Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A megátkozott elnök

Úgy néz ki, Barack Obama sem kerülheti az újraválasztott elnökök sanyarú sorsát. Több elődjére is jellemző volt, hogy a második ciklusukat különböző súlyú botrányok árnyékolták be, és most őt is ez a veszély fenyegeti.

Ahogy az alábbi grafikán is végigkövethető, Ronald Reagannek ott volt az Irán-Kontra-ügy, Bill Clintonnak az emlékezetes Monica Lewinsky-affér, George W. Bush kezdettől fogva turbulens elnökségének egyik legkínosabb botránya (a törvénytelen lehallgatások) pedig szintén az újraválasztását követő évre esett.

A kis felhőkre kattintva megjelennek az ügyek részletei

Az első ciklusát különösebb politikai botrányok nélkül túlélő Barack Obamának most egyszerre három üggyel is meg kell birkóznia. Egyrészt ott van a tavalyi bengázi terrortámadás kormányzati kezelése, amely azért került ismét az előtérbe, mert a múlt héten kiszivárgott belső levelezés részletei szerint az első tájékoztató anyagokból külügyminisztériumi nyomásra kerültek ki olyan részletek, amelyek kínosak lehettek volna a Fehér Ház számára. Azóta az Obama-adminisztráció közzétette a teljes levélváltást, és ez ugyan árnyalta a képet (kiderült, hogy valószínűleg a külügyminisztériumi beavatkozás nélkül is kimaradtak volna a kényes részletek), de a republikánusok várhatóan tovább fognak rugózni a témán.

Politikailag sokkal károsabbnak tűnik az, hogy pénteken kiderült, az adóhatóság különlegesen szigorú elbánásban részesítette azokat a konzervatív szervezeteket, amelyek adómentességi státusra jelentkeztek. Hasonlóan nagy felháborodást váltott ki - különösen a nyilvánosság nagy részét uraló újságírói körökben - az, hogy hétfőn nyilvánosságra került az, hogy az igazságügyi minisztérium egy kiszivárogtatás forrása után nyomozva begyűjtötte az AP hírügynökség telefonhívási adatait.

A legerőteljesebb választ az adóhivatali botrányra adta Obama, aki pénzügyminisztere útján kirúgatta az adóhivatal egyébként is csak ideiglenes státusban lévő vezetőjét. A Fehér Ház próbálkozik ugyanakkor az AP-ügy elsimításával is, szerdán bejelentették ugyanis, hogy támogatják egy olyan törvény megalkotását, amely segítené az újságírókat a titkos forrásaik megőrzésében. Bengáziról eközben továbbra is az a hivatalos álláspont, hogy az egy felfújt ügy, és a demokraták szerint valójában a cél a 2016-os választás potenciális jelöltjének, Hillary Clintonnak a befeketítése, aki a támadás idején a külügyminisztériumot vezette.

Hatalmas nyomás nehezedik a Fehér Házra (még David Axelrod korábbi elnöki tanácsadó is azt nyilatkozta, hogy nem irigyli most egykori kollégáit), de nagy kérdés az, hogy mi lesz ezeknek az ügyeknek a kifutása. A legsúlyosabb következménye annak lenne, ha kiderülne, hogy az adóhivatali botrány szálai elvezetnek az elnökhöz, egyelőre azonban nincs semmilyen erre utaló információ. (Épp a Richard Nixon bukásához vezető Watergate-botrány után született olyan törvény, amely megtiltotta, hogy a Fehér Ház közvetlenül beavatkozzon az adóhivatal ügyeibe.) A Fehér Ház azt állítja, hogy az AP telefonadatainak bekéréséhez sem volt közük.

Ha nem kerülnek elő inkrimináló részletek, akkor a vihar viszonylag gyorsan elvonulhat, bár a konzervatívokkal való eddig is feszült viszonyt biztosan tovább fogják mérgezni ezek az epizódok. Ha pedig eldurvul a helyzet, akkor Obama vigasztalhatja magát azzal, hogy elődei is viszonylag ép bőrrel megúszták a botrányokat. Ronald Reagant ma a legnagyobb elnökök között emlegetik, Bill Clinton soha nem látott népszerűségnek örvend, és még George W. Bush megítélése is javult, mióta biciklizéssel és bizarr festmények készítésével tengeti a napjait.

1 Tovább

Már a B terven gondolkodnak a beijedt republikánusok

1976 egy izgalmas év volt a republikánusok számára, pedig nem kellett volna, hogy az legyen. A hagyomány szerint ha a hivatalban lévő elnököt nem akadályozza a két ciklusra vonatkozó alkotmányos korlát az újraindulásban, akkor a pártja automatikusan őt jelöli az elnökválasztáson. Gerald Ford akkori elnöknek azonban akadt egy komoly kihívója Ronald Reagan személyében, akivel az utolsó percekig ádáz küzdelmet vívta. Az “utolsó percekig” nem egy túlzó fordulat, a harc csak a jelölési eljárás lezárását jelentő - Kansas Cityben tartott - konvención dőlt el. Ford a küldötti szavazatok szűk többségével nyerte el a jelölést, a megosztottságot pedig jelezte, hogy a gyűlésen felszólaló Ronald Reagan egyes beszámolók szerint nagyobb lelkesedést váltott ki a tömegből, mint a megválasztott jelölt.

Még messze van a republikánusok idei elnökjelölő konvenciója (a helyszín Tampa, Florida, az időpont edig augusztus 27-30.), de már most az a téma, hogy megismétlődhet az 1976-os forgatókönyv. Abban persze más a helyzet, hogy most nem republikánus az elnök, viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy az elnökjelölt kiválasztását célzó előválasztási küzdelem most is elhúzódhat egészen a konvencióig. Ez rendkívüli lenne, a korábbi kampányokban ugyanis legtöbbször az történt, hogy az első néhány előválasztási forduló után egyértelművé vált, hogy az indulók között ki a legerősebb, a többiek pedig szépen sorban ki is szálltak a versenyből.


Nem mindenki szereti ennyire Romneyt - Forrás: Flickr Romney

A harc elhúzódására azért lehet számítani, mert a pártot végletesen megosztja az előválasztási küzdelem, amely - jelen állás szerint - Rick Santorum és Mitt Romney meccsének tűnik. Leegyszerűsítve a képet nagyjából úgy néz ki a helyzet, hogy a korábban liberálisabb nézeteket valló és nehézkesen kommunikáló Romneyt nem akarják elfogadni a párt bázisát jelentő konzervatív szavazók, a számukra hitelesebb Santorumtól viszont a republikánus elitet rázza ki a hideg. Attól tartanak ugyanis, hogy a választók többségét leginkább izgató gazdasági kérdések helyett erkölcsi és kulturális témákkal (abortusz, vallás) kampányoló Santorumnak esélye sem lenne Barack Obamával szemben a novemberi elnökválasztáson.

A kétségbeesés akkora, hogy nem is csak az a téma republikánus körökben, hogy vajon elhúzódik-e a küzdelem a konvencióig, hanem arról is folynak beszélgetések, hogy talán be kellene szállnia egy új versenyzőnek. A Politico és a CNN által idézett források szerint republikánus stratégák és tisztviselők között kering egy olyan dokumentum, amely végigveszi ennek a lehetőségeit. Úgy számolnak, hogy mivel az 50 államból eddig csak 8 helyen tartottak előválasztást, így a konvención résztvevő küldöttek többségéről még nem született döntés. Nehezítené ugyanakkor egy új versenyző indulását az, hogy a hátralévő előválasztások egy részén már nem indulhatna egy új jelölt a regisztrációs határidők lejárta miatt.

A nagy kérdés persze az, hogy még ha matematikailag van is esélye egy új indulónak, vajon ki lenne az, aki ezt vállalná. A felmerült nevek ismerősen hangzanak: Mitch Daniels indianai kormányzó, Chris Christie New Jersey-i kormányzó, vagy éppen Jeb Bush korábbi floridai kormányzó. A probléma csak az, hogy már korábban egyértelművé tették, hogy nem akarnak elindulni. Tavaly tavasszal - amikor épp csak indult a republikánus helyezkedés - szóba jöttek mindhárman, de ők nem éltek a lehetőséggel. Nem valószínű, hogy bevállalnák ezt a szerepet most, amikor sokkal zavarosabb a helyzet.

0 Tovább

Ki a veszélyesebb Obama számára?

Az utóbbi pár nap megint Newt Gingrichről szólt. Egyrészt örülhetett annak, hogy az elnökválasztási kampányból kiszálló Rick Perry az ő támogatására szólította fel a híveit, másrészt dühönghetett azon (és meg is tette a csütörtök esti tévévitában), hogy második felesége interjút adott az ABC-nek arról, hogyan csalta őt meg a politikus. (Gingrich állítólag azt kérte tőle, hogy éljenek nyitott házasságban, vagyis a feleség tolerálja kapcsolatát egy másik nővel.)


Gingrich mérges - Forrás: Youtube

Nem tudni, hogy a feleség interjújának milyen hatása lesz a szombati dél-karolinai előválasztásra, de a legutóbbi felmérések azt mutatják, hogy Gingrich felzárkózott az eddig első helyen álló Mitt Romney mellé. Az ARG kutatása szerint Gingrich 33 százalékon, Romney pedig 32 százalékon áll. Ez megint azt mutatja, hogy talán mégsem lesz olyan sima útja a továbbra is a legerősebb versenyzőnek tűnő Romney-nak a jelöltség elnyeréséig. Ha pedig a vallásos konzervatívok egyetlen jelölt mögött sorakoznak fel, akkor akár el is bukhat Romney.

Okosabbak leszünk ez ügyben a dél-karolinai választás után, de addig is érdemes elmélkedni egy kicsit azon, hogy vajon melyik forgatókönyv lenne a kedvezőbb Barack Obama számára. Az elnök kampánystábjának eddigi megnyilvánulásai alapján ők az állásteremtési ígéretekkel kampányoló, korábbi mérsékelt nézetei miatt a független szavazók körében is jó eséllyel induló Romney-t tartják a fő ellenfélnek, és tőle tartanak a leginkább. Első ránézésre úgy tűnik, hogy jobban örülnének egy keményvonalas konzervatív riválisnak, akit könnyű lenne beskatulyázni mint egy veszélyes őrültet.

Nem biztos azonban, hogy ilyen egyszerű a képlet, érdemes felidézni például az 1980-as elnökválasztást. Akkor – mint nemrég a BBC Newshour című műsorának egyik megszólalója rámutatott - Jimmy Carter hivatalban lévő elnök például kifejezetten örült annak, hogy a demokraták szerint szélsőséges Ronald Reagan lett a republikánusok jelöltje, nem pedig a pragmatikusabbnak tűnő idősebb George Bush. Mint tudjuk, a történet végül Reagan számára végződött happy enddel.

1 Tovább

Minden elromlott Amerikában (állítólag)

Valamiért kialakult az a szokásom, hogy az Economistban másodikként mindig a könyvrovatot nézem meg (az első vagy a címlapos vezércikk vagy a Lexington-sorozat az USA-rovatban), és most is belefutottam egy érdekes - és a blog szempontjából releváns - cikkbe. Jeffrey Sachs új könyvét mutatják be, amelynek címe: The Price of Civilisation: Reawakening American Virtue and Prosperity (A civilizáció ára: Az amerikai érték és jólét újraébresztése).

Ahogy az Economist recenzora is rámutat, a világhírű közgazdász eddig elsősorban a fejlődő világról alkotott nézeteiről (a Columbián tanító professzor az ENSZ-főtitkár tanácsadója, a szegény országok felemelését célzó Millennium Projekt korábbi vezetője) volt ismert, de ez a könyv szokatlan módon a saját hazájáról, az Egyesült Államokról szól. Sachs azt írja le benne, hogy szerinte milyen okok vezettek az ország súlyos gazdasági problémáihoz, illetve megoldási javaslatokkal is előáll a kilábaláshoz. Ami különösen érdekessé teszi a könyvet - legalábbis az Economist és a Reuters recenziói alapján -, hogy Sachs az okok és a megoldások esetében sem szorítkozik a gazdaságra, hanem átmerészkedik a politika területére is.


Jeffrey Sachs - Forrás: Columbia.edu

Szerinte a problémák ott kezdődtek, hogy a hatvanas években a déli demokraták (a Johnson elnök-féle polgárjogi reformok hatására) átvándoroltak a republikánusokhoz, akik így megerősödve tudtak szembeszállni az aktivista kormányzati törekvésekkel. Sachs szerint az igazi baj pedig akkor történt, amikor a Reagan-adminisztráció azt a téves diagnózist állította fel, hogy a túl nagyra nőtt kormány okozta a ‘70-es évek gazdasági válságait, majd ebből következett az adóknak és általában bármilyen kormányzati beavatkozásnak a démonizálása. Sachs szerint ez volt talán a legnagyobb bűnt az elmúlt évtizedekben, és ennek isszák most a levét az amerikaiak.

Eddig úgy tűnhet ez a gondolatmenet, mint egy szokásos demokrata pamflet, Sachs azonban nem áll meg itt. Keményen támadja ugyanis a demokratákat is, akik szerinte legfeljebb abban különböznek a republikánusoktól, hogy míg azokat a nagy olajcégek tartják a markukban, addig ők a Wall Street befolyása alatt állnak. Sachs szerint az Obama-adminisztráció sem hozott semmilyen változást, továbbra is a lobbisták, a hadsereg és a pénzügyi körök uralják a politikáját.

Sachs megoldási javaslatainak gazdasági része adóemeléseket, valamint a dolgozók képzésére és a kora gyermekkori fejlesztési programokra fordított pénzek növelését tartalmaz. Radikálisabbnak tűnnek a politikai elképzelései: szerinte teljesen át kellene alakítani a mostani alkotmányos berendezkedést, és inkább valamilyen francia stílusú félprezidenciális rendszert kellene kialakítani, ahol kevésbé szigorúan van elválasztva a végrehajtói és a törvényhozói hatalom. Sachs szerint ezzel el lehetne érni, hogy hosszabb távú perspektívákban gondolkodjanak a politikusok, szemben a mostani rendszerrel, amelyben kétévente tartanak választásokat (mármint a törvényhozásban).

Azzal valószínűleg a tekintélyes közgazdász is tisztában van, hogy nem sok esély van arra, hogy ezek a politikai változások bekövetkezzenek, főleg nem a belátható jövőben. A könyv szerint abban nem is bízik, hogy a mostani politikai elit ráébred saját hibáira, és teljes irányváltásra szánja el magát, abban viszont igen, hogy a most felnövő korosztály végrehajtja a remélt változtatásokat. Sachs szerint ennek a millennium-generációnak a tagjai sokkal liberálisabbak és iskolázottabbak, mint a szüleik, így az idő a könyvben megfogalmazott céloknak dolgozik.

4 Tovább

Reagan szembenéz a szovjetekkel

Most már Budapesten is van szobra Ronald Reagan egykori amerikai elnöknek. A 100 évvel ezelőtt született (2004-ben elhunyt) politikus szobrának avatásán részt vett Condoleezza Rice egykori amerikai külügyminiszter (George W. Bush alatt, de tagja volt az idősebb Bush nemzetbiztonsági stábjának is) és egy rövid beszédben vont párhuzamot a magyar történelem és Reagan elszánt antikommunizmusa között. Utóbbihoz passzol a szobor elhelyezése is: a járás közben ábrázolt Reagan épp a Szabadság téri szovjet emlékmű felé tart. Fent egy hosszabb részlet Rice beszédéből (sajnos nem engedtek közelebb, így nem a legjobb a felvétel), ezen a linken pedig olvasható az [origo]-ra írt tudósításom.

0 Tovább
«
12

potus & co

blogavatar

Mi és miért történik az amerikai politikában? Egy blog egyenesen Washington DC-ből.

Utolsó kommentek