potus & co

Nem nyomultak bele egymás arcába. Nem emelték fel a hangjukat. Alig vágtak közbe a másik szavába. Barack Obama és Mitt Romney harmadik, egyben utolsó tévévitája nagyon különbözött a múlt heti ütközettől, amikor kis híján fizikai összecsapásra is sor került kettejük között. Itt most ahhoz képest nagyon visszafogottan viselkedtek, és nem akarták mindenáron a földbe döngölni a másikat.

Különbözött ugyanakkor ez a vita az első fordulótól is. Az amiatt volt emlékezetes, mert Obama nagyon kedvetlenül és erőtlenül szerepelt, míg Romney felkészült volt és energikus. Most azonban kiegyensúlyozott volt a teljesítményük, mindketten nagyon felkészültek voltak, világosan érveltek és ugyan korántsem voltak olyan agresszívek, mint a múlt héten, arra azért ügyeltek, hogy ne hagyják ki a másik támadására lehetőséget adó ziccerhelyzeteket.

Most is megvolt a barátságos köszöntés - Forrás: AFP

A hangnem talán visszafogott volt, de a kampány a végletekig kiélezett. Az elmúlt napokban sorra megjelent felmérések mind azt mutatják, hogy gyakorlatilag ugyanakkora támogatottsággal (47-47 százalék) rendelkezik a két jelölt, bár a legtöbb elemzés szerint Obamának még mindig nagyobb az esélye a győzelemre az amerikai választási rendszerből adódó sajátosságok miatt (az amerikaiak nem közvetlenül választanak elnököt, hanem az egyes államok által delegált elektorokon keresztül, és Obama jobban áll a kulcsfontosságú államokban).

A hétfő esti vita kifejezetten a külpolitikának volt szentelve, és ugyan sokáig azt mutatták a kutatások, hogy az elnöknek ezen a terepen sokkal jobb a megítélése, mint a kihívójának, mostanra már itt is szorosabbá vált a verseny. A Washington Post által hétfő reggel közölt felmérés szerint mindössze négy százalékpontra zsugorodott Obama előnye abban a kérdésben, hogy vajon a választók kit tartanak alkalmasabbnak a külpolitikai kérdések kezelésére. Az első, október 3-i vita előtt még 15 százalékos volt a különbség.

Talán ezzel is magyarázható, hogy Obama állandóan azt hangsúlyozta a hétfő esti vitában, hogy mennyivel több tapasztalata van ezen a területen, mint Romneynak. “Tudom, hogy nem volt még olyan pozícióban, hogy gyakorolja a külpolitikát, de eddig akárhányszor megszólalt ebben a témában, mindig rosszat mondott” - mondta Obama, utalva arra, hogy riválisa korábban vitatta az iraki háború befejezését célzó stratégiát, illetve hogy Oroszországot nevezte meg a legfőbb ellenfélnek, miközben az elnök szerint nyilvánvalóan az al-Kaida az.

Obama talán legkeményebb ütése az volt, amikor reagált Romneynak arra a tervére, hogy növelni kellene a hadsereg költségvetését, mert például sokkal kevesebb hajóaja van a haditengerészetnek, mint évtizedekkel ezelőtt. “Nemcsak hajóból, hanem lóból és bajonettből is kevesebb van, mint régen” - vágott vissza erre Obama, aki szerint megváltoztak a körülmények, és ma teljesen más eszközökre - például kiberháborús felszerelésre és tudásra - van szüksége a katonaságnak, mint néhány évtizeddel korábban.

Obama a lovakról és bajonettekről

Romney erre a lovas megjegyzése külön nem reagált, viszont láthatóan nagyon felkészült a vitára. A válaszaiba mindig sok információt zsúfolt, és minden egyes érvét sok-sok nemzetközi példával igyekezett alátámasztani.

A visszafogottságával együtt is feszült vita egyik legnagyobb tanulsága ugyanakkor az volt, hogy valójában alig van érdemi különbség a két jelölt külpolitikai elképzelései között. Romney ugyan határozottabb fellépést tart szükségesnek Szíria ügyében, de azt is egyértelművé tette, hogy semmiképp nem küldene amerikai katonákat az országba. Helyette az ellenzéki erőket segítené fegyverekkel, ami annyiban különbözik az Obama-kormányzat politikájától, hogy ők fegyvert nem adnak a felkelőknek, hanem egyéb eszközökkel segítik őket. Ez elvileg akár komoly különbség is lehetne, Romney azonban azt is hozzátette, hogy előbb megpróbálná azonosítani azokat a szíriai erőket, akik mérsékeltek és a jövőben is lehet rájuk számítani, és csak az után adna nekik fegyvereket. Ez viszont már nem is olyan könnyű feladat, amiből arra lehet következtetni, hogy az ő elnöksége sem hozna azonnali változást az Egyesült Államok Szíria-politikájában.

Ugyanígy nincsenek lényegi különbség a két jelölt között a másik fontos közel-keleti kérdés, Irán atomprogramja ügyében. Obama most is elmondta, nem fogja engedni, hogy Irán atomfegyverre tegyen szert, Romney álláspontja pedig csak annyiban különbözik, hogy ő már az atomfegyver kifejlesztésére alkalmas kapacitást sem engedné. Még nagyobb az azonosság köztük abban, hogy a hasonló célt ugyanazokkal az eszközökkel szeretnék elérni: kemény szankciók és tárgyalások útján, a katonai akciót pedig csak a legvégső esetben tartanák lehetségesnek.

Egyetért a két jelölt abban is, hogy Izrael a legfontosabb szövetségese az Egyesült Államoknak a közel-keleti térségben, és mindketten igennel válaszoltak arra a kérdésre, hogy katonailag is támogatnák-e a zsidó államot abban az esetben, ha azt támadás érné.

Voltak azért feszültebb pillanatok is - Forrás: AFP

Romney a kampányban azzal igyekezett kontrasztot vonni a saját külpolitikai programja és Obamáé között, hogy erőteljesebb, határozottabb fellépést ígért gyakorlatilag minden terepen, legyen szó nemcsak a Közel-Keletről, hanem Oroszországról vagy Ázsiáról. Azt soha nem konkretizálta, hogy mit is ért ez alatt, viszont már pusztán a szóhasználat is magában hordozta azt a veszélyt, hogy olyan vádak érik, amelyek szerint a Bush-kormányzat harcias külpolitikákájához akar visszatérni. Valószínűleg ennek próbált elébe menni Romney azzal, hogy a mostani vitában többször is kijelentette, a világnak békére van szüksége, az Egyesült Államok pedig nem akar újabb háborús konfliktusokba bonyolódni.

A nagy egyetértés miatt a külpolitikai kérdések megvitatása közben tehát nem igazán izzott a levegő, a jelöltek azonban minden lehetőséget megragadtak arra, hogy átugorjanak az amerikai választókat leginkább foglalkoztató gazdasági területre. Erre elég gyakran volt lehetőségük, miután a kérdések nagy része lényegében akörül forgott, hogy az Egyesült Államok mennyire lesz képes fenntartani vezető szerepét a világban. Erre mindkét jelölt válasza az volt, hogy ezt csak erős gazdasági pozícióban tudja megtenni, és persze ismét elmondták a már rengetegszer elismételt gazdasági terveiket (Romney adócsökkentések és az állam szerepének visszafogása révén pörgetné fel a gazdaságot, Obama szerint viszont az adócsökkentések mellett szükség van a leggazdagabbak adóterhelésének emelésére, valamint az állami befektetésekre is.)

Ugyanígy lehetőséget adott az amerikai gazdaságról való vitára az a kérdés is, hogy vajon milyen Kína-politikát folytatna a két jelölt. Itt mindketten elismételték, hogy keményen fellépnének a kereskedelmi szabályok betartása érdekében, Obama azonban kétszer is elejtette azt a megjegyzést, hogy Romney korábban közvetve kínai cégekbe fektetett be.

Ami meglepetés volt, hogy szinte csak érintőlegesen került szóba a vitában a szeptember 11-i bengázi támadás ügye, amelyben négy amerikai - köztük az Egyesült Államok líbiai nagykövete - vesztette életét. Az Obama-kormányzat kínos magyarázkodásra kényszerült emiatt, mert egyrészt sokáig tartott kideríteni, hogy pontosan milyen jellegű támadás is történt, másrészt pedig mert kiderült, hogy a líbiai képviseletről már hónapokkal ezelőtt a biztonsági helyzet miatt aggódó üzenetek érkeztek Washingtonba. A téma előkerült a múlt heti második vitában, és Romney akkor meglehetősen szétesetten kezelte az Obama számára potenciálisan kényes ügyet, most azonban meg sem próbálkozott azzal, hogy ezen a fronton támadja a riválisát.

Most már nem is lesz lehetősége arra, hogy szemtől szemben vonja kérdőre az ellentmondások miatt, több személyes ütközet ugyanis nem lesz köztük a kampányban. Ádáz küzdelem várható ugyanakkor a két oldal között abban a két hétben, ami még hátravan ebből a rendkívül szoros versenyből.

Bárhogy is alakul ez az elnökválasztás, a történelemkönyvekbe úgy kerül majd be mint a viták kampánya - írta a legbölcsebb amerikai újságírók közé tartozó Dan Balz, és nagyon valószínűséggel igaza lesz. Az első elnökjelölti vita 90 perce elég volt ahhoz, hogy újraélessze Mitt Romney hetek óta halódó kampányát, a második vita Barack Obama visszatérésének jegyében telt (a Daily Showban Jon Stewart azt üvöltözte, hogy “életben van!, életben van!”), most pedig hétfőn következik az utolsó forduló.

Ez a vita kifejezetten a külpolitikának van szentelve, azon belül is - ahogy a moderátor Bob Schieffer bejelentette - a Közel-Kelet változásáról, az afganisztáni háborúról (és a pakisztáni helyzetről), az iráni nukleáris programról, Kína megerősödéséről és “Amerika szerepéről a világban” fog szólni. Ezek eddig eléggé háttérbe szorultak, miután a választókat leginkább az amerikai gazdaság problémái aggasztják, pedig valójában épp a külpolitika az, ahol az amerikai elnök viszonylag nagy mozgástérrel rendelkezik, és nem függ minden lépése a törvényhozástól. Fontos másfél óra elé nézünk tehát, és vajon mi az, amire oda kell figyelni?

Ki hibázott Líbiában?
Ez már előkerült a második vitában is, és nagy meglepetésre Mitt Romneynak sikerült vesztesként kikerülnie az egyébként számára kedvező helyzetből. Ahogy azt annak a vitának az előzetesében írtam, az Obama-kormányzat elég komoly támadási felületet adott a republikánusoknak a líbiai diplomáciai képviseletet (épp szeptember 11-án) ért támadás kezelésével. A Fehér Ház és a külügyi tisztviselők összevissza beszéltek az elmúlt hetekben arról, hogy vajon mi is állt a négy amerikai - köztük a líbiai nagykövet – életét követelő támadás hátterében (először azt mondták, hogy egy videó miatti demonstráció fajult halálos akcióvá, most már az a hivatalos verzió, hogy egy előre kitervelt támadás érte a diplomatákat, a kettő között pedig ennek a két magyarázatnak a legkülönbözőbb keverékeit adták elő). Az Obama-adminisztráció számára még kínosabbá tette az ügyet az, hogy azóta kiderült, a líbiai képviselet jelezte Washington felé, aggódnak a biztonsági helyzet miatt, ennek ellenére sem kaptak azonban fokozottabb védelmet.

Romney ott csúszott el a múlt heti vitában, hogy azt állította, Obamának két hétbe telt kimondani, hogy a bengázi támadás terrorcselekmény volt, valójában azonban - és erre a moderátor ott helyben rámutatott - már másnapi sajtótájékoztatóján így minősítette az elnök a történteket. Romney ezek után csak nyökögött, és már bele se ment abba, hogy vajon miért nem kaptak nagyobb védelmet az amerikai diplomaták a nyilvánvalóan egyre veszélyesebbé váló Líbiában. A téma ugyanakkor nem halt el, biztosra vehető, hogy újabb ütközetet vív majd efölött Romney és Obama, ráadásul a bengázi támadást nyilván ki fogják terjeszteni az egész arab tavasz-kérdéskörre, vagyis hogy vajon mennyire jól (vagy éppen rosszul) kezeli ezt a jelenséget az Obama-kormányzat.

Hányszor lehet megölni bin Ladent?
Barack Obama olyan sokat emlegeti Oszama bin Laden megölését az elmúlt négy év eredményei között, hogy ez már vicc tárgyává lett (legutóbb maga az elnök poénkodott önkritikusan a könnyed beszédekről ismert Al Smith vacsorán). Nem valószínű azonban, hogy épp a külpolitikának szánt vitán tartóztatná meg magát, így biztosan most is elő fog kerülni. Amire érdemes lesz figyelni, az az, mit szól majd ehhez Mitt Romney, aki ugyan azt eddig is elismerte, hogy bin Laden megölése komoly teljesítmény, de szerinte ezért nem az elnököt, hanem a hadsereget és a hírszerzést illeti köszönet. Romney helyzetét bonyolítja, hogy volt egy olyan nyilatkozata még évekkel ezelőtt, amely szerint nem feltétlenül célszerű minden erőforrást egyetlen ember felkutatására áldozni, és ezt a demokraták most gyakran az orra alá dörgölik.

Ki tud keményebb lenni Kínával?
Pár hete részt vettem a tekintélyes Carnegie Endowment elemző intézet egyik rendezvényén, amelyen a kínai-amerikai viszonyt boncolgatták, és visszatérő megjegyzés volt a fórumbeszélgetésen résztvevő szakértőktől, hogy nem kell különösebben odafigyelni arra, mit mondanak a jelöltek Kínáról. Szerintük elsősorban a demagógia megnyilvánulása az, hogy harcias nyilatkozatokat tesznek, és azt ígérik, keményen fellépnek majd a kereskedelmi szabályokat megsértő és ezzel az amerikai munkahelyeket veszélybe sodró Kínával szemben.

Obama már bizonyította az elmúlt négy évben, hogy nagyon pragmatikusan áll hozzá az ázsiai nagyhatalomhoz, és a gazdasági problémákat sem elsősorban konfliktusok vállalásán, hanem tárgyalások útján akarja rendezni. Romney esetében értelemszerűen még nem beszélhetünk ilyen tapasztalatokról, viszont épp üzletemberi múltja, a világgazdaság működésének ismerete alapján lehet arra következtetni, hogy nem vállalna be kockázatos ütközeteket az Egyesült Államok egyik legfontosabb üzleti partnerével. Érdemes lehet tehát nézni, hogy felsejlik-e bármi a Kínának intézett  - de persze elsősorban az amerikai választóknak célzott - kemény szavakon túl.

Most akkor tárgyalás vagy háború lesz Iránnal?
Az iráni atomprogram az Egyesült Államok talán legnagyobb külpolitikai kihívása rövid távon, így biztos, hogy erről fog szólni a vita egy jelentős része. A New York Times épp a hétvégén közölt egy cikket arról, hogy az amerikai és iráni kormányzati tisztviselők elvi megállapodást kötöttek arról, hogy a választások után tárgyalásba kezdenek egymással. Ez nagyon komoly fejlemény lenne, a Times állításait azonban tagadta mind a Fehér Ház, mind az iráni kormány. Így is esélyes azonban, hogy a tárgyalásos megoldás előkerül majd a vitában, és talán közelebbi választ kapunk arra is, hogy milyen körülmények között tartanának szükségesnek a jelöltek egy esetleges katonai akciót.

Mennyire forr fel a levegő?
A második vita szinte szó szerint olyan volt ,mint egy bokszmeccs: Romney és Obama egymást kerülgette, folyton belevágtak egymás szavába, és időnként közel kerültek a fizikai érintkezéshez is. Bár én személy szerint azt gondolom, hogy mindez belefér a vita műfajába, nagyon sok olyan reakciót olvastam és hallottam, amelyek szerint túl messzire mentek a jelöltek. Állítólag főleg a nők körében nem csapódott le túl jól ez a sok agresszió, így nem lenne meglepő, ha a harmadik vita stílusa visszafogottabb lenne. Mivel itt az első fordulóhoz hasonlóan egy moderátor fogja feltenni a kérdéseket, és nem lesz lehetőség mozogni sem, így a bokszmeccsekről ismerős táncolgatás, egymás kerülgetése ezúttal biztosan kimarad.

Hogyan tévednek át hazai terepre?
A téma ugyan kifejezetten a külpolitika, de Romney és Obama már sokszor bebizonyította az előző két vitában is, hogy nem igazán foglalkoztatja őket, hogy mi a kérdés, a válaszban bármi másról képesek beszélni. Tisztában vannak vele, hogy a választókat elsősorban továbbra is az érdekli, hogyan lesznek újabb munkahelyek, ezért biztosan nem hagyják ki a lehetőséget, hogy szóljanak erről is. Ráadásul a külpolitikai kérdések egy jó része lehetőséget is ad majd arra, hogy átmenjenek erre a terepre, hiszen az Egyesült Államok világhatalmi pozícióját nyilván nem lehet elvonatkoztatni saját gazdasági erejétől.

A keddi vitához írt előzetesből nem túl jó érzékkel kihagytam azt, hogy nagyon fontos odafigyelni arra, milyen üzenetekkel operálnak a jelöltek a nők felé, pedig végül ez bizonyult a másfél órás feszült összecsapás egyik legizgalmasabb részének.

Egészen az elmúlt hetekig Obama magabiztos fölénnyel rendelkezett a nők körében, a legutóbbi - még a második vita előtt készült - felmérések azonban azt mutatták, hogy Romney elkezdte ledolgozni a hátrányát. Nem teljesen világos, hogy mennyire egyértelmű ez a trend, de ha valóban ez történik, akkor abban vélhetően szerepe van annak is, hogy Romney az utóbbi hetekben igyekezett sokkal mérsékeltebb arcot mutatni a nők számára érzékeny szociális kérdésekben (fogamzásgátlás, abortusz), mint ahogy az az előválasztások idején adott nyilatkozataiból következett.

Romney megpróbált tovább menni ezen az úton a keddi vitában is, és amikor felmerült a nők hátrányos munkahelyi megkülönböztetésének kérdése, akkor elmesélte azt, Massachusetts állam kormányzójaként komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy a kabinetjének nők is tagjai legyenek. Először ugyanis csak férfiek jelentkeztek, mire ő mondta a stábjának, hogy szeretne nőket is felvenni a csapatába, és megkezdődött átfogó kutatás, amelynek eredményeként “nőkkel teli mappákat” kapott.

Romney elmeséli a nőkkel teli mappa történetét

Ez a megjegyzés azóta önálló életre kelt, tele van a Youtube paródiákkal, a Facebookon sorra jönnek létre az oldalak, amelyek között van olyan, amely ennek a posztnak az írásánál 285 ezer rajongónál tart.

Az elnökjelölti viták egyik aranyszabálya, hogy hiába nyújtasz jó teljesítményt szinte végig, ha akár csak egy apró hibát is elkövetsz. Ez különösen igaz most, amikor a hírcsatornák, a közösségi és videomegosztó oldalak megsokszorozzák az elrontott pillanatok hatását. Nem mondom, hogy ez a mappás megjegyzés hatalmas hiba volt Romney részéről. Lehet, hogy az egész megmarad az egyébként is Obamát támogató liberálisok poénjának, majd néhány nap után elhal az egész. De ha felépül (persze az ellenfelek segítségével) egy tartósabb üzenetté, illetve ráharapnak a showműsorok, akkor az komoly veszélyt is jelenthet Romney számára.

Elég csak megkérdeznie Sarah Palint, akinek megjegyzéseiből hónapokon át élt az amerikai szórakoztató ipar.

Egy pillanatra úgy tűnt, hogy mindjárt megütik egymást. Mitt Romney közelített Barack Obamához, egymás szavába vágtak, és egyre jobban felemelték a hangjukat. Pedig a téma alapján nem igazán lehetett az indulatok elszabadulására számítani: Romney ugyanis épp arról faggatta Obamát, hogy vajon mennyivel fogta vissza az állami földeken kiadott engedélyeket az energiacégek számára. A feszültség ugyanakkor olyan nagy volt a két ember között, hogy még egy ilyen, a választók többségét vélhetően nem igazán lázba hozó kérdésnél is felforrósodott a levegő.

Ez az egyetlen, néhány másodperces epizód is jelezte tehát, hogy milyen hatalmas volt a tét az elnökjelöltek második tévévitáján. A rövid jelenet jól mutatta azt is, hogy mennyire más volt ez a vita, mint az első. Akkor nagyon féloldalas volt a teljesítmény: Romney felkészült volt, frappáns és energikus, Obama pedig úgy viselkedett, mintha semmi tétje nem lenne a vitának, és néha egyenesen úgy tűnt, csak arra vár, hogy vége legyen az egésznek, és hazamehessen a feleségéhez (akivel egyébként épp aznap ünnepelték a házassági évfordulójukat).

Kemény ütközeteik voltak - Forrás: AFP

Az a vita hatalmas fordulatot hozott a kampányban, a felmérések ugyanis azt mutatták, hogy Romney behozta a korábban még csekély, de stabilnak tűnő előnnyel rendelkező Obamát. A vita hatása nemcsak a számokban tükröződött, hanem hatalmas csalódottságot is okozott a demokraták köreiben. Egy múlt heti kampányrendezvényen például nekem is arról panaszkodott az egyik demokrata aktivista, hogy nagyon elkeserítette Obama vitában nyújtott teljesítménye.

Hatalmas várakozás előzte meg tehát a keddi vitát, és a nézőknek nem kellett csalódniuk. Kemény, pörgős, izgalmas másfél óra volt (kicsit még hosszabb is), amelyben két profi politikus mérkőzött meg egymással. Felkészültek és koncentráltak voltak, ügyeltek arra, hogy ne hagyjanak a levegőben egyetlen labdát sem, és ugyan nagyon kemény ütközeteket vívtak meg egymással, közben azért figyeltek arra is, hogy az udvariasság elemi szabályain ne lépjenek túl, és személyesen ne sértegessék egymást.

A múltkori gyenge teljesítménye után a kontraszt természetesen Obama esetében volt az erősebb. A vita első perceiben ugyan kissé bizonytalannak tűnt, legalábbis ennek a jeleként lehetett értelmezni azt, hogy bár az első kérdés arra vonatkozott, hogy milyen lehetőségeik lesznek a mai diákoknak arra, hogy később munkát találjanak, ő néhány mondat után elkezdett előadni egy átfogó kormányzati programot, és így gyorsan elkanyarodott például az energiafüggőség felszámolásának irányába.

Összecsapás az energiapolitikáról

Később azonban a bizonytalanság jelei teljesen eltűntek, és lényegében az elnök volt az, aki uralta a vitát. Ezt egy nagyon egyszerű módszerrel érte el: minden egyes válaszát úgy építette fel, hogy előbb beszélt a saját intézkedéseiről vagy terveiről, majd az egészet összevetette Romney elképzeléseivel, amelyeket persze igyekezett a lehető legkedvezőtlenebb színben feltüntetni. Ezzel sikerült úgy alakítania a vitát, hogy Romney szinte végig beragadt egyfajta védekező pozícióba, és az ideje egy részét azzal töltötte, hogy a moderátorral vitatkozott azon, hogy van-e ideje hozzászólni vagy sem.

Ugyan Romney is többször nekiment az elnöknek, de furcsa módon ezeket mindig valamilyen mellékesnek tűnő részletkérdésnél tette meg. Az állami földekre kiadott energiacéges engedélyek mellett például még azzal a kérdéssel is ostrom alá vette Obamát, hogy vajon meg szokta-e nézni a nyugdíjalapjának a befektetéseit. Ezzel ugyan azt akarta bizonyítani, hogy nemcsak neki vannak befektetései kínai érdekeltségekben, hanem az elnöknek is, de Obama az egész kérdést elütötte egy olyan poénnal, amelynek a lényege az volt, hogy az ő nyugdíjbefektetése nagyon csekély Romneyéhoz képest, és ezért nem is szokta nézegetni.

Romney nem igazán tudott mit kezdeni az egyik legnagyobb ziccerhelyzetével sem. A kérdések között szerepelt a Líbiában szolgáló amerikai diplomatákat ért halálos támadás kezelése, amely miatt az Obama-kormányzat kínos magyarázkodása kényszerült az utóbbi hetekben. Egyrészt ellentmondásos nyilatkozatokat adtak ki arról, hogy mi is történt pontosan, másrészt kiderült, hogy a líbiai képviselet már korábban jelezte Washington felé a biztonsági aggályaikat, de ennek ellenére sem kaptak fokozott védelmet. Ez komoly támadási lehetőséget jelenthetett volna Romneynak, aki egyébként is gyakran szónokol arról, hogy erőtlennek tartja Obama külpolitikáját, a republikánus jelölt azonban ennél a résznél remegő hangon, szinte hebegve-habogva beszélt, és nem tudott igazán erőteljes ütést bevinni az ellenfelének.

Obama bevetette a teljes arzenált - Forrás: AFP

Változást jelentett az előző vitához az is, hogy Obama most bevetette a Romney ellen folytatott negatív kampány teljes arzenálját. Tett utalásokat arra, hogy a republikánus jelölt által korábban vezetett befektető cég olyan ügyleteken tett szert profitra, amelyek miatt sokan elveszíttették a munkájukat. Beszélt arról is, hogy Romney ugyan a kampányban keményen támadja Kínát, de közben az általa vezetett cég olyan vállalatokba fektetett be, amelyek külföldre - köztük Kínába - vittek amerikai munkahelyeket. És persze nem hagyta ki Obama azt sem, hogy egy kiszivárgott felvétel szerint Romney arról beszélt egy zártkörű rendezvényen, hogy a választók 47 százaléka a kormánytól függ, és áldozatnak érzi magát.

Ezt ráadásul kiváló ütemérzékkel épp az után dobta be, hogy Romney szenvedélyes hangon közölte, ő az összes amerikai (a száz százalék) érdekeit szem előtt tartja. Obama szúrására pedig nem is tudott reagálni, mert ezek a százalékos megjegyzések már a zárószövegekben kerültek elő, és az elnöké volt az utolsó szó (az első megszólalás pedig Romneyé volt).

Ez a vita más stílusú volt, mint az első (és mint amilyen az utolsó lesz jövő hétfőn), itt nem egy moderátor, hanem a közönség tagjai tehettek fel kérdéseket. Bár ezek elég széles területet fedtek le, az egész estén végigvonult az, hogy milyen nagy különbség van a két jelölt között abban, hogy mit kezdenének a választókat leginkább foglalkoztató gazdasági problémák kezelésével. Erről a két politikus a kampány során már rengeteg alkalommal elmondott érveket ismételte el újra. Romney azt mondta most is, hogy adócsökkentést hajtana végre, és visszafogná a kormányzati szabályozást, Obama viszont azt mondja, hogy szükség van a leggazdagabb rétegek adóterhelésének növelésére, és az állam szerepét sem lehet leépíteni, mert sok olyan terület van - például oktatás és infrastruktúra -, ahol szükség van kormányzati befektetésekre.

A kampány szempontjából a nagy kérdés az, hogy Obamának sikerült-e megállítani ezzel a szereplésével Romney előretörését, vagy pedig ez már túl későn jött. Az első vita után készült felmérések szerint jelentősen megugrott Romney támogatottsága, és vannak olyan kutatások, amelyek azt mutatják, hogy a republikánus jelölt meg is előzte a két héttel ezelőtt még csekély előnnyel rendelkező Obamát. Az elnök számára még aggasztóbb az a fejlemény, hogy Romney előretört több csatatér államban is. A Politico által idézett felmérések szerint a republikánus jelölt vezet Floridában és Virginiában is, bár Obama még mindig jobban áll nála Ohióban.

A kutatásokból az is kiderült, hogy látványosan megugrott a republikánusok körében a lelkesedés Romney iránt. Ez fontos tényező, egy ilyen kiélezett versenyben ugyanis döntő jelentőségük van az önkénteseknek és aktivistáknak, akik azon dolgoznak, hogy minden lehetséges támogató elmenjen szavazni. Meg kell várni a számokat, hogy kiderüljön, vajon Obama szereplésének milyen hatása lesz a demokraták önbizalmára és lelkesedésére, de ha abból indulunk ki, hogy a párttal általában szimpatizáló MSNBC csatornán a vita után áradoztak az elnökről, akkor borítékolható a demokraták számára pozitív fejlemény.

Az amerikai politikához értő emberek azt szokták mondani, hogy minden kampányban az első elnökjelölti vita számít igazán, most azonban van egy olyan érzésem, hogy a másodikra is nagyon sokan kíváncsiak lesznek. Kedden ütközik meg egymással Barack Obama és Mitt Romney másodszor, és mivel a másfél héttel ezelőtti első forduló után még demokrata körökben is elkeseredve értékelték az elnök meglehetősen langyos teljesítményét, most érdemes lesz figyelni, hogy az egyébként nagyon gyors észjárásúnak ismert Obama képes lesz-e visszavágásra.

Előkészületek a vita helyszínén - Forrás: AFP

Ez a vita más stílusú lesz, mint az előző, itt a közönség tagjai tehetnek fel kérdéseket a két jelöltnek, bár valószínűleg így is elsősorban a kampány főbb témái - gazdaság, adósság, nemzetbiztonság - kerülnek majd elő. Lehet persze, hogy lesznek meglepetések (a Pizza Hut például azért kampányolt, hogy valaki feltegye a “kolbász vagy pepperoni?” kérdést, de aztán végül a cég felhagyott ezzel) de addig is itt van néhány előzetesen tudható dolog, amelyekre érdemes lesz odafigyelni.

Líbia
A külpolitika eddig eléggé háttérbe szorult, aminek egyrészt az volt az oka, hogy a választókat most leginkább a saját gazdasági helyzetük érdekli, másrészt pedig ez egy olyan területnek tűnt, amelybe nem nagyon tudtak belekötni a republikánusok, és így nem alakultak ki körülötte látványos konfliktusok. Most azonban változni látszik a helyzet. Az Obama-kormányzat elég komoly támadási felületet adott Romneyéknak a líbiai diplomáciai képviseletet (épp szeptember 11-án) ért támadás kezelésével. A Fehér Ház és a külügyi tisztviselők összevissza beszéltek az elmúlt hetekben arról, hogy vajon mi is állt a négy amerikai - köztük a líbiai nagykövet – életét követelő támadás hátterében (először azt mondták, hogy egy videó miatti demonstráció fajult halálos akcióvá, most már az a hivatalos verzió, hogy egy előre kitervelt támadás érte a diplomatákat, a kettő között pedig ennek a két magyarázatnak a legkülönbözőbb keverékeit adták elő). Az Obama-adminisztráció számára még kínosabbá tette az ügyet az, hogy azóta kiderült, a líbiai képviselet jelezte Washington felé, aggódnak a biztonsági helyzet miatt, ennek ellenére sem kaptak azonban fokozottabb védelmet.

A téma szóba került már a múlt heti Biden-Ryan vitában is, és az alelnök annak ellenére azt állította, hogy nem tudtak a líbiai aggályokról, hogy épp előtte volt egy kongresszusi meghallgatás, amelyen külügyi tisztviselők épp az ellenkezőjéről beszéltek. A Fehér Ház utólag azt mondta, hogy Biden nem általában a kormányzati szervekről, hanem saját magáról és Obamáról beszélt, amikor azt mondta, nem volt tudomásuk a Líbiából küldött aggódó üzenetekről. Szinte biztosra vehető, hogy ez a téma elő fog kerülni a keddi vitában, és talán mondani sem kell, hogy Obamának ennél valamivel meggyőzőbb magyarázattal kell majd előállnia, ha fényesebben akar szerepelni, mint legutóbb.

A 47 százalék és társai
Az első Obama-Romney vitában az egyik legérdekesebb dolog az volt, ami nem hangzott el. Obama annak ellenére nem hozta szóba Romney üzleti múltját, hogy szinte az egész eddigi kampánya annak megkérdőjelezésére alapult. Hónapokon át az volt az Obama-stáb egyik leghangsúlyosabb üzenete, hogy Romneynak a Bain Capital nevű befektető cég alapítójaként és vezetőjeként egy sor olyan ügylethez volt köze, amelyek miatt sok ember elveszítette az állását. A demokraták igyekeztek úgy beállítani Romneyt, mint aki képtelen átérezni és megérteni a gazdasági válságban megtépázott középosztály gondjait. Obamáék nagy szerencséjére szeptemberben még egy olyan videó is kiszivárgott, amelyen Romney arról beszélt, hogy a választók 47 százaléka a kormánytól függ, és áldozatnak tekinti magát, az ő dolga pedig az, hogy kampányoló elnökjelöltként ne foglalkozzon velük.

Az első vitában Obama még csak érintőlegesen se hozta szóba ezeket a témákat, amire az utólagos magyarázat az volt, hogy az elnök nem akart személyeskedni. Nem lennék meglepődve, ha a múltkori ütközet utáni reakciókat hallva meggondolta volna magát.

Nézések és mosolyok
Obama múltkori szereplésével kapcsolatban az egyik leggyakoribb kritika az volt, hogy úgy tűnt, mintha legszívesebben bárhol lenne, csak nem a vitán. Azt is felrótták neki, hogy amikor Romney beszélt, akkor legtöbbször csak a jegyzeteibe temetkezett, és ráadásul még önelégülten mosolygott is (“Mi, amerikaiak, nem szeretjük az önelégült mosolyt” - mondta kissé szarkasztikusan egy amerikai újságíró egy háttérbeszélgetésen, amelyen én is részt vettem). Romney ehhez képest jóval aktívabb volt, és ugyan többször is belevágott nemcsak Obama, hanem a műsorvezető szavába is, a felkészültségének és határozottságának köszönhetően ez inkább tűnt rámenősségnek, agresszivitásnak (persze, bevallom, nem könnyű ezt eldönteni). Várhatóan a republikánus jelölt megmarad majd ennél a jól bevált stílusnál, de Obama minden bizonnyal változtatni fog. “Túl udvarias voltam” - mondta az elnök egy rádióinterjúban, stábja pedig már előre jelezte, hogy a keddi vitában erélyesebb arcát fogja megmutatni.

Egy republikánus videó arról, hogyan vigyorgott Joe Biden az alelnökjelölti vitán

Mérsékelt Mitt
A politikai folyamatokat tekintve az első vita egyik leglényegesebb eleme az volt, hogy Romney láthatóan igyekezett középre húzódni. Például korábban még arról beszélt, hogy az adóreformja adócsökkentést fog hozni mindenkinek, beleértve a legvagyonosabb rétegeket is, a vitában viszont már azt hangsúlyozta, hogy valójában az ő adóterhelésüket nem csökkentené. Nagy érdeklődést váltott ki az is, amikor múlt héten az iowai Des Moines Registernek azt nyilatkozta, hogy nincs a tervei között olyan törvényi szabályozás, amely korlátozná az abortuszt. Bár ezzel közel sem azt mondta, hogy támogatná az abortuszhoz való jogot, a nyilatkozata mégis jóval enyhébb hozzáállást tükrözött, mint az, amikor még év elején arról beszélt egy konzervatív gyűlésen, hogy ő “súlyosan konzervatív” politikus.

A demokraták persze már ráugrottak ezekre az ellentmondásokra, és a kampánygyűléseken Obama is tesz gúnyos megjegyzéseket az elvi meggyőződéseiben eddig is rugalmasnak bizonyuló Romneyról. Az ilyen jellegű bírálatoknak azonban az a veszélye a demokratákra nézve, hogy ha sokat hangoztatják, mennyire mérsékeltté vált hirtelen Romney, akkor azzal talán még épp hogy népszerűvé teszik azoknak a kevésbé elkötelezett választóknak a körében, akik az álláspontok váltogatását nem elvtelenségnek, hanem pragmatizmusnak tartják.

Mondanak-e valami újat?
A kampány gyakorlatilag több mint egy éve tart, a szavazásig pedig már csak három hét van hátra, így elvileg nincs nagy esélye annak, hogy most hirtelen fog előállni bármelyik jelölt is valamilyen nagyszabású, eddig titokban tartott tervvel. Bár biztosan nagy médiafigyelmet tudna kiváltani egy ilyen lépés, legalább olyan könnyen tűnhetne kétségbeesett vagy felelőtlen lépésnek. Ettől függetlenül azonban tele van a kampány fontos nyitott kérdésekkel, amelyek megválaszolása mindenképp komoly fejlemény lenne. Például: milyen adókedvezményeket szüntetne meg például Mitt Romney, aki ezzel fedezné az általa ígért nagy adócsökkentés miatti bevételkiesést? Vagy: milyen elképzelése van Barack Obamának a költségvetési hiány csökkentésére azon kívül, hogy megadóztatná a milliomosokat?

Ezeken túl is vannak persze még kérdések, amelyek megválaszolását kerülik a jelöltek. Kedd este kiderül, hogy sikerül-e kihúzni belőlük annak a néhány szerencsés amerikainak, akiknek lehetőségük lesz személyesen feltenni a kérdéseiket. Ha pedig nem lesznek eredményesek, még mindig ott lesz utolsó lehetőségnek a harmadik vita jövő hétfőn.