Az Egyesült Államok messze nem egy tökéletes ország, és ezt nagyon sok bizonyítékkal alá lehet támasztani. A legutóbbi személyes szomorú tapasztalataim közé tartozik az, amikor láttam, hogy egy étteremben kólával próbáltak jó kedvre deríteni egy két év körüli síró gyereket, vagy éppen az, hogy órákba telt hazajutni egy koncert után, mivel ebben az autóközpontú országban hamar leáll az egyébként is nehézkesen működő és drága tömegközlekedés, ráadásul még a taxicégek is hajlamosak átverni az ügyfeleket.

Van azonban sok dolog, ami jól működik itt, és erre jó példa volt a vasárnap esti Oscar-díjátadás, ahol több olyan film volt versenyben a nagyobb díjakért, amelyek erős közéleti töltéssel bírnak. A Lincoln a rabszolgaság eltörléséért folytatott küzdelem egyik legfontosabb állomásáról szól, a Zero Dark Thirty a terror elleni háborút boncolgatja, és ugyan a legjobb film díját elnyerő Argo kevésbé politizál, de a sztori hátterét mégiscsak az évtizedek óta bonyolódó iráni-amerikai konfliktus adja.

Az Argo trailere

Ezek a filmek is jelzik, hogy az amerikaiak előszeretettel turkálnak a saját múltjukban, és az sem riasztja el őket, ha időnként csúnya dolgokat találnak. A Lincoln bemutatta, hogy időnként milyen mocskos eszközök használatára van szükség a nemes célok elérése érdekében, a Zero Dark Thirty pedig olyan igazságokkal szembesítette a nézőit, ami annyira kényelmetlen volt sokak számára, hogy inkább el sem akarták hinni.

És ezek csak a filmek, miközben hónapról hónapra jelennek meg történelmi témájú - és nem a szakmának, hanem a nagyközönségnek - szóló könyvek, arról pedig már nem is beszélve, hogy az újságokban - és néha még a tévében is! - megjelenő elemzések is nagyon sokszor a régmúlt történéseihez visszanyúlva sorakoztatják fel az érveket. Ez a folyamat persze sok selejtet is termel, és gyakran találkozni sekélyes vagy egyszerűen csak ostoba párhuzamokkal vagy történelmi utalásokkal, de a múlttal való szembenézés mégiscsak egy olyan hozzáállás, ami példa lehet sokak számára.