potus & co

Az elmúlt két nap alapján nagy bajban van, aki szeretne tisztán látni abban, milyen az alapjogok helyzete az Egyesült Államokban. Kedden még attól volt hangos az ország, hogy óriási veszélyben vannak a hatvanas évek polgárjogi vívmányai, szerdán viszont már arról szóltak a hírek, hogy hatalmas előrelépés történt az egyenjogúság megteremtésében.

A hirtelen változások két legfelsőbb bírósági döntéshez kötődnek. A testület kedden hirdette ki azt a határozatát, amely kimondta, hogy nem működhet tovább jelenlegi formájában az a rendszer, amelyben egyes államok csak a szövetségi kormány jóváhagyásával változtathatnak választójogi szabályaikon. Ezt a rendszert még a hatvanas évek polgárjogi törvényeinek részeként vezették be, és jellemzően olyan déli államok kerültek felügyelet alá, ahol a legerősebb diszkrimináció érte a feketéket. Papíron ugyan őket is megillette a választójog, de a helyi hatóságok különböző trükkökkel igyekeztek megakadályozni ennek a jognak a gyakorlását. A szövetségi kormány ezért döntött a felügyelet bevezetéséről, amelyet aztán azóta többször - legutóbb 2006-ban - meghosszabbított a kongresszus.

Hat bíró a kilencből: John Roberts (főbíró), Anthony Kennedy, Ruth Bader Ginsburg, Stephen Breyer, Sonia Sotomayor és Elena Kagan - Forrás: AFP

A Legfelsőbb Bíróság kedden kimondta, hogy magával a kormányzati jóváhagyás intézményével ugyan nincs alkotmányos probléma, de szerintük az elmúlt fél évszázadban olyan sokat változott az ország, hogy módosítani kell azokon a szabályokon, amelyek alapján eldől, hogy mely államok kerülnek felügyelet alá. A határozatot jegyző bírósági elnök, John Roberts a társadalmi változásokat azzal próbálta érzékeltetni, hogy emlékeztett rá, ma már több déli államban is fekete politikusok töltenek be magas rangú választott tisztségeket.

A liberálisok (lényegében a demokraták) ugyanakkor nem fogadták el ezt az érvelést, és a Fehér Házzal az élen hevesen tiltakoztak a döntés ellen. Szerintük továbbra él a veszélye a választójogi diszkriminációnak, a 60-as évek polgárjogi mozgalmának egykori vezéralakjai pedig hatalmas visszalépésként, a nagy küzdelmek árán elért célok semmissé nyilvánításáról beszéltek.

Ehhez képest viszont a szerda az ünneplés napja volt a liberálisok számára, még ha volt is némi súlyeltolódás a táboron belül. A Legfelsőbb Bíróság ugyanis két olyan döntést is hozott, amelyek segítik a melegek egyenjogúságának kiterjesztését. Egyrészt alkotmánysértőnek nyilvánították azt a kilencvenes években elfogadott törvényt, amely szerint bizonyos jogosultságok csak a különböző nemű házaspárokat illetik meg, de a meleg házaspárokat nem. Másrészt hoztak egy olyan döntést is, amelynek értelmében a legnagyobb államként számon tartott Kaliforniában is engedélyezve lesz a melegek házasságkötése. (Igaz, itt a döntés formai jellegű volt csak: nem azt mondták ki, hogy a melegházasság alkotmányos, hanem eljárási szabályra hivatkozva visszadobták az ügyet, így helyben marad az alsóbb szintű, melegek számára kedvező bírósági döntés.)

Az, hogy ilyen rövid időn belül egymásnak látszólag ellentmondó döntések születnek, leginkább magának a legfelsőbb bírósági intézménynek a sajátosságaira vezethetők vissza. A bíróság az egyik legnagyobb hatalommal bíró intézmény az Egyesült Államokban, miután ez a végső fóruma a törvények és az alacsonyabb szintű bírósági döntések alkotmányossági vizsgálatának. Hiába fogadnak el a törvényhozásban bármekkora küszködés árán is egy  jogszabályt, ha a Legfelsőbb Bíróság alkotmányellenesnek nyilvánítja, akkor azzal vége a történetnek. Legfeljebb meg lehet próbálkozni egy másfajta jogszabály megalkotásával.

