segítették. Lehet azonban, hogy a vallási segítség mellett azt is érezte, hogy alakulóban van számára egy tökéletes vihar.

Júniusban New Hampshire-ben még mindenki nagyon barátságos volt, és legfeljebb a helyszínen nem tartózkodó Barack Obamát támadták. Azóta nem volt televíziós vita az elnökválasztásra felsorakozott republikánus politikusok között, egészen csütörtök estig, amikor Iowa államban ismét kiálltak a nyilvánosság elé, és itt már nem voltak olyan simulékonyak egymással.

A két minnesotai, Michele Bachmann és Tim Pawlenty legalábbis szabályosan egymásnak rontott. Mint a fenti videóból is kiderül, Bachmann azzal vádolta Pawlentyt, hogy minnesotai kormányzóként olyan kezdeményezéseket támogatott, amelyek a demokratákhoz állnak közel (például a klímaváltozás elleni fellépést a kibocsátáskvóták kereskedelmével). Pawlenty erre reagálva lényegében hazugsággal vádolta meg Bachmannt, aki szerinte nemcsak róla állít valótlanságokat, hanem eltúlozza saját eredményeit is.

A kampány előrehaladtával várható volt, hogy előjönnek ilyen konfliktusok. Nem elég az, ha Obamát támadják, mert előbb a saját párttársaikat kell legyőzniük ahhoz, hogy egyáltalán eljussanak oda, hogy szembeszálljanak vele a 2012-es elnökválasztáson. Pawlenty számára különösen fontos, hogy megmutassa magát, mert a korai kampánykezdés ellenére gyengén áll a felmérések szerint, és épp Bachmann az, aki meglepően nagy támogatottsággal bír.

Szombaton lesz egy szimpátiaszavazás is Iowa államban - ahol az előválasztás is elindul jövő év elején -, és ugyan az eredménynek csak szimbolikus jelentősége lesz, ha Pawlenty leszerepel, akkor még egy okot ad a választóknak arra, hogy továbbra is átnézzenek rajta.

A düh királynője - ezzel a címmel jelent meg a Newsweek magazin legutóbbi száma. A királynő alatt Michele Bachmann republikánus képviselőt értik, aki a felmérések szerint egyike a legerősebb versenyzőknek a jövő évi elnökválasztásra felsorakozott republikánus mezőnyben. A cikk arról szól, hogy Bachmann milyen szerepet tölt be a konzervatív Tea Party mozgalomban, és rámutat néhány elletmondásra nézetei és életútjának különböző állomásai között. (Például jogászként dolgozott a Tea Party-sok által utált adóhivatalnak, családi cége pedig szövetségi támogatásban részesült, miközben a konzervatív mozgalom épp a szövetségi kiadások lefaragásáért kampányol.)

Az ellentmondásokra való rávilágítás mellett a cikk hangneme és tartalma is korrekt. Ami viszont felháborodást váltott ki többekben, az a fenti képen is látható címlap. Bachmann arckifejezése ugyanis meglehetősen furcsa, zavarodottnak, kicsit talán őrültnek is tűnik rajta a politikus. “Nem kétséges, hogy Bachmann szilárdan hisz abban, amit gondol. Néhányan talán azt is gondolják, hogy őrülten hisz benne. Az ilyen címlapfotók segítenek ennek az imázsnak a megerősítésében” - írja a Washington Post egyik bloggere.

Konzervatív blogokon hevesen tiltakoznak a címlapfotó ellen, és elfogultsággal vádolják a magazint. Ami azonban taln Bachmannt sem zavarja, az az, hogy a címlapsztori önmagában azt jelenti, fontos tényezővé vált az elnökválasztási kampányban, míg néhány hónappal ezelőtt még inkább az esélytelenek között volt számon tartva. Mi sem jelzi ezt jobban, hogy a New Yorker is egy nagyobb anyaggal jelentkezett ezen a héten a képviselőről. Ezt még nem olvastam, de mentségemre szóljon, hogy ezt a cikket nem kísérte olyan figyelemfelkeltő címlap, mint a Newsweekét.