potus & co

Szombat este volt a Fehér Ház-i tudósítók szokásos éves vacsorája, amelynek fénypontja mindig az épp aktuális elnök vicces - vagy annak szánt - beszéde. Barack Obama elég jól teljesített, én legalábbis több poénján is hangosan nevettem a közvetítést nézve, bár igaz, hogy a viccek többsége elég belterjes volt. Most itt van néhány emlékezetesebb megjegyzése, kiegészítve némi magyarázattal.

Egy fotó szintén a vacsoráról: Obama felesége elhíresült frufrujával kiegészülve

“David Axelrod most az MSNBC-nek dolgozik, ami egy érdekes változás, miután korábban az MSNBC dolgozott David Axelrodnak.” - David Axelrod volt Obama kampánystratégája, és a poén nem túl finom utalás volt arra, hogy a liberális érzelmű tévécsatorna elég nyíltan kiállt Barack Obama mellett a tavalyi kampányban.

“Néhányan azt gondolják, hogy továbbra sem töltök elég időt a Kongresszussal. ‘Miért nem iszol egyet Mitch McConnell-lel?’ - kérdezik tőlem. Tényleg? Miért nem iszol inkább te Mitch McConnell-lel?” - Mitch McConnell a szenátusi republikánusok vezetője, és nem éppen kedves, barátságos modoráról ismert. Neki volt az a híres mondása is még az előző ciklusban, hogy legfontosabb feladatának azt tartja, hogy Obama ne legyen újraválasztva.

“Tudom, hogy a CNN bekapott néhány ütést mostanában, de a helyzet az, hogy én csodálom az elkötelezettségüket arra, hogy egy történet minden oldalát bemutassák, hátha közülük egyik pontosnak bizonyul.” - Ez egy nyilvánvaló kritikája volt annak, hogy a bostoni robbantás után a CNN több megalapozatlannak bizonyuló információt is közzétett, többek között azt, hogy a hatóságok elfogtak egy gyanúsítottat, miközben még javában folyt a hajtóvadászat.

“Még mindig elkövetek kezdőkre jellemző hibákat. Mint amikor Kaliforniában voltam egy adománygyűjtő rendezvényen, ahol nagyon jól éreztük magunkat, és megemlítettem, hogy Kamala Harris a legvonzóbb ügyész az országban. Ahogy azt el lehet képezlni, bajba kerültem, amikor hazajöttem. Ki tudta, hogy Eric Holder ilyen érzékeny?” - Obama ezzel arra utalt, hogy kisebb vihart kavart, amikor az ügyésznőt megdicsérte külseje miatt. Többen szexizmussal vádolták emiatt, és ő bocsánatot kért a megjegyzéséért. Eric Holder pedig nem más, mint a legfőbb ügyész (és egyben igazságügy-miniszter, vagyis az Obama-kabinet tagja).

“Nem tudom, egyelőre mit mondjak 2016-ról. Úgy értem, ez a fickó [Marco Rubio] még be sem fejezte az első ciklusát a szenátusban, és már azt hiszi, hogy készen áll arra, hogy elnök legyen? Ezek a mai gyerekek!” - Obama ezzel arra utalt, hogy Marco Rubio szenátort emlegetik a következő elnökválasztás egyik lehetséges republikánus jelöltjeként, de a poén célpontja saját maga volt. Obama ugyanis szintén első ciklusában indult neki az elnökválasztásnak.

Itt megnézhető a teljes beszéd:

Több mint egy hete voltak a bostoni robbantások, de mintha kicsit még távolibbnak tűnnének. Nyilván a támadással kapcsolatos hírek töltötték meg leginkább az újságok címlapját, de nem szorították ki teljesen az egyéb történéseket (például a fegyverszabályozás kérdését), és nem látni a jeleit valamiféle nagy nemzeti önvizsgálatnak sem. Nem valószínű például, hogy lényegi változások jönnek az általános biztonsági intézkedésekben, például a közlekedési hatóságok is azt jelentették be, hogy nem lefújják, hanem csak elhalasztják annak engedélyezését, hogy zsebkéseket fel lehessen vinni a repülőkre.

Ahogy mondani szokás, az élet tehát ment tovább, aminek a legegyértelműbb jele volt, hogy amikor Bostonban egy héttel a robbantás után néma megemlékezést tartottak, akkor a gyalogosok megálltak, de az autós forgalom haladt tovább. Néhány sofőr ugyan leállította az autóját, de aztán a türelmetlen taxisok dudálgatására mégis elindultak.

Van azonban egy politikai ügy, amelyre lehet közvetlen hatása a terrorcselekménynek. A szenátus épp ezekben a hetekben tárgyalja a bevándorlási rendszer megreformálására tett javaslatot. A reform szokatlan módon viszonylag széles kétpárti támogatottsággal rendelkezik, de azért vannak bírálói, akiknek a hangja felerősödött, miután kiderült, hogy a robbantásokat bevándorlók követték el.

Két szenátor, Charles Schumer és Chuck Grassley egymásnak ugrott egy hétfői meghallgatáson 

Chuck Grassley republikánus szenátor volt az első, aki összekötötte a két ügyet, és jelezte, hogy szerinte a bevándorlási reformról a robbantások fényében kellene tárgyalni. Egy másik republikánus szenátor, Dan Coats pedig azt javasolta, hogy a történtek miatt inkább halasszák el a reform megvitatását egy-két hónappal. A halogatás valószínűleg rontana a csomag elfogadásának esélyein, a törvényjavaslatot ugyanis eleve nagy küszködés árán hozta össze a nyolcak bandájaként emlegetett, négy-négy republikánus és demokrata szenátorból álló csoport.

A reform egyik kényes pontja az, hogy megnyitná az állampolgársághoz vezető utat az országban jelenleg illegálisan tartózkodó mintegy 11 millió bevándorló előtt. Vannak, akik szerint a robbantások azt bizonyítják, hogy ennek a szerintük engedékeny hozzáállásnak komoly veszélyei vannak.

Igaz ugyanakkor, hogy a bostoni támadás egyúttal a reform támogatói számára is jó érvként szolgálhat, ők ugyanis rámutathatnak arra, hogy a merénylők a jelenlegi, problémásan működő rendszerben tudták megvetni a lábukat az Egyesült Államokban (a két fiú a szüleivel érkezett ide még gyerekként, a fiatalabbik azóta állampolgárságot is szerzett, de a testvére is legálisan tartózkodott az országban). Ahogy a reformtörekvés egyik vezéralakja, a republikánus Marco Rubio fogalmazott egy hétfői közleményben: “A támadás megerősíti azt, hogy a bevándorlási reformnak egy hosszú, nyitott és transzparens folyamatnak kell lennie, amelyben megválaszolunk minden fontos kérdést a törvényről. De ettől még a mostani rendszer működésképtelen, és meg kell javítanunk.”

Ez a blog nagyrészt arra törekszik, hogy a megértés szándékával mutassa be az amerikai politika történéseit, de be kell vallanom, hogy vannak olyan dolgok, amiket nagyon nehéz ép ésszel felfogni.

Itt van néhány példa, és - nem túl meglepő módon - mindegyik a fegyverkérdéshez kapcsolódik. Azért írom, hogy ez nem igazán meglepő, mert európai szemmel nézve talán a szabad fegyvervásárláshoz való ragaszkodás a legidegenebb eleme az amerikai politikai-közéleti kultúrának.

Az idegenség azonban még nem feltétlenül lenne akadálya a megértésnek, és én is nagyon érdeklődéssel követem a fegyvertartás szabályozása körüli vitában elhangzó érveket. Az például még mindig a felfogható kategóriába tartozik, hogy sokan azért ragaszkodnak a fegyverükhöz, mert ez jelenti számukra a garanciát arra, hogy az Egyesült Államok soha nem válik önkényuralommá. (Más kérdés, hogy még az egyébként szabadon megvásárolható durva katonai fegyverekkel sem lenne sok esélyük az átlagembereknek a világ legnagyobb arzenáljával rendelkező kormánnyal szemben, ha az hirtelen zsarnokságra adná a fejét.)

Vannak ugyanakkor olyan megnyilvánulások, amelyek már kívül esnek az értelmezhetőség határán. Itt van például az, hogy a bostoni robbantásokról tartott sajtótájékoztatón egy újságíró azt a kérdést tette fel a massachusetts-i kormányzónak, hogy vajon a merénylet egy megrendezett támadás volt-e, méghozzá azzal a céllal, hogy “elvegyék a szabadságjogainkat”. Bár a riporter nem említette konkrétan a fegyvereket, és arról sem beszélt, hogy konkrétan kit sejt a megrendezett támadás mögött, talán nem tévedünk nagyot, ha a kérdést úgy értelmezzük, hogy vajon a kormányzati szervek hajtották-e végre a robbantást, azzal a céllal, hogy így erőteljesebben érvelhessenek a fegyverszabályozás mellett.

A megrendezett támadásról szóló kérdés a bostoni sajtótájékoztatón

A kormányzó válasza egyértelmű volt: “Nem. Következő kérdés?”

Egy okoskodó riportert ugyan még nem feltétlenül kell komolyan venni, de más a helyzet az amerikai törvényhozás tagjaival. Marco Rubio republikánus szenátor vasárnap - tehát még a robbantás előtt - végigjárta a politikai tévéműsorokat, és bár a fő téma a bevándorlási reform volt, előkerült a fegyverszabályozás kérdése is. Múlt héten került ugyanis a szenátus elé egy olyan törvényjavaslat, amely kiterjesztette volna az úgynevezett háttérellenőrzések intézményét.

Jelenleg az a helyzet, hogy csak a hivatalos engedéllyel rendelkező boltokban ellenőrzik azt, hogy a vásárló nincs-e eltiltva a fegyverviseléstől, míg a fegyvervásárokon és az online kereskedelemben ezt a szűrőt könnyedén ki lehet kerülni. Ezen szigorítana a törvényjavaslat, és ugyan a változtatást a felmérések szerint a lakosság túlnyomó része is támogatja, végül elbukott a szenátusi szavazáson.

Marco Rubio a republikánus párt egyik nagy reménysége - Forrás: Facebook

Az ellenzők között volt Marco Rubio is, aki a vasárnapi interjúkban azzal a nagyon hangzatos érvvel állt elő, hogy hiába terjesztik ki a háttérellenőrzéseket, az a bűnözőket nem fogja megállítani, mert ők épp attól bűnözők, hogy megszegik a törvényt. Ez biztos így van, de akkor Rubionak, a republikánus párt nagy reménységének, a 2016-os elnökválasztás egyik lehetséges indulójának már csak azon kell elgondolkodnia, hogy akkor egyáltalán minek bármiről is bármilyen törvényt hozni. Nekem pedig azon, hogy van-e az ilyen logikátlannak tűnő érvelésben bármilyen logika.

Marco Rubio tényleg emlékezeset alakított kedd este, bár kicsit másképp, mint ahogy arra számítani lehetett. Az elnök State of the Union beszédére adott republikánus reakcióban ugyan szépen rakosgatta egymásra a konzervatív világkép elemeit, de a gondolatmenetről elvonta a figyelmet az, hogy láthatóan küszködött azzal, hogy kiszáradt a szája, és egy ponton a képből kihajolva fogott egy flakon vizet és belekortyolt.

Ez a pillanat azonnal slágerré vált a Twitteren és az internet egyéb felületein. Reggel a Morning Joe című tévéműsorban az egyik saját kollégája, Tom Coburn republikánus szenátor poénkodott rajta, interjú közben ugyanis folyton a kávés poharáért hajolgatott.

Voltak persze érdemi elemei is Rubio beszédének. Azt eddig is tudni lehetett, hogy a republikánusok ellenzik az adóemeléseket és általában a kormányzati beavatkozást, viszont feltűnő volt, hogy a floridai szenátor milyen sokat beszélt arról, hogy ő maga szegény családból származik, és hogy a pártja számára a középosztály megsegítése a legfőbb feladat. Ez nyilvánvaló próbálkozás volt arra, hogy változtasson azon az imázson, hogy a republikánusok a gazdag elit védelmezői.

A State of the Union beszéd hagyományosan az egyik legfontosabb esemény az amerikai politikában. Az elnök kiáll, és értékeli az ország helyzetét, felvázolja terveit a következő egy évre, majd a média a következő néhány napot ennek elemzésével tölti.

Ez várhatóan most is így lesz, bár Barack Obamának számolnia kell egy komoly zavaró tényezővel. Úgy tűnik ugyanis, hogy ezúttal meg kell osztoznia a figyelemben Marco Rubio szenátorral, aki a republikánus párt részéről fog reagálni közvetlenül a State of the Union beszéd elhangzása után.

A szenátor körül most nagy a felhajtás. Ő szerepel a Time magazin legújabb számának címlapján, méghozzá annak a szövegnek a kíséretében, hogy “A republikánus megváltó” (a nemzetközi kiadások a nem kevésbé hízelgő "Marco Rubio és a következő Amerika" címmel jelentek meg). A State of the Union előkészületeivel kiemelten foglalkozó Washington Post is egy róla - és nem Obamáról - szóló cikket hozott le a hétfői címlapon. Ez az írás szintén azt boncolgatja, hogy Rubio milyen szerepet játszhat a novemberi elnökválasztást elbukó párt megújításában, és azzal a mondattal kezdődik, hogy "mostanában láthatóan mindenki el van ájulva a floridai szenátortól".

A mindössze 41 éves Rubio három évvel ezelőtt érkezett meg az országos politika színterére, amikor a párt konzervatív szárnyának támogatásával elnyerte az egyik floridai szenátori posztot. A kubai bevándorló családból származó politikusra már akkor sokan úgy tekintettek, mint a főként a fehér választók körében népszerű republikánus párt nagy reménységére, ő azonban az elmúlt két évet nagyrészt a háttérben mozogva töltötte. Most viszont a bevándorlási reform előkészítésének egyik vezéralakjaként kilépett a fényre.

Ezzel a lépéssel kivívta magának demokrata és republikánus politikusok elismerését egyaránt. Ők azt mondják, komoly bátorságról tett tanúbizonyságot azzal, hogy élére állt olyan reformjavaslatoknak (például a régóta itt élő és dolgozó illegális bevándorlók törvényes tartózkodásának lehetővé tétele), amelyeket a konzervatív republikánusok eddig mindig mereven elutasítottak. Mivel Rubio főként ezekre a választókra támaszkodva emelkedett fel, így valóban komoly kockázatot vállal, és kapott is kemény kritikákat a saját táborából. David Vitter szenátor például azt mondta, hogy “bámulatra méltóan naiv”-nak tartja Rubiót. A konzervatív National Review szintén bírálta a politikust, aki a lap egyik szerzője szerint remélhetőleg csak egy átverés áldozataként lett a reformjavaslat arca.

Rubio számára nagy a tét, ő ugyanis egyike azoknak a republikánus politikusoknak, akik szóba jönnek lehetséges jelöltként a 2016-ös elnökválasztáson. Bár ő maga hivatalosan nem jelezte ezt a szándékát (ahogy más republikánus politikus sem), mások számolnak vele, és nagyon meglepő lenne, ha nem gondolkodna egy ilyen forgatókönyvön. Sokan felfigyeltek például arra, hogy a novemberi választás után néhány nappal megjelent egy adománygyűjtő rendezvényen Iowában. Ez az az állam, ahol hagyományosan elindul az elnökjelöltség megszerzéséért folyó előválasztási küzdelem.

2016 persze még messze van, és többen figyelmeztetnek arra, hogy nem feltétlenül jó stratégia ilyen korán a reflektorfénybe kerülni. Valószínűleg Rubio is vegyes érzelmekkel követi az őt kísérő hatalmas felhajtást. A Time-címlapot például a Twitterén igyekezett elintézni azzal, hogy “ Csak egy megváltó van, és az nem én vagyok. #Jézus.”