potus & co

A 2012-es elnökválasztásra nehézkesen felsorakozó republikánus mezőnyről olvasgatva egyre többször futok bele egy másik évszámba: 2016-ba. Többek szerint ugyanis vannak, akik már igazából ezt szem előtt tartva alakítják stratégiájukat és hozzák meg döntéseiket. Bár az amerikai politikai élet néha tényleg úgy tűnik, mintha az egész egy soha véget nem érő elnökválasztási kampány lenne, de azért innen 2011-ből nézve egy kicsit mégis túlzásnak tűnik az, hogy bárki is azzal foglalkozzon, hogy 2016-ra pozicionálja magát.

Ha azonban jobban belegondolunk, van benne ráció. Barack Obamának ugyan van sok gyengesége - ezek leginkább a gazdaság állapotával függnek össze, ahogy arról itt és máshol is mindenki sokat olvashatott -, de mégiscsak ő az a politikus, aki az elmúlt évtizedek egyik legprofibb politikai kampányának volt a főszereplője három évvel ezelőtt. Akkor rekordot döntöttek a begyűjtött adományokkal, és Obama a végtelenül hosszú előválasztási küzdelem ellenére is teli kasszával fordult rá a szavazás előtti utolsó hetekre (elég csak felidézni azt a példátlan húzást, amikor főműsoridőben vásárolt fél órát a nagy tévéhálózatokon).

Az akkori csapat gyakorlatilag ugyanabban a felállásban már dolgozik most is, ezúttal azonban nem kell majd költeniük az előválasztásokra, miután nem várható, hogy Obamának komoly kihívója lesz a demokrata párton belül. A republikánusoknál eközben nyitott a verseny, így az indulóknak előbb a jelöltség megszerzéséért folytatott - minden bizonnyal meglehetősen költséges - kampányra kell koncentrálniuk.

Nem csoda, hogy ezek után vannak olyan republikánusok, akik már most inkább 2016-ra kacsintgatnak, amikor egy újabb Obama-ciklus után kedvezőbb körülmények várhatnak rájuk. Miután Obama az alkotmányos kötöttség miatt nem indulhatna újra két ciklus után, így a demokratáknál várhatóan nyitott lesz a pálya, már csak azért is, mert nem valószínű, hogy Joe Biden alelnök megpróbálkozna az indulással. Biden akkor már 74 éves lesz, ráadásul már kétszer is nekifutott - 1988-ban és legutóbb épp 2008-ban - az elnökválasztási kampánnak, nem túl sok sikerrel.

Vannak aztán olyan tényezők is, amelyek szerint ritka, hogy két ciklus után meg tudja tartani egy párt a Fehér Házat, illetve hogy a jelenlegi republikánus mezőny is tele van olyan politikusokkal - például Tim Pawlenty vagy Jon Hunstman -, akik 2016-ban a korukat és politikai pályájukat tekintve talán még inkább erejük teljében lesznek, mint most. Persze - csak hogy a fenti, nagyon leegyszerűsített képletet a végére azért egy kicsit megbonyolítsam - sok múlik majd azon is, hogy mit csinálnak majd a most induló politikai játszmákban, amelyekben a legfontosabb évszám azért továbbra is 2012 marad.

Bár az elitosztagot szállító helikopter bedöglött, ettől eltekintve - az amerikai kormányzati tisztviselők beszámolói szerint legalábbis - gyakorlatilag hibátlanul zajlott az Oszama Bin Laden megölésével záruló vasárnapi katonai akció. Az al-Kaida-vezér mellett három férfi halt meg és egy nő, de állítólag utóbbi is azért, mert Bin Laden saját maga elé tartotta, hogy így védje magát az elitosztagosokkal folytatott tűzharcban.

Minden rendelkezésre álló információ arra utal tehát, hogy az amerikaiak egy sikeres katonai akciót hajtottak végre, de nemcsak maga a művelet volt profi, hanem az előkészítés is. Egyrészt önmagában az egy komoly fegyvertény, hogy ugyan már hónapok óta készültek az akcióra (itt most megintcsak az amerikai sajtóban megjelent, tisztviselőkre hivatkozó beszámolókra kell hagyatkoznunk), egy szó sem szivárgott ki róla. Ez azt jelzi, hogy jól működik a nemzetbiztonsági csapat.

Obama és a stábja az akció követése közben - Forrás: flickr.com/whitehouse

A legfontosabb döntéseket pedig maga a főparancsnok, vagyis az elnök hozta. Ő határozott például úgy, hogy nem robbantják fel az egész létesítményt, hanem a veszélyesebb utat választva egy elitkommandót küldenek oda. Ő adta meg a végső felhatalmazást az akció kezdetére is múlt pénteken.

A történtek után Obama meglepő helyekről is sorban kapta a dicséreteket. “A kormányzat egyértelműen elismerést érdemel a művelet sikeréért” - közölte például Dick Cheney korábbi alelnök. Igen, az a Dick Cheney, aki nemrég még azzal vádolta az elnököt, hogy annyira puhány nemzetbiztonsági kérdésekben, hogy azzal újabb terrortámadások veszélyének teszi ki az országot. Cheney nem volt egyedül, hasonló elismeréssel szóltak a kormányzatról olyan más ismert republikánus politikusok is, mint Rudy Giuliani és Tim Pawlenty.

Általánosságban igaz az, hogy a republikánusokat a biztonsági, katonai kérdésekben keményebbnek, a demokratákat pedig gyengébbnek szokták elkönyvelni. Más kérdés, hogy ez mennyire igaz, de mindenesetre ezt a látszatot erősítette a közelmúltban az is, hogy a saját gyors és határozott döntéshozatali stílusára büszke George W. Bush után jött Obama a maga egyetemi tanári múltjával és a megbeszéléseken rendszerint eljátszott hallgató-kérdező szerepével. Voltak ráadásul konkrét külpolitikai helyzetek az elmúlt szűk két és fél évben, amikor könnyű volt rásütni, hogy tétlenkedik. Az afganisztáni háborús stratégia felülvizsgálata például hónapokig tartott, és sok utólagos kérdést vetett fel a líbiai katonai akcióban való részvétel is.

Oszama Bin Laden megölése után ugyanakkor nehezebb lesz majd megpróbálni belegyömöszölni Obamát a gyengekezű főparancsnok skatulyájába. Azt persze még nem lehet megjósolni, hogy mindennek milyen következménye lesz a 2012-es elnökválasztásra, de annyi azért kijelenthető, hogy ha van politikai nyertese ennek a helyzetnek, akkor az Obama. Várható az is, hogy kormányzásának megítélése is javulni fog, de a korábbi tapasztalatok alapján hosszútávú erősödésre pusztán ebből kiindulva nem számíthat. (Például George W. Bush népszerűsége is csak átmenetileg ugrott meg Szaddám Huszein elfogása után.)

Az amerikaiak többségét továbbra is a gazdasági problémák nyomasztják leginkább, és ugyan Oszama halálának hírére sokan mentek ünnepelni az utcára Washingtonban és New Yorkban is, de azóta biztos beültek újra az autóikba, és így kénytelenek voltak szembesülni a továbbra is emelkedő üzemanyagárakkal. Ezt pedig Oszama halála nem fogja egy csapásra megváltoztatni.

Csak egy rövid reflexió a friss történésekre, vagyis mit jelent politikai szempontból Oszama Bin Laden megölése? Obama számára ez egy olyan ritka pillanat, amikor azok a riválisai is elismerően szólnak róla, akik amúgy rendszeresen kritizálják külpolitikáját. "Szép munka" - mondta például Tim Pawlenty, aki az elsők között jelentette be, hogy indul a republikánus elnökjelöltségért.

Az elnököt eddig legtöbbször azért bírálták - a líbiai katonai akció vagy az afganisztáni háborús stratégiával összefüggésben -, hogy túl határozatlan, sokat vár a döntésekkel. Ehhez képest most - a kiadott információk szerint - megfontoltan, de egyben hatarozottan döntött egy potenciálisan konfliktussal is járó (mármint Pakisztánnal, amelynek területén megölték Oszamát) katonai-titkosszolgálati műveletről. Kérdés, mit jelent ez számára hosszú távon, megváltozik-e esetleg az a kép, amelyet az ellenfelei nem is túl sikertelenül próbáltak róla kialakítani. Ennyi most, visszatérünk még a témára később.

“Mi megtettük, amit kellett. Hol van a változás?” - szólt a Barack Obamának címzett szemrehányó ének egyik sora. Ez nem valami eldugott helyen tartott tüntetés volt, hanem egy adománygyűjtő esemény, amelyen maga az elnök is jelen volt, csupa olyan ember mellett, akik súlyos dollárezreket fizettek a részvételért. Obama ugyanis ezen a héten több napot töltött Kaliforniában, hogy találkozzon azokkal az elkötelezett liberálisokkal, akik három éve mélyen a zsebükbe nyúlva támogatták őt.

Ezek egyike volt a San Francisco-i St. Regis Hotelben csütörtökön tartott rendezvény, amelyen egy olyan nő kezdett énekelni, aki a Wikileaks-kiszivárogtatások miatt őrizetben lévő katonát, Bradley Manninget támogató szövegű polót viselt. Manninget szigorú őrizetben tartják, napi egy órát tölthet a celláján kívül, és ruha nélkül kell aludnia. Ezeket az intézkedéseket a saját testi épségének megőrzése érdekében vezették be az amerikai hatóságok szerint. Az éneklő nőhöz csatlakozott egy asztaltársaság, amelynek tagjai “Szabadítságot Bradley Manningnek” táblákat tartottak fel. A nőt az éneklés közben senki nem zavarta meg, de miután befejezte, az elnöki stáb két tagja kikísérte. “Elmegyek, remélem, nem fognak megkínozni a börtönben” - jegyezte meg távozóban a nő.

Obama elment a Facebook-központba is a kaliforniai túrán - Forrás: barackobama.com

A nem sajtónyilvános eseményről szóló beszámolók szerint az elnök zavartnak tűnt, de csak a végén szólalt meg, és annyit mondott, hogy tetszett neki a dal, és sokkal jobban adták elő, mint ahogy arra ő maga képes lett volna. A Fehér Ház munkatársai is igyekeztek poénként előadni a történteket, de valamit azért jelez ez az epizód a 2012-es választásra ráforduló Obama előtt álló kihívásokról.

Az elnök szintén csütörtökön részt vett egy másik adománygyűjtő eseményen is, amelyen olyan hírességek voltak jelen, mint például Steven Spielberg, George Clooney és Tom Hanks. A híradások szerint egy jóval kedélyesebb hangulatú összejövetel volt, mint az éneklős San Francisco-i, de Obama így is arra törekedett, hogy védje magát - az ott a helyszínen a beszámolók szerint el sem hangzott - kritikákkal szemben. “Biztos vagyok benne, hogy voltak olyan idők az elmúlt két és fél évben, amikor olvasták az újságokat, nézték a tévét és azt mondták: Á, Obama miért köt kompromisszumokat a republikánusokkal?” - mondta az elnök, majd viccelődve hozzátette, hogy ezek az emberek biztos azt is mondják, hogy ha Obama olyan jó kommunikátor lenne, mint George Clooney, akkor az amerikai emberek biztosan pontosan értenék, mi az, amit meg kell tenni.

A poén ült, nemcsak Clooney, hanem a többi résztvevő is nevetve fogadta az elnök önkritikus mondatait. Kérdés azonban, hogy mennyire tud majd sikeres kampányt folytatni Obama, ha még a saját barátai körében is védekezésre szorul. Ha azt kell bizonygatnia, hogy a republikánusok által pokolba kívánt egészségügyi reformot legalább a demokratáknak szeretniük kellene (sokaknak azért nem tetszik, mert kimaradt belőle az állami szereplő létrehozása a biztosítói oldalon), ha századszor is el kell majd mondani, hogy miért nem tudta bezárni Guantanamót, illetve ha még máskor is az orra alá dörgölik Manning fogvatartásának a Cheney-Rumsfeld-időket idéző körülményeit.

Persze Obama leginkább saját magát okolhatja azért, hogy ilyen szituációkba kerül. 2008-ban ugyanis olyan magasra tette a lécet azzal az egyszerű, de hatásos üzenettel, hogy ő elhozza a változást és a reményt, hogy most aztán mindenhol azt kénytelen magyarázni, hogy miért tart olyan sokáig, amíg beteljesül az a remény, és hogy miért is megy olyan lassan az a változás. Nem éppen könnyű kiindulópont egy várhatóan kemény kampányhoz, de persze egyáltalán nem reménytelen a helyzete. Ahogy a San Francisco-i rendezvényen előadott kritikus dal egyik sora (előre is elnézést azért, hogy a fordításban elvesztek a rímek) is szólt: “Önre fogunk szavazni 2012-ben, ez igaz/Nézzetek a republikánusokra, mi mást csinálhatnánk?”

Ha azt mondjuk, hogy kemény ütközetek előzték meg a péntek esti alkut , amellyel az utolsó pillanatban sikerült elkerülni a szövetségi kormány leállását, akkor nem tudom, mit mondjunk arról, ami most fog következni. Múlt héten Paul Ryan republikánus képviselő előállt egy merész költségvetési kiigazítási tervvel, amely kemény megszorításokat vezetne be az eddig érinthetetlennek tartott Medicare (a 65 év felettiek és egyes fogyatékkal élők egészségügyi ellátása) és a Medicaid (amely a szegényeknek nyújt ellátást) rendszerében is.

Szerdán aztán Barack Obama is előállt a saját tervével, amely ugyan szintén tartalmaz megszorításokat, de közel sem olyan mértékben, mint Ryan javaslata. A Medicaiden és a Medicare-en is inkább finomhangolást hajtana végre radikális változtatások helyett, de ami talán a legfontosabb eleme a tervnek, hogy elkerülhetetlennek tartja az adóemeléseket is. Ezzel visszatér ahhoz a 2008-as kampányígéretéhez, amely szerint az évi 250 ezer dollár felett keresőknek nagyobb arányban kell hozzájárulnia a közterhek viseléséhez.

Obama azonban egyszer már alulmaradt ebben a vitában. Tavaly év végén jártak le az előző elnök, George Bush nevéhez fűződő, minden réteg számára bevezetett adócsökkentések, és az elnök sokáig kardoskodott amellett, hogy a hosszabbítás a gazdagok számára ne vonatkozzon. A republikánusok azonban ezt elutasították, és Obama végül beadta a derekát (arra hivatkozva, hogy így legalább a középosztály számára is megmaradnak az alacsonyabb adók, illetve kicsikarta a republikánusokból a munkanélküli segélyek meghosszabbítását is).

Most ez a vita nyílik meg újra, miközben a felek egyre jobban ássák bele magukat saját lövészárkukba. Obama még el sem mondta a beszédét, amikor John Boehner, a képviselőház republikánus vezetője jelezte, hogy az adóemelés számukra elfogadhatatlan. Az elnököt ugyanakkor liberális szervezetek gyakorlatilag megfenyegették, hogyha hozzányúl a Medicaidhez és a Medicare-hez, akkor ne számítson arra, hogy a 2012-es kampányban segítenek neki.

Kemény harcra lehet tehát számítani, de hogy a képlet még bonyolultabb legyen, a republikánusok sem túl egységesek. Egyrészt Ryan terve ellen többen is berzenkednek (jellemzően olyan képviselők, akiknek választókörzetében sok idős, vagyis Medicaid-kedvezményezett él), míg mások azért kritizálják Boehnert, hogy túlságosan engedékeny volt a múlt heti költségvetési alkuban.