A testület tagjait az elnök jelöli, de szenátusi megerősítés szükséges a hivatalba lépésükhöz. Ha megkapták a jóváhagyást, akkor utána életük végéig betölthetik a tisztséget, ami azt jelenti, hogy akár évtizedeken keresztül is hatást gyakorolhatnak az amerikai jogrendszer - és tágabb értelemben a közélet, a politika - alakulására.  Ez nagyon nagy hatalmat jelent, és ennek megfelelően az épp túlerőben lévő politikai oldal mindig igyekszik is hozzá közel álló embereket küldeni a testületbe, hogy így hosszú távon is bebiztosítsa magát. Így a Legfelsőbb Bíróságra most is jellemző, hogy a bírák ideológiai alapállása nagyjából leképezi a politikai viszonyokat. Van egy konzervatív és egy liberális szárny, amelyek a politikai jelentőséggel bíró ügyekben legtöbbször az ideológiai választóvonal mentén szavaznak.

A melegjogi döntés ünneplői a bíróság épületénél - Forrás: AFP

A viszonyok ugyanakkor nem ennyire merevek, mindig akadnak meglepő döntések a bírák részéről. Ott van például Anthony Kennedy bíró, aki például a szólásszabadságot érintő ügyekben általában keményvonalas konzervatív álláspontot képvisel, de a melegjogok esetében mindig is a liberálisokhoz húzott. Így történt most is, így a liberális bírák az ő segítségével kerekedtek a konzervatívok fölé a meleg házaspároknak járó jogosultságok ügyében. Kedden viszont ugyanígy az ő szavazata kellett ahhoz, hogy a konzervatív szárny akarata győzzön a választójogi törvény felülvizsgálata esetében.

Ez így nagyon kiábrándítónak tűnhet azok számára, akik hisznek - vagy hinni szeretnének - a független, pusztán a jog uralma által vezérelt bíróság eszményében. A helyzet azonban az, hogy a Legfelsőbb Bíróság is ugyanúgy emberekből áll, mint minden más intézmény, és az amerikai kormányzati felfogás szerint ugyanúgy részese a hatalmi gépezetnek, mint a törvényhozás vagy a végrehajtó hatalom.

Ezt a képet erősítette bennem az a Legfelsőbb Bíróságról szóló könyv, amelyet épp nemrég olvastam. A Jeffrey Toobin nevű viszonylag felkapott újságíró (“senior” jogi elemző a CNN-nél, munkatárs a New Yorkernél) által írt The Oath (Az eskü) ugyan nem különösebben jó könyv (szinte szédítően elfogult a liberálisok javára), de annyi azért kiderül belőle, hogy a Legfelsőbb Bíróság mindig is a politikai játszmák terepe volt. Olyannyira, hogy a múlt század közepén kifejezetten az volt a szokás, hogy a bírák közvetlenül a politika területéről érkeztek, és ugyan az elmúlt néhány évtizedre ez már nem volt jellemző, a mostani bírák pályája sem volt mentes a politikai kitérőktől.

Amivel végső soron nincs is gond, hiszen minden tekintély és hagyománytisztelet (a döntéseket továbbra sem közvetítik élőben, hanem papíron osztják ki) ellenére ez az intézmény sem vákuumban működik, hanem tükrözi a néha szó szerint napról napra változó amerikai társadalmat.

Kissé megingott a hitem az amerikai jogegyenlőségben. Hétfőn reggel a Legfelsőbb Bíróság épületében kezdtem, hogy beülhessek a határozathozatalra. Az intézmény honlapján olvasható tájékoztató szerint az ülések nyilvánosak, és érkezési sorrendben osztják ki a helyeket. Több mint másfél órával korábban érkeztem, hogy biztosan legyen helyem, és örömmel láttam, hogy a sor mindössze negyven-ötven emberből állt. Olvasmányaimból tudtam, hogy a bírósági ülésterem mintegy 500 ember befogadására alkalmas, és csak ritkán szokott teljesen megtelni.

Így amikor a sorbanállás közben olyan szóbeszédet hallottam, hogy állítólag csak néhány embert fognak beengedni, nem foglalkoztam vele. Pedig jobban tettem volna, ha igen, mert mint kiderült, csak a sor elején álló néhány embert engedték be a terembe, arra hivatkozva, hogy a helyek túlnyomó többsége le lett foglalva. Nem volt világos, hogy miért nem mondták meg ezt már az elején, és miért hagyták órákat várakozni az embereket, ahogy azt sem értettem, miért és kik foglalják le a helyeket, ha egyszer a honlapon mindenhol az érkezési sorrend szerinti ültetést hirdetik. Ezekre a kérdésekre a biztonsági emberek sem tudtak magyarázatot adni. Annyit azért elmondtak, hogy újságírói akkreditációt is nagyon nehéz szerezni.

Tévéstábok a Legfelsőbb Bíróság előtt

Végül is nem maradtam le sok mindenről, az egyetlen érdekesebb döntés az volt, amely kimondta, hogy az arizonai hatóságok nem kérhetnek külön igazolványt a választásokon résztvevőktől az állampolgárságuk bizonyítására. A bíróság szerint meg kell elégedniük azzal a szövetségi nyilatkozattal, amelyen a szavazó eskü alatt vall az állampolgárságáról.

A döntés politikai jelentőséggel is bír, az üzenete ugyanis az, hogy az egyes államok nem nehezíthetik meg külön szabályokkal a szavazók részvételét a választásokon. A tavalyi elnökválasztáson is kemény jogi küzdelmek folytak a szavazási szabályok körül, és általában a republikánusok voltak azok, akik a személyazonosság igazolásának szigorítását követelték, míg a demokraták tiltakoztak ez ellen. A republikánusok szerint az új szabályokra a csalások kiszűrése miatt van szükség, a demokraták viszont azzal érveltek, hogy az extra igazolványok kérése a kisebbségiek és szegények kiszorítását eredményezné a választásokról. Mivel a demokraták általában népszerűbbek ezeknek a társadalmi csoportoknak a körében, így a választójogi szabályok körüli csatának nyilvánvaló politikai szempontjai is voltak.

Ennek a döntésnek is vannak tehát messzire vezető következményei, de ennél súlyosabb ügyekben is várható döntés a Legfelsőbb Bíróságtól. Az ügyrenden szerepel például a melegházasság kérdése, amely ráadásul két különböző ügyben is a bíróság elé került. Az egyik az, hogy vajon alkotmányos volt-e az a kaliforniai népszavazás, amely megtiltotta az azonos neműek házasságát, a másik pedig az, amelyben arról kell dönteni, hogy a szövetségi kormány jogosan zárja-e ki a meleg házaspárokat a heteroszexuális pároknak járó állami juttatások köréből.

Emellett döntés születhet a kisebbségek egyenjogúságáért folytatott küzdelemben, a múlt század második felében született két jogi intézményről is. Az egyik egy olyan választójogi törvény, amely kimondja, hogy egyes államok csak a szövetségi kormány jóváhagyásával módosíthatják választójogi szabályaikat. Ez a kitétel jellemzően a déli államokra vonatkozik, ahol a legerősebb volt a feketékkel szembeni diszkrimináció, és a bíróságnak most arról kell döntenie, hogy vajon továbbra is szükség van-e a felügyeletükre. Ugyanígy napirenden van egy olyan ügy is, amelynek az alapkérdése az, hogy vajon a kisebbségieket továbbra is megilleti-e a pozitív diszkrimináció a felsőoktatásban.

Ezek mind nagy horderejű társadalmi ügyek, és ennek megfelelően nagy súllyal bírnak majd a bírósági döntések. A nyári szünet előtt a mostani menetrend szerint már csak két ülés lesz (csütörtökön és jövő hétfőn), és ugyan volt már példa arra is, hogy a következő ülésszakra halasztották egy-egy ügyben a döntéshozatalt, meglepő lenne, ha legalább a fontosabb kérdések többségében nem születne határozat.

John Corbin és Doug Rosenthal csak néhány méterre állt egymástól, de mintha két különböző világból jöttek volna. A szakállas, középkorú Corbin egy olyan táblát tartott a magasba, amelyen az állt, hogy “A gyerekeknek a legjobb egy anyával és egy apával”, a fiatal, szemüveges Rosenthal transzparense pedig azt hirdette, hogy “A szerelem túllép az előítéleteseken”.

John Corbin (baloldalon) és Doug Rosenthal tüntet egymás mellett

Az Egyesült Államok legfelsőbb bíróságának épületével szemben (háttal a törvényhozásnak helyet adó Capitoliumnak) álltak, hogy kifejezzék véleményüket a testület által ezekben a napokban tárgyalt, a melegek házasodási jogával kapcsolatos ügyekről. Corbin ellenzi az azonos neműek házasságát, Rosenthal viszont támogatja, és ugyan a kérdéseimre válaszolva mindketten szenvedélyes érvelést adtak elő, békésen álldogáltak egymás mellett.

Rajtuk kívül még sok más (zömében a melegházasságot támogató) demonstráló volt a legfelsőbb bíróság épülete előtt, ahol két, egymással lazán összefüggő ügy tárgyalása kezdődik meg a héten. Kedden tartották a nyilvános meghallgatást az első ügyben, amelynek lényege az, hogy vajon alkotmányos volt-e az a 2008-as kaliforniai népszavazás, amely megtiltotta a melegházasságot az államban. A másikkal szerdán kezd foglalkozni a bíróság, és abban az ügyben arról kell döntést hozniuk, hogy vajon megfelel-e az alkotmánynak az a 90-es évek közepén született törvény, amely bizonyos állami juttatásokat csak a heteroszexuális házaspárok számára tesz lehetővé.

Várhatóan hónapok múlva születik csak döntés ezekben az ügyekben, de már ilyenkor meg szokott indulni a bírák kérdéseire alapozott találgatás. Ha a legfelsőbb bíróság tagjai kritikus kérdéseket fogalmaznak meg valamelyik oldal képviselői számára, akkor azt általában a döntés előszeleként szokták értelmezni, bár persze pusztán a hangvételt vagy a kritikus hozzáállást nem lehet feltétlenül irányadónak tekinteni.

A keddi meghallgatáson volt példa mindkét típusú kérdésre. A bíróság liberális szárnyához sorolt Elena Kagan például a melegházasságot ellenző oldal jogi képviselőjét arról faggatta, hogy ha a házasság intézményének a célja valóban az utódnemzés, akkor miért nem tiltják meg például az 55 év felettieknek a házasodást. A konzervatív irányzatot képviselő bírák viszont a másik oldal érveit kérdőjelezték meg azzal a felvetéssel, hogy a több mint 200 évvel ezelőtt született alkotmány semmilyen iránymutatást nem ad arra, hogy mit kezdjenek a melegházasság intézményével, amely 2000 előtt nem is létezett az Egyesült Államokban.

A melegházasság támogatói a legfelsőbb bíróság épülete előtt

Ezek alapján könnyen lehet, hogy valamilyen felemás döntés születik majd ezekben az ügyekben. Ilyen lehet például az, hogy a bíróság ítélete visszaállítja ugyan a melegházassághoz való jogot Kaliforniában, viszont nem kérdőjelezi meg más államok jogát annak betiltására. Egy ilyesmi döntést valószínűsít az is, hogy a bíróság egyes tagjai már többször jelezték, nem gondolják azt, hogy nekik - egy nem választott, hanem kinevezett testületnek - kellene döntést hozni olyan vitákban, amelyek inkább a politika terepére tartoznak.

Kétséges tehát a bírósági eljárások kimenetele, de közben a társadalmi vita eldőlni látszik. A melegházasság támogatottsága rohamosan növekszik, és a legutóbbi felmérések szerint az amerikaiak többsége engedélyezné az azonos neműek házasságkötését. A Washington Post és az ABC News múlt héten közzétett felmérése szerint a lakosság 58 százaléka támogatja a melegházasságot, ami hatalmas változás még a néhány évvel ezelőtti helyzethez képest is. A Post által idézett egyik korábbi kutatás szerint 2003-ban még csak 37 százalékos volt a támogatottság.

Ráadásul az idő is a melegházasság híveinek dolgozik, a felmérések ugyanis azt mutatják, hogy a fiatalok körében sokkal nagyobb az elfogadottság, és ez még a melegjogok kiterjesztésétől általában ódzkodó konzervatívokra is igaz. Vannak, akik szerint emiatt igazából nem is olyan fontos, hogy milyen döntést hoz a legfelsőbb bíróság, mert előbb-utóbb a szavazók ki fogják kényszeríteni a változásokat. Így vélekedett az Mary Grade nevű nő is, aki szóba elegyedett a melegházasság mellett tüntető Doug Rosenthallal. “Öt-tíz éven belül megváltozik minden” - fogalmazott a középkorú nő, miközben a fiatal demonstráló helyeslően bólogatott mellette.

Nézzük először magát a hírt. Az amerikai legfelsőbb bíróság nagyrészt alkotmányosnak ítélte meg azt az egészségügyi reformot, amelyet Barack Obama elnök szorgalmazására fogadott el az amerikai törvényhozás - teljes republikánus ellenkezés mellett - két évvel ezelőtt. A bíróság előtt a törvény több elemét is megtámadták, ezek közül a legfontosabb az volt, hogy vajon kötelezheti-e a szövetségi kormány az amerikai állampolgárokat arra, hogy egészségbiztosítást kössenek.

Európai szemmel furcsának tűnhet, hogy erről vita van egy fejlett országban a 21. század elején, de a híres amerikai szabadságeszménynek része az is, hogy ott nagyon is meggondolják, mi az, amit előírhat polgárainak az elvileg őket szolgáló állam, és mi az, amit nem. Most azt a nagyon egyszerű kérdést tették fel sokan, hogy vajon a kormány kötelezhet-e bárkit is egy olyan termék megvásárlására, amit az adott ember nem akar megvásárolni. Például: kötelezővé lehet-e tenni a brokkoli vásárlását? (Ez konkrétan szerepelt példaként a legfelsőbb bírósági mérlegelésben.)

A bíróság végül szűk többséggel (5-4 arányban) a törvény vitatott elemeinek többségét alkotmányosnak ítélte meg. Köztük van a biztosításra való kötelezettség is (merthogy ez egyfajta adó, márpedig adót kivethet a kormány), ami nélkül valószínűleg az egész reform semmit nem érne. Ha ugyanis nem kötelező a biztosítás, akkor nem lenne fedezet a törvény több fontos intézkedésének végrehajtására (például, hogy ne tagadhassák meg a szolgáltatást, illetve ne szabhassanak felárat a biztosítók az előzetes betegségekkel rendelkezők esetében).

Ezt a fejleményt sokféle képpen lehet értelmezni. Egyrészt ott van a nettó politika: az egészségügyi reformról indulatos viták zajlottak a demokraták és a republikánusok között. Előbbiek szerint szégyen, hogy a gazdag országok közül az Egyesült Államok az utolsó, ahol nincs általános egészségbiztosítás (és ezzel együtt ellátás), utóbbiak szerint viszont a reform durva megsértése az egyén szabadságjogoknak. Mivel a törvény marad, így a legfelsőbb bírósági döntés egyértelmű politikai győzelem Barack Obamának és a kongresszusi demokratáknak, ami lendületet és némi önbizalmat adhat az elnök gyengélkedő újraválasztási kampányának is.

Van azonban egy másik fontos tanulsága a döntésnek. Az utóbbi hetekben mást sem lehetett hallani, mint hogy a legfelsőbb bíróság átpolitizálttá vált, és így képtelen betölteni szerepét, vagyis az alkotmányosság feletti őrködést. Szokták mondani, hogy a mindenkori amerikai elnök legfontosabb döntése az, amikor lehetősége van új tagot jelölni a legfelsőbb bíróságba. Megteheti ugyanis, hogy a saját ideológájának megfelelő bírát jelöl, aki aztán élete végéig (vagy pedig lemondásáig) tagja lehet a nagyhatalmú testületnek. Most jelenleg épp az a felállás, hogy van öt konzervatívnak és négy liberálisnak besorolt bíró. (Igaz, a konzervatív többséghez sorolják Anthony M. Kennedyt is, aki időnként a liberálisokkal szokott szavazni, így egyfajta mérleg nyelve szerepet is betölt.)

Sok példa van ugyanakkor arra, hogy a megbízható liberálisnak vagy konzervatívnak tartott bíró végül önjáróvá válik, és szembemegy az őt jelölő politikus érdekeivel/értékeivel. A keményvonalas konzervatívok között van például számon tartva a mostani főbíró, John Roberts is, aki azonban ezúttal a liberálisokkal együtt szavazott, és alkotmányosnak ítélte meg a törvény központi elemének tartott biztosítási kötelezettséget. Roberts tette ezt úgy, hogy nyilván tisztában volt az ügy politikai jelentőségével, azzal, hogy az elvileg hozzá közel álló oldal súlyos csapásként fogja fogadni a bírósági ítéletet. Ez mégsem tartotta vissza attól, hogy - minden bizonnyal alapos mérlegelés után - meghozzon egy nehéz döntést, és egyúttal leírja a következő nagyon bölcs mondatot: “Nem a mi feladatunk az, hogy megvédjük az embereket a politikai döntéseik következményeitől.”

Biztos vannak politikai győztesei is ennek az ítéletnek, de az igazi diadalt azok aratták, akik szeretnek hinni abban, hogy a demokrácia alapintézményei teszik a dolgukat.

Hétfő még csak a bemelegítés volt. Szokatlanul hosszú ideig, három napon keresztül hallgatja az érveket az amerikai legfelsőbb bíróság az Obama-adminisztráció legfontosabb törvényéről, az egészségügyi reformról. Ez az a jogszabály, amely kötelezővé teszi az egészségbiztosítás megkötését lényegében minden amerikai számára (jelenleg több tízmillióan vannak biztosítás nélkül), de egyúttal javítani igyekszik a biztosítottak körülményein, és csökkenteni próbálja kiszolgáltatottságukat a biztosítók felé.

A legfelsőbb bíróságnak első körben arról kell döntenie, hogy egyáltalán foglalkozzon-e az üggyel, de a hétfői meghallgatásokon úgy tűnt, hogy ennek várhatóan nem lesz akadálya. Kedden jönnek aztán az érvek arról, hogy vajon alkotmányos-e a törvénynek az a központi eleme, amely kötelezővé teszi a biztosítás megkötését mindenki számára. A bíróságnak emellett döntenie kell arról is, hogy ha ez a szabály alkotmányellenes, akkor a törvény többi része megmaradhat-e.

Rendkívül bonyolult ügyről van szó, amelyet ráadásul indulatos viták kísérnek régóta. Ráadásul mindez az elnökválasztási kampány kellős közepére esik, ami még tovább fokozza a legfelsőbb bírósági eljárás jelentőségét. A törvény visszavonása az egyik olyan dolog, amelyben minden lehetséges republikánus elnökjelölt egyetért, és a reform az ő szemükben egyenlővé vált a szerintük az emberek életébe beavatkozó, szabadságukat lábbal tipró demokrata kormányzattal.

A törvényt 2010 márciusában fogadta el a törvényhozás, és ugyan az aláíráskor Joe Biden alelnök azt súgta Barack Obama elnök fülébe, hogy ez egy “kibaszott nagy dolog”, a felmérések szerint népszerűtlen reformcsomagot mintha sokáig a Fehér Ház sem érezte volna a sajátjának. Most azonban ez változóban van, az utóbbi hetekben ugyanis az Obama-stáb egy külön kis kampányt épített fel arra, hogy szerintük milyen nagyszerű is ez a reform. Itt az egyik klip:

A legfelsőbb bíróság döntése - amely várhatóan nyár elején megszületik - valamelyik oldalnak komoly muníciót ad majd a kampány további részéhez. Az amerikai egészségügy azonban ettől függetlenül is nagyon komoly átalakuláson megy át (részletek a legújabb Economistban), és ahogy a nagy állami ellátó rendszerek (Medicare és Medicaid) korábbi vezetője, Donald Berwick nyilatkozta, “a hajó elhagyta a kikötőt (...), már nincs visszatérés”.