Bárhogy is alakul ez az elnökválasztás, a történelemkönyvekbe úgy kerül majd be mint a viták kampánya - írta a legbölcsebb amerikai újságírók közé tartozó Dan Balz, és nagyon valószínűséggel igaza lesz. Az első elnökjelölti vita 90 perce elég volt ahhoz, hogy újraélessze Mitt Romney hetek óta halódó kampányát, a második vita Barack Obama visszatérésének jegyében telt (a Daily Showban Jon Stewart azt üvöltözte, hogy “életben van!, életben van!”), most pedig hétfőn következik az utolsó forduló.

Ez a vita kifejezetten a külpolitikának van szentelve, azon belül is - ahogy a moderátor Bob Schieffer bejelentette - a Közel-Kelet változásáról, az afganisztáni háborúról (és a pakisztáni helyzetről), az iráni nukleáris programról, Kína megerősödéséről és “Amerika szerepéről a világban” fog szólni. Ezek eddig eléggé háttérbe szorultak, miután a választókat leginkább az amerikai gazdaság problémái aggasztják, pedig valójában épp a külpolitika az, ahol az amerikai elnök viszonylag nagy mozgástérrel rendelkezik, és nem függ minden lépése a törvényhozástól. Fontos másfél óra elé nézünk tehát, és vajon mi az, amire oda kell figyelni?

Ki hibázott Líbiában?
Ez már előkerült a második vitában is, és nagy meglepetésre Mitt Romneynak sikerült vesztesként kikerülnie az egyébként számára kedvező helyzetből. Ahogy azt annak a vitának az előzetesében írtam, az Obama-kormányzat elég komoly támadási felületet adott a republikánusoknak a líbiai diplomáciai képviseletet (épp szeptember 11-án) ért támadás kezelésével. A Fehér Ház és a külügyi tisztviselők összevissza beszéltek az elmúlt hetekben arról, hogy vajon mi is állt a négy amerikai - köztük a líbiai nagykövet – életét követelő támadás hátterében (először azt mondták, hogy egy videó miatti demonstráció fajult halálos akcióvá, most már az a hivatalos verzió, hogy egy előre kitervelt támadás érte a diplomatákat, a kettő között pedig ennek a két magyarázatnak a legkülönbözőbb keverékeit adták elő). Az Obama-adminisztráció számára még kínosabbá tette az ügyet az, hogy azóta kiderült, a líbiai képviselet jelezte Washington felé, aggódnak a biztonsági helyzet miatt, ennek ellenére sem kaptak azonban fokozottabb védelmet.

Romney ott csúszott el a múlt heti vitában, hogy azt állította, Obamának két hétbe telt kimondani, hogy a bengázi támadás terrorcselekmény volt, valójában azonban - és erre a moderátor ott helyben rámutatott - már másnapi sajtótájékoztatóján így minősítette az elnök a történteket. Romney ezek után csak nyökögött, és már bele se ment abba, hogy vajon miért nem kaptak nagyobb védelmet az amerikai diplomaták a nyilvánvalóan egyre veszélyesebbé váló Líbiában. A téma ugyanakkor nem halt el, biztosra vehető, hogy újabb ütközetet vív majd efölött Romney és Obama, ráadásul a bengázi támadást nyilván ki fogják terjeszteni az egész arab tavasz-kérdéskörre, vagyis hogy vajon mennyire jól (vagy éppen rosszul) kezeli ezt a jelenséget az Obama-kormányzat.

Hányszor lehet megölni bin Ladent?
Barack Obama olyan sokat emlegeti Oszama bin Laden megölését az elmúlt négy év eredményei között, hogy ez már vicc tárgyává lett (legutóbb maga az elnök poénkodott önkritikusan a könnyed beszédekről ismert Al Smith vacsorán). Nem valószínű azonban, hogy épp a külpolitikának szánt vitán tartóztatná meg magát, így biztosan most is elő fog kerülni. Amire érdemes lesz figyelni, az az, mit szól majd ehