potus & co

Egy fontos és várhatóan komoly következményekkel járó beszédet mondott csütörtökön Barack Obama. A gyakorlati része az volt, hogy a jövőben megfontoltabban alkalmazzák majd a drónokat, illetve hogy újabb erőfeszítéseket fog tenni a guantánamói fogolytábor bezárására. Ezeken az amúgy önmagukban is fontos elemeken is túlmutatott azonban az, hogy az elnök lényegében a George W. Bush által meghirdetett - és 2009 után hasonló intenzitással folytatott - terror elleni háborúnak ha nem is a végét, de minimum az áthangolását jelentette be.

Obama a nagy beszéd előtti pillanatban - Forrás: Fehér Ház

"Ennek a háborúnak, mint minden más háborúnak, véget kell érnie. Ezt tanácsolja a történelem. Ez az, amit a demokráciánk követel” - fogalmazott Obama, és beszélt arról is, hogy sem ő, sem más elnök nem tud olyan ígéretet tenni, hogy a terrorizmust sikerül tejesen legyőzni: "Soha nem leszünk képesek teljesen kitörölni a gonoszt egyes emberek szívéből, és nem tudunk kioltani minden, a társadalmunkra leselkedő veszélyt. De amit tehetünk - és amit muszáj megtennünk - az az, hogy felszámoljuk a közvetlen veszélyt jelentő hálózatokat, és próbáljuk megakadályozni, hogy hasonló csoportok színre lépjenek, miközben megőrizzük a saját szabadságunkat és az eszményeinket."

Obama bejelentései egyenes következményei az eddigi nemzetbiztonsági politikájának, amelynek középpontjában az iraki és az afganisztáni háborús szerepvállalások befejezése állt. Így nem is volt benne semmi meglepő, az azonban mindenképp szembetűnő volt, hogy az elmúlt hetek viharai után milyen könnyen visszarázódott a normális elnöki szerepbe.

Egy héttel ezelőtt még attól volt hangos a média és a politika, hogy milyen súlyos botrányok rázták meg Washingtont. Ez persze igaz is volt, hiszen már önmagában az elég kínos volt a kormányzat számára, hogy kiderült, az adóhivatal az ellenőrzései során kipécézte magának az adómentességi státusra jelentkező konzervatív szervezeteket. Ezt csak súlyosbította az, hogy a Fehér Ház további magyarázkodásra szorult Bengázi ügyében (bár ebben ha kicsit megkésve is, de viszonylag jól megvédte magát), valamint hogy fény derült az igazságügyi minisztérium szokatlanul kemény - és a bírálók szerint a sajtószabadságot veszélyeztető - módszereire a kormányzati kiszivárogtatás elleni küzdelemben.

Ezeknek az ügyeknek egyelőre nincs végük, még sokáig lehet majd hallani róluk itt Washingtonban. Egyelőre azonban nincs arra utaló információ, hogy az elnöknek vagy közvetlen környezetének direkt szerepe lett volna akár a problémás kormányzati eljárások elindításában, akár az azok esetleges eltussolására tett kísérletekben. A Fehér Ház ugyan a kezdeti tagadás után elismerte, hogy az adóhivatal ügyében zajló vizsgálatról (amely megállapította a szabálytalanságokat) már menet közben értesültek, de az elnökhöz állítólag nem jutott el az információ.

Ha itt megáll a történet, akkor Obama valószínűleg viszonylag gyorsan maga mögött tudhatja ezeket a botrányokat. Persze azok, akik eddig is bírálták, most még elszántabban fogják ezt tenni, de az elnök pozícióját ez nem feltétlenül fogja megingatni. Azzal ugyan számolnia kell, hogy a mostani beszéde után republikánusok a terror elleni küzdelem felpuhításával fogják vádolni (akadt olyan politikus, aki szerint Obama kapitulált a terroristák előtt), de ez a normális, botránymentes üzemmód része.

A bostoni robbantások elkövetésével gyanúsított Dzsohar Carnajev jelenleg egy szigorúan őrzött kórteremben fekszik gépekre kötve, és egyáltalán nem biztos, hogy valaha meg fog még szólalni. Az amerikai hatóságoknak addig is van idejük gondolkodni azon, hogy mit kezdjenek vele, ha magához tér.

A dilemma nagyjából az, hogy vajon a 19 éves kócos fiút sima bűnözőként kezeljék-e vagy pedig ellenséges katonaként. Ha úgy döntenek, hogy az előbbi kategóriába tartozik, akkor minden valószínűség szerint bíróság elé kerül, kap egy ügyvédet, és jó eséllyel halálra ítélik. Ha katonaként kezelik, akkor sem vár rá sokkal fényesebb jövő, mert ugyan a polgári bíróságot elkerüli, de valódi jogi védelemre nem lesz lehetősége, és örökre hadifogságban maradhat.

Dzsohar Carnajev - Forrás: FBI.gov

A törvényhozás négy republikánus tagja - köztük John McCain korábbi elnökjelölt - közleményt adott ki, amelyben arra szólítottak fel, hogy Carnajevet katonaként kezeljék az amerikai hatóságok, mert szerintük ő nem számít hétköznapi bűnözőnek. Több demokrata törvényhozó ugyanakkor vitába szállt ezzel, szerintük ugyanis az amerikai állampolgársággal rendelkező Carnajev háborús ellenségként való kezelése alkotmánysértő volna.

A republikánusok közleményében az is szerepelt, hogy szerintük nem szabad megengedni, hogy “ez a gyanúsított csendben maradjon”. Ezzel arra utaltak, hogyha Carnajevet a szokásos eljárás alá vetik, akkor annak azzal kell kezdődnie, hogy felolvassák neki jogait. Ez ismerős lehet mindenkinek az amerikai bűnügyi filmekből, amelyekben a rendőrök egyből az elfogás után figyelmeztetik a bűnözőket arra, hogy joguk van ügyvédet fogadni, csendben maradni, illetve minden, amit mondanak, az felhasználható ellenük a bíróságon.

Ezt egy 1966-os legfelsőbb bírósági ítélet nyomán úgy hívják, hogy Miranda-jogok. Annak előzménye az volt, hogy a rendőrség egyebek mellett nemi erőszak gyanújával őrizetbe vett egy Ernesto Miranda nevű férfit, aki a kihallgatás során a rendőrség állítása szerint beismerő vallomást tett. Az iskolázatlan és szellemileg instabil férfi ugyanakkor később azt állította, hogy a rendőrök nem közölték vele a jogait, és a helyi bíróság ugyan később elítélte, az ügy felkerült a szövetségi legfelsőbb bíróságra, amely kimondta, hogy nem használható bizonyítékként olyan vallomás, amelyet az ügyvédhez és a hallgatáshoz való jog ismertetése nélkül rögzítettek.

Később a bíróság ezt annyival kiegészítette, hogy ha valamilyen azonnali veszély miatt közbiztonságilag indokolt, akkor a Miranda-jogok felolvasása nélkül is meg lehet kezdeni a kihallgatást, és az elhangzottakat később fel is lehet használni az eljárás során. Az igazságügyi minisztérium - amely alá az ügyészség tartozik - aztán 2010-ben egy olyan iránymutatást adott az FBI-nak, amely szerint ezt a közbiztonsági veszélyt terrorgyanús személyek esetében nyugodtan értelmezhetik meglehetősen tágan.

Az American Civil Liberties Union nevű jogvédő szervezet már jelezte, hogy szerintük a mostani esetben óvatosan kellene bánni ezzel az értelmezéssel. Ők azt mondják, hogy ha a nyomozók arról akarnak érdeklődni, hogy vannak-e egyéb bombatámadások készülőben, akkor indokolt a Miranda-jogok figyelmen kívül hagyása, de általánosabb kérdések esetében ez a lehetőség már nem áll fenn.

Az amerikai hatóságok ismét kénytelenek mérlegelni azt, hogy vajon a terror elleni harc hatékonysága vagy pedig az évszázadokon át csiszolt igazságszolgáltatási normák követése a fontosabb.

Még semmit nem lehetett tudni arról, hogy mi is történt, de az nem volt kétséges, hogy mi volt az amerikaiak első gondolata: terrortámadás érte Bostont.

Akkor még nem volt biztos, hogy ez igaz, de ennek megfelelő volt a reakció. Én a Marylandi Egyetemen hallottam a hírt, és miközben a CNN-t bámultuk a tévén, az egyik barát egyből azzal a történettel jött, hogy mennyire félt, amikor a 2001. szeptember 11-i támadások után először hajtott át a New Yorkba vezető Lincoln alagúton. Hazafelé biciklizve rádiót hallgattam, és öt percenként bemondták azt, hogy ugyan nem kell tartani semmitől, de a metrón nagy a készültség, és a Fehér Ház előtti járdáról is leterelték az embereket.

A Boston Globe helyszíni videója a robbantásról

Mivel én egy külvárosi környéken tekertem át, így ebből nem tapasztaltam semmit, és nem volt semmilyen egyéb jele sem a feszültségnek. Nem mintha számítottam volna rá. Az amerikaiak abban a tudatban élnek, hogy ilyen cselekmények sajnos bármikor megtörténhetnek. Erre emlékezteti őket az is, hogy a mindennapok részévé váltak a biztonsági intézkedések. Nagyon sok épületbe csak fémdetektorokon keresztül lehet bejutni, az érzékenyebb helyeken - kormányzati épületek, bíróságok, stb. - pedig állandó a rendőri készültség.

Az is nyilvánvaló, hogy a biztonsággal itt nem lehet viccelni. Amikor elkezdtem az ösztöndíjprogramot tavaly augusztusban, akkor az egyik - szintén külföldi - csoporttársam elsütött egy poént arról, hogy ő valamilyen szituációt egy bombával oldana meg. A program egyébként állandóan vidám és kedves koordinátora azonnal figyelmeztette őt arra, hogy itt ezzel nem lehet poénkodni, mert hamar falhoz szorítva találhatja magát.

Ez a hozzáállás abszolút érezhető a hatósági embereken. Az amerikai tisztviselőkre ugyan általában jellemző az, hogy kedvesek és barátságosak, de ez alól szinte egyöntetű kivételt képeznek a biztonsági kapukban szolgáló őrök és a különböző épületeket biztosító rendőrök. Nemrég például egy lezárásba ütköztem a Capitolium körül, és a rendőröktől kapott kurta, szigorú instrukciókat hallva azonnal ismét Kelet-Európában éreztem magam.

Az állandó biztonsági készültség azonban nem terjed ki mindenre. Itt Washingtonban is rengeteg a tömegrendezvény, amelyeket képtelenség lenne úgy megtartani, hogy minden résztvevőt ellenőriznek előtte. Ezekben a hetekben például a város közepén lévő hatalmas parkot állandóan ellepték a cseresznyefák virágzásában gyönyörködő emberek. Olyan nagy volt a tömeg, hogy gyakorlatilag dugók alakultak ki a járdákon és sétányokon.

Lehet, hogy egy pillanatig haboznak majd az emberek, mielőtt újra kimennek a parkba, vagy egy, a bostoni maratonhoz hasonló tömegrendezvényre. Nem valószínű viszont, hogy a mostani robbantás tartósan visszatartja majd őket, a rendőrök szigorú tekintete ugyanakkor emlékeztetni fogja őket a veszélyre, amellyel kénytelenek együtt élni.