potus & co

A tavalyi elnökválasztás nagy valószínűséggel nem úgy fog bekerülni a történelemkönyvekbe, mint egy inspiráló küzdelem, és ennek legbiztosabb jele, hogy az egyik főszereplője szinte néhány hónap alatt feledésbe merült. Mitt Romney azonban most a következő hónapokban ismét az érdeklődés középpontjába kerül, hamarosan megjelenik ugyanis több könyv is a Barack Obamával folytatott harcáról.

Az egyik a Washington Post veterán politikai újságírójának, Dan Balznak a könyve, amely a Collision 2012: Obama vs. Romney and the Future of Elections in America (Ütközés 2012: Obama vs. Romney és az amerikai választások jövője) címet viseli. A riporter részletekbe menő interjúkat készített a republikánus jelölttel és családjának tagjaival, és az előzetesen megjelent részletekből az derül ki, hogy Romney valójában nem is értette, hogy mi zajlik körülötte.

Fogalma sem volt - Forrás: AFP

A későbbi elemzések szerint a republikánus vereség egyik legfontosabb oka az volt, hogy Mitt Romney az előválasztások során szigorú bevándorlási politikát hirdetett, és ezzel elriasztotta magától az egyre komolyabb súllyal bíró latin szavazói tábort. Emlékezetes módon az egyik tévévitában azt mondta, hogy olyan szigorú intézkedéseket fog hozni az illgális bevándorlókkal szemben, hogy azok saját magukat fogják deportálni. Ezt később sokszor a szemére hányták a demokraták a kampányban, Romney azonban Balznak azt mondta, hogy nem értette, miért támadták az “öndeportálás” emlegetéséért.

“Nem tartottam ezt negatív kifejezésnek” - mondta a korábbi elnökjelölt, hozzátéve, hogy úgy tudta, az “öndeportálás”-t gyakran elmegetik a bevándorlással foglalkozó közösségekben. Azt is mondta, hogy mivel az Obama-kormányzat kifejezetten sok illegális bevándorlót toloncolt ki (többet, mint elődje), ezért még úgy is érezte, hogy könyörületesebb megoldás, ha inkább úgy jár el, hogy a körülmények alakításával (például a feketemunka nehezítésével) döntési kényszer elé állítja azokat, akik engedély nélkül tartózkodnak az országban.

Nem ez volt az egyetlen dolog, amit Romney félreértett. A kampány egyik legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor kiszivárgott egy felvétel, amelyen Romney arról beszél, hogy az emberek 47 százaléka nem fizet adót, áldozatnak tartja magát, és így konzervatív jelöltként neki esélye sincs arra, hogy maga mellé állítsa őket. Az egykori jelölt Balznak azt mondta, nem gondolta volna, hogy ezek a megjegyzések komolyan a fókuszba kerülnek majd, ami arra utal, hogy nem sok fogalma volt arról, hogyan működik a média a 21. században (egy ilyen felvételnél garantált az, hogy internetes slágerré válik). Hozzátette azt is, szerinte inkorrekt volt a mondatait úgy értelmezni, hogy ő nem törődik az amerikaiak egy jelentős részével, de elismerte, hogy a látszat néha egyenlő a valósággal (ebből a szempontból viszont jól értette a médiavilág működését).

Mitt Romneynak ez már a második elnökválasztási próbálkozása volt, és a könyből kiderül, hogy a 2008-as kudarc után elég nehezen szánta rá magát az újabb próbálkozásra. 2010-ben egy hawaii-i vakáción még családi szavazást is tartottak a kérdésről, és a 12 fős családból (ez feltehetően az öt fiút és a feleségüket jelenti a Romney-házaspáron kívül) tízen nemmel voksoltak, beleértve magát a családfőt is. Igennel csak a felesége, Ann Romney és legidősebb fia, Tagg szavazott.

Romney végül mégis rászánta magát az indulásra, de az előkészületi szakaszban is közel állt ahhoz, hogy visszatáncoljon.  Kemény támadások érték konzervatív oldalról, mivel az Obama-féle egészségügyi törvényhez hasonló reformot hajtott végre kormányzóként Massachusetts államban, és 2011 májusában egyik reggel azzal hívta fel Tagget, hogy inkább lefújja az egészet, mert úgysincs valódi esélye.

Végül meggondolta magát, pedig így visszatekintve talán az a reggel azon kevés pillanatok közé tartozott, amikor tisztán látta a dolgokat.

Ha a Potus olvasói között akad olyan, aki az Egyesült Államokban él, és választójoggal is rendelkezik, akkor vajon magára ismer-e az alábbiak alapján? Amennyiben jógázik, nézte a legutóbbi Oscar-díjátadást és volt művészeti múzeumban az elmúlt egy évben, akkor bizony nagy valószínűséggel demokrata. Viszont ha nagyon érdekli a Nascar autóverseny, szokott járni country koncertekre, és tőzsdén is forgatja a pénzét, akkor nagy az esélye annak, hogy a republikánusokra szokott szavazni.

Legalábbis erre utal a Scarborough Research kutatása, amelynek során több mint 190 millió regisztrált szavazót faggattak ki fogyasztási és életviteli szokásairól 2010 augusztusa és 2011 szeptembere között. A Washington Post múlt héten közölte a republikánusok fogyasztói profilját, most pedig a demokratákét. Mindkét összeállítás azokban a nagyszerű mellékletekben jelent meg, amelyeket a Post a két párt elnökjelölő koncenciója (múlt héten volt a republikánusoké, kedden indul a demokratáké) elé időzített. Ezek a  mellékletek tele vannak jobbnál jobb cikkekkel (különösen ajánlom a néhai David Broder nyomdokain járó Dan Balz alapos írását arról, hogy miért is nem változtatta meg Washingtont Obama), de nekem kifejezetten bejöttek ezek a viccesnek is mondható fogyasztói elemzések is.

A republikánusoknál például az nem feltétlenül meglepő, hogy nagyobb arányban adakoznak vallási célra, vagy hogy többet nézik a Fox Newst, az viszont nem elsőre egyértelmű, hogy miért vannak jobban ráállva a főiskolai focibajnokságra, mint a demokraták. Mint azonban egy sportban jártas amerikai ismerőstől megtudtam, ennek oka vélhetően a földrajzban keresendő, a hagyományosan a republikánusokhoz húzó déli államokban ugyanis sokkal népszerűbb a főiskolai foci, mint északon.

A demokraták esetében szinte kézenfekvő, hogy közülük jóval többen nézik a nyíltan a liberálisokhoz húzó MSNBC kábelcsatornát vagy a Comedy Centralt, ahol olyan, a konzervatívokat kifigurázó műsorok vannak, mint a Daily Show vagy a Colbert Report. Az is passzol a róluk kialakult képbe, hogy környezetbarát mosogatószert és bioélelmiszert vásárolnak, és a republikánusoknál sokkal hajlamosabbak környezetvédelmi ügyekre adakozni.

Fontos azonban hozzátenni, hogy ezek csak sztereotípiák, és magából a kutatásból is kiderül, hogy nincs szó kiugró aránykülönbségekről. A bioélelmiszerek vásárlásánál például azt mutatja az adatsor, hogy a regisztrált demokrata szavazók 19 százaléka vesz ilyen termékeket, de  a republikánusok sincsenek sokkal lemaradva (14 százalék). Vagy ott vannak például a platós kisteherautók, amelyekre ugyan igaz, hogy feltűnően sok regisztrált republikánus rendelkezik ilyennel (37 százalék), de a demokraták 2­0 százaléka is ilyen típusú kocsival jár.

A két politikai oldalon belül meglévő törésvonalakat a New York Times szórakoztató animációval mutatja be (demokraták és republikánusok), de vannak élő példák is. Elég csak a republikánus konvención érdekes performansszal jelentkező Clint Eastwoodra gondolni, aki annak ellenére kapott kiemelt szerepet a rendezvényen, hogy több alapvető kérdésben is szembemegy a párt hivatalos álláspontjával: támogatja az abortuszhoz való jogot és szigorúbb fegyvertartási szabályokat szeretne.