potus & co

Az elmúlt években visszatérő sirám volt az, hogy végletekig megosztott az amerikai politika, és ezek a panaszok nem is voltak alaptalanok. A demokraták és a republikánusok évek óta képtelenek megegyezni a költségvetési kérdésekben, a fegyvertartás szabályozása körül szenvedélyes vita dúl, a viták általános hangnemére pedig jellemző, hogy nem kell különösen extrémnek lennie senkinek ahhoz, hogy megkaphassa a szélsőjobboldali vagy a kommunista bélyeget.

Ehhez képest most itt van egy ügy, amelyben egy erősnek tűnő szövetség formálódik a Fehér Ház, valamint meghatrozó demokrata és republikánus törvényhozási vezetők között. Ez az ügy a bevándorlási reform, amely az egyik legsúlyosabb társadalmi problémája az Egyesült Államoknak. A több mint 300 milliós lakosú országban él 11 millió illegális bevándorló, akiknek többsége már berendezkedett itt - dolgozik, családja van -, de papírok híján a kitoloncolás veszélye fenyegeti őket.

A helyzet rendezése évek óta az egyik legérzékenyebb kérdésnek számít. Az egyik oldalon vannak azok (jellemzően demokraták), akik szerint meg kell adni a lehetőséget a dolgozó és törvénytisztelő bevándorlóknak a legális tartózkodásra, a másik oldalon viszont vannak azok (jellemzően republikánusok), akik szerint ez a fajta engedékenység újabb lökést adna az illegális bevándorlásnak, és ehelyett inkább a törvényszegők megbüntetésére és a határőrizet szigorítására kellene koncentrálni.

Sokáig úgy tűnt, hogy ezeket az egymásól távoli álláspontokat nehéz lesz kibékíteni, de az elmúlt napokban egy 4-4 demokrata és republikánus szenátorból álló csoport előállt egy reformtervezettel, amelynek lényege, hogy ötvöznék a két megoldást, és egyrészt megnyitnák a legális tartózkodás előtti utat, másrészt megerősítenék a határőrizetet, valamint új eszközökkel küzdenének az illegális bevándorlók munkahelyi alkalmazása ellen.

John McCain (középen) és Chuck Schumer (jobboldalon)

A szenátorokat a “nyolcak bandája” néven emlegeti a média, bár ketten közülük a Politico szerda reggeli fórumán megjegyezték, hogy nem igazán tetszik nekik ez az elnevezés. “Legyen csak csoport!”. “Legyen nagy amerikaiak!”. Így viccelődött egymás szavába vágva John McCain republikánus és Chuck Schumer demokrata szenátor, akiknek beszámolójából kiderült, hogy a hétvégén bemutatott tervezet előkészületei már hónapokkal ezelőtt, a novemberi elnökválasztás utáni napokban megkezdődött.

Schumer elmesélte, hogy egy szombati napon kapott egy telefonhívást Lindsey Graham republikánus szenátortól, aki közölte, “a banda visszatért, vágjunk neki a bevándorlásnak”. A bevándorlási reform téma volt az elnökválasztási kampányban is, de ott még nagyon különböző álláspontot képviselt a két oldal. Barack Obama a bevándorlók számára kedvező ígéreteket tett (és konkrét intézkedést is hozott az országba gyerekként érkezett, a társadalomba beilleszkedett bevándorlók védelme érdekében), míg Mitt Romney a keményvonalas republikánusok merev, szigorpárti vonalát vitte.

Ennek a hozzáállásnak meg is lett az eredménye: Obamát támogatta a bevándorlási szempontból érzékeny latin szavazók több mint 70 százaléka. A szerdai beszélgetésen McCain is elismerte, hogy ez komoly figyelmeztetés volt a pártja számára. Szerinte a “republikánus párt nem volt képes megérteni ennek a problémának a súlyát”, most azonban fel kell fogniuk, hogy máshogy kell hozzáállni a latin szavazókhoz, ha nem akarnak hosszú távon háttérbe szorulni. Hozzátette, hogy ez a felismerés az egyik “mocskos kis titka” annak, hogy most kétpárti megállapodás formálódik a bevándorlási reformról.

A nagy egymásra találás üzenetére erősített rá az is, hogy a két szenátor egymással versengve dicsérgette a másik oldalt. McCain külön is méltatta Schumert, aki szerinte nagyon mérsékelten és megértően áll hozzá az ügyhöz, míg Schumer a legkedvesebb szavait a nyolc szenátorból álló csoport egyik kulcsfigurájának, Marco Rubiónak tartogatta. “Komoly erőt mutatott fel” - mondta a szenátor Rubióról, aki kubai bevándorlók gyerekeként személyesen is érintett ebben a bonyolult politikai kérdésben.

Rubio azért játszik fontos szerepet, mert népszerű a republikánus párt konzervatív köreiben, ahol a többség eddig csak a szigort volt hajlandó elfogadni a bevándorlási probléma megoldásaként. Különösen nagy az ellenkezés a konzervatív talkshowk házigazdái részéről, mint amilyen például Rush Limbaugh, Rubio azonban interjút adott többek között neki is, és sikerült is valamennyire megpuhítania a harsányságáról ismert műsorvezetőt. Schumer ezt egyfajta hőstettként emlegette a szerdai beszélgetésen, szerinte ugyanis Rubio “bement az oroszlán barlangjába”.

Bár a két szenátor elég optimistának tűnt, McCain megjegyezte azért, hogy talán túlságosan is rózsás képet festenek. Valójában ugyanis elég komoly akadályokon kell még átverekedniük magukat ahhoz, hogy a néhány papírlap terjedelmű javaslatból egy vaskos, minden részletre kiterjedő törvényszöveg legyen. Több republikánus politikus jelezte már, hogy elfogadhatatlannak tartja a tervezetet, és ahogy McCain megjegyezte, Schumernek sincs könnyű dolga a liberálisok meggyőzésével.

Fontos szempont az is, hogy mit tud hozzátenni a történethez Barack Obama, akinek egyik legfontosabb kampányígérete volt a bevándorlási reform megvalósítása. Épp kedden tartott egy nagyobb beszédet a témában, és ebben ugyan üdvözölte a szenátorok javaslatát, de jelezte azt is, hogy ő a reform egyik sarokpontjának azt tartja, hogy megnyíljon az illegális bevándorlók előtt a lehetőség az állampolgárság felé. Ezt a republikánus oldalon berzenkedve fogadják, ők ugyanis nem mennének ilyen messzire, de még ezzel együtt is szokatlanul nagy az egyetértés most az amerikai politika fő erői között.

Hillary Clintonnak működött, és ő is valami hasonlóval próbálkozott. Egy nagy felhajtás által övezett választás után bekerülni a szenátusba, majd ott szépen csendben maradni és figyelni, tanulni, és csak ez után lépni elő a reflektorfénybe. Állítólag ez volt a terve Marco Rubiónak, a republikánusok nagy reménységének, de végül csak kevesebb mint három hónapig bírta tartani magát ehhez a menetrendhez.

A mindössze 39 éves Rubio a tavalyi félidős választáson nyerte el az egyik floridai szenátori széket egy fordulatos választási kampány után. Az előválasztáson nem kisebb figurát győzött le, mint az állam kormányzóját, Charlie Christet, majd amikor utóbbi függetlenként elindult a novemberi szavazáson, akkor ott is simán megverte (egy demokrata jelölttel együtt). Fiatal, latin (kubai bevándorlók gyermeke) és jóképű, úgyhogy azonnal megindult a spekuláció, hogy hamarosan biztos megpróbálkozik az elnökséggel vagy az alelnökséggel is.

A republikánusok reménysége - Forrás: Facebook.com/marcorubio

Minden szezonban vannak ilyen figurák a törvényhozásban, az egyik legemlékezetesebb példa a közelmúltból egy bizonyos Barack Obama, aki - mint tudjuk - tényleg elég szép karriert futott be. Rubio is van annyira intelligens, hogy tudja, ha komolyabb szándékai vannak, akkor vigyáznia kell arra, ne égesse meg magát túlságosan a napi politikai vitákban, és ne akarjon egyszerre túl sokat markolni, különben egy életre elvághatja magát.

Ehhez képest végül mintegy tíz hét csend után elő is lépett és előbb írt egy hosszú cikket a Wall Street Journalbe, majd végigjárt néhány fontosabb tévéműsort (a Fox jobbos megmondóemberénél, Sean Hannitynél ugyanúgy megfordult, mint Bill Clinton egykori stábtagjánál, az ABC-s George Stephanopoulosnál). Az üzenete mindenhol az volt: sürgősen tenni kell valamit az egyre magasabban tornyosuló államadóssággal, és ennek része kell hogy legyen a szent tehénként kezelt társadalom- és egészségbiztosítás reformja is. Rubio egyúttal bejelentette azt is, hogy konkrét megoldási terv hiányában ő nem fogja megszavazni az államadósság plafonjának megemelését.

A plafon emelése hamarosan a törvényhozás elé kerül, és a kormányzati szervek finanszírozását lehetővé tévő határozat mellett ez a másik vitás pont a megszorításokról vitázó demokraták és republikánusok között. Nagyon kemény meccsek zajlanak a háttérben és a nyilvánosság előtt egyaránt, és most ezekbe szállt be teljes erővel a fiatal floridai politikus.

Ez hosszútávú kockázatokkal járhat számára, de az is igaz, hogy a pártjának is legalább akkora szüksége van rá, mint neki a pártra. A republikánusok hagyományosan rosszul állnak a latinok körében, és ugyan a kubaiak mindig is egy külön csoportot alkottak a latin bevándorlók között, egy, a spanyolt anyanyelvként beszélő politikus jól fog jönni még a következő választásokon. Rubio előbukkanásával egyből meg is indult a találgatás, hogy biztosan egy alelnökjelölti tisztségre pályázik a 2012-es választásokon, ő azonban kijelentette, hogy belőle biztosan nem lesz alelnök, legalábbis jövőre.