Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Obama túljárt mindenkinek az eszén?

Egyre bonyolódik a helyzet adóügyben. Amikor Obama múlt héten megállapodott a republikánusokkal arról, hogy a leggazdagabbak számára sem lesz adóemelés, és ezzel együtt meghosszabbítják az év végén lejáró munkanélküli segélyeket, akkor a reakciók még viszonylag egyszerűek voltak. A republikánusok diadalként élték meg a megállapodást, a demokraták pedig háborogtak.

Azóta azonban a republikánus táborban is felerősödtek a kritikus hangok. A CNN szerint a konzervatív Tea Party mozgalom egyik csoportja, a Tea Party Express tiltakozik az alku ellen, mert szerintük az csak tovább növeli a hiányt, ráadásul mivel az alacsonyabb adók csak két évre szólnak, ezért nincs igazi ösztönző hatása a gazdaságra. "Minél többet hallunk erről a megállapodásról, annál kevésbé szeretjük" - idézte a CNN Levi Russellt, a csoport szóvivőjét.

Kedden egy befolyásos republikánus politikus, Mitt Romney a USA Todayben megjelent cikkében hasonló érveket hozott fel a megállapodás ellen. Szerinte is bizonytalansághoz vezet a rövid távra szóló megállapodás (az adócsökkentést még George Bush előző elnök kezdeményezésére fogadták el határozott időre, idén év végéig, ezt hosszabbítanák meg most még két évre), miközben az alku értelmében még jobban eladósodik az ország. "Obama elnöknek van oka az ünneplésre. Az alku rövidtávú gazdasági ösztönző csomagot eredményez, és ezt pont akkor teszi, amikor neki a legnagyobb szüksége van rá: a 2012-es elnökválasztások előtt" - fogalmaz Romney, aki a 2008-as kudarc után várhatóan ismét indul az elnökválasztáson.


Romney-nak nem tetszik az alku - Forrás: flickr.com/mittromney

Romney lényegében azt mondja, hogy a republikánusok saját magukat lőtték lábon az alkuval. Ha ugyanis a megállapodás eredményeként újabb pénzeket pumpálnak a gazdaságba, és ennek hatására elkezd csökkenni a munkanélküliség, az hatalmas muníciót jelentene Obama számára a 2012-es kampányban. Bár egyelőre túl sok a "ha" ebben a gondolatmenetben, megvalósulása esetén évek múlva úgy fognak emlékezni erre a vitatott alkura, mint Obama egyik legügyesebb és legdörzsöltebb húzására.

0 Tovább

Megtorpedózták Obama zászlóshajóját

Rossz hírt kapott ma a Fehér Ház. Virginia államban egy szövetségi bíró alkotmányellenesnek találta a Barack Obama által is erőltetett egészségügyi reformnak azt a kulcselemét, amely kötelezővé tenné 2014-től, hogy az amerikai állampolgárok egészségbiztosítást vásároljanak. A bíró szerint nincs olyan alkotmányos hatóság az Egyesült Államokban, amely ilyen kötelezettséget róhat az emberekre.

A reform ellenzői több bíróságon is megtámadták az idén tavasszal elfogadott törvényt, a virginiai döntés után pedig szinte biztosra vehető, hogy az ügy eljut a legfelsőbb bíróságig.

Az egészségbiztosítás kiterjesztése volt Obama eddigi legnagyobb eredménye, egyben ugyanakkor sok szempontból a legnagyobb kudarca is. Megvalósította a demokraták több évtizedek óta dédelgetett álmát (a mintegy 300 milliós országban több mint 40 millió embernek nincs biztosítása), viszont olyan kompromisszumokat kötött, amelyekkel saját liberális bázisát is magára haragította, ráadásul közben egyetlen rebulikánus politikust sem tudott megnyerni az ügynek. A választók pedig nem díjazták, hogy mindezt épp a gazdasági válság kellős közepén hajtotta végre.

Ezek után minden bizonnyal aggódva olvasgatja majd a virginiai bíró ítéletét az elnöki stáb. A törvényt alkotmányellenesnek minősítő bíró megjegyezte ugyan, hogy nyilvánvalóan "nemes célok" vezérelték a törvényhozást, de ez vélhetően nem fogja vigasztalni az újabb küzdelmek elé néző Fehér Házat.

0 Tovább

Egy nyolcórás beszéd és Obama csodafegyvere

"Elfáradtam" - ez volt az első szava Bernie Sanders szenátornak az őt kérdező újságírókhoz a szenátusban pénteken mondott beszéde után. Valóban kimerült lehetett, miután 8 óra 37 percen át szónokolt a szenátusban. Rekordot ugyan nem döntött vele (ezt Strom Thurmond néhai szenátor tartja, aki 1957-ben 24 órán és 18 percen át szónokolt a polgárjogi törvény ellen), de azt elérte, hogy az amerikai politika összes szereplője felfigyeljen rá.

A Vermont államot képviselő szenátor a hosszú beszédben az elnök és a republikánusok között született adómegállapodás ellen tiltakozott, és ha esetleg valakinek esetleg nem lett volna ez egyértelmű a nyolc órás felszólalásból, a végén még ráerősített az üzenetre:"Ez egy hosszú nap volt. Hadd mondjam el egyszerűen, hogy az elnök és a republikánusok által kidolgozott javaslat közel sem olyan jó, mint amilyet el tudnánk érni."

Sanders ugyan a szövetségi törvényhozás kevés független (tehát se nem demokrata, se nem republikánus) politikusához tartozik, de ebben az ügyben a demokraták oldalára állt. A Barack Obama által kedden bejelentett javaslatot ugyanis a saját pártján belül többen tiltakozással fogadták, szerintük ugyanis nem lett volna szabad engedni, hogy az év végén lejáró adócsökkentést a leggazdagabb rétegek számára is meghosszabbítsák.


Sanders (a kép jobboldalán) riportereknek beszél az adómegállapodásról - Forrás: Sanders.senate.gov

Kisebb vita alakult ki arról, hogy Sanders beszéde az angolul filibusternek hívott eszköznek számít-e. Így nevezik azt, amikor a törvényhozásban valamilyen lépéssel - például egy végtelen beszéddel - próbálják megakadályozni egy törvény elfogadtatását. Maga Sanders azt mondta, nem erről volt szó, és a szenátusban elnöklő Harry Reid szenátor stábja is azt mondta, technikailag ez nem filibuster.

A tervek szerint hétfőn le is zajlik az adótörvény vitájáról szóló szavazás a szenátusban, és a demokrata tiltakozások ellenére egyre valószínűbbnek tűnik, hogy az elnök és a republikánusok megállapodása átmegy a törvényhozáson. Pénteken Obama egy csodafegyvert is bevetett Bill Clinton korábbi elnök személyében, aki a Fehér Házban váratlanul összehívott sajtótájékoztatón állt ki teljes mellszélességgel az adómegállapodás mellett. Obama megtett még egy lépést a clintoni úton?

0 Tovább

Palin rejtjelei

Rövid időn belül két monstre cikk is született Sarah Palinről, az amerikai politika jelenlegi vitathatatlanul legnagyobb sztárjáról. Három hete a New York Times közölt róla egy nagyobb írást, most pedig a Time-ban jelent meg egy hasonlóan terjedelmes cikk. A Timesé informatívabb, a Time-é inkább okoskodós, de mindkettő nagyjából akörül forog, hogyan is működik a Palin-gépezet, kik a munkatársai, kikre hallgat, stb. Ezekről megtudunk sok részletet, de a lényegi kérdés persze az, hogy vajon mik a politikus szándékai: elindul a republikánus jelöltségért a 2012-es elnökválasztáson vagy sem.

Egyértelmű választ egyik cikkből sem kapunk, de ez nyilván nem az újságok hibája. Palin a New York Timesnak csak annyit mondott, hogy gondolkodik az induláson, amihez képest a Time-ban annyi előrelépés van, hogy ugyan ott is feltételes módban beszél egy esetleges kampányról, de már arról is közöl részleteket, hogy mihez kezdene, ha ő lenne az elnök. Az újságírónak küldött e-mailben azt írta, hogy az első és legfontosabb feladat a Barack Obama által aláírt egészségügyi reformtörvény visszavonása lenne. Ez önmagában arra utalna, hogy készül az indulásra, a választ azonban nagyon óvatosan nem egyes szám első személyben fogalmazta meg, hanem úgy, hogy ez kell hogy legyen a "következő republikánus elnök" feladata.

Forrás: Facebook

A médiában egyre ügyesebben ellavírozó Palin tehát lebegteti a dolgot, bár most már egyre inkább az a helyzet, hogy az lenne a meglepetés, ha végül úgy döntene, hogy nem száll be a versenybe. Azzal, hogy ezekben a cikkekben is nyitva hagyta a kérdést, fenntartja a feszültséget, miközben tett már olyan megjegyzéseket, hogy szerinte le tudná győzni Obamát. A Palin-jelenség tehát tovább él, és minden bizonnyal nem ezek voltak az utolsó nagy cikkek sem a témában.

Update 22:30-kor: a CNN forrásai szerint Palin jövőre külföldi körutat tesz, amelynek során a tervek szerint útba ejti Izraelt és Nagy-Britanniát is. A pontos időpont és a részletes útiterv még nem ismert, de ha valami tovább erősíti a Palin elnökségi próbálkozásáról szóló találgatásokat, akkor ez az.

Update 6:45-kor: na, így higgyen az ember a CNN-nek. A hírcsatorna helyesbítette a hírét: Palin megy külföldre, de nem jövőre, és nem Izraelbe, valamint az Egyesült Királyságba, hanem jövő héten Haitire. Elnézést a félretájékoztatásért.

0 Tovább

Zendülés az elnök ellen

"Nem veszíthetem el az egész demokrata pártot" - mondta Barack Obama a hadsereg egyik tábornokának, David Petraeusnak az afganisztáni háborús stratégia felülvizsgálata közben Bob Woodward legutóbbi könyve szerint. A gyors csapaterősítést, majd szintén gyors kivonulást ígérő stratégiával talán sikerült is megőriznie pártjának bizalmát, de a legújabb belpolitikai ütközetben szembekerült párttársaival, vagy legalábbis azok egy jelentős részével.

A demokrata párt egyes tagjait az háborította fel, hogy Obama engedett a republikánusoknak a hónapok óta zajló adóvitában. Elfogadta, hogy a leggazdagabbak számára se csökkenjenek az adók, cserébe viszont kérte, hogy a lejáró munkanélküli segélyeket is hosszabbítsák meg.

Több demokrata politikus is - vérmérséklettől függően -  felháborodva vagy elkeseredve fogadta ennek a megállapodásnak a hírét. Kedden zárt ajtók mögött tanácskoztak a képviselőház demokrata tagjai, és a kiszivárgott információk szerint többen közölték, hogy nem fogják megszavazni az adómegállapodást. Mivel jelenleg még a demokraták vannak többségben a törvényhozásnak ebben a házában is (amikor januárban beiktatják a novemberi félidős választások nyerteseit, akkor a republikánusok veszik át az irányítást), elvileg még az is előfordulhat, hogy veszélybe kerül a törvény elfogadása.

A CNN szerint többen azt kifogásolták, hogy a megállapodás értelmében még a hagyatéki adóban is olyan változtatások jönnek, amelyek a leggazdagabb rétegeknek kedveznek. Szerintük ez egyrészt igazságtalan, másrészt nem engedheti meg magának az ország akkor, amikor a költségvetés rekordhiánnyal küszködik.

Még nem világos, hogy mennyire súlyos következményei lesznek ennek a belső vitának az elnökre nézve hosszú távon, de most úgy tűnik, mintha két tűz közé szorult volna. Eddig a republikánusokkal voltak kemény összecsapásai adóügyekben (persze más kérdésekben is), most viszont amikor nagy nehezen megegyezett velük, akkor a saját pártjával került szembe. Obama egy keddi sajtótájékoztatón jelezte is elkeseredettségét azzal, hogy közölte, túl magas mércével mérik a saját pártján belül, és minden egyes kompromisszumot árulásnak ítélnek meg. Szerinte azonban nem lehet másképp kormányozni egy "nagy és változatos országban".

Jelzésértékű azonban az is, hogy - mint arra a New York Times rámutat - liberális bloggerek és kommentátorok körében elkezdődött a susmorgás arról, hogy talán az lenne a legjobb, ha a 2012-es elnökválasztáson lenne demokrata kihívója Obamának a jelöltség elnyeréséért.

0 Tovább

potus & co

blogavatar

Mi és miért történik az amerikai politikában? Egy blog egyenesen Washington DC-ből.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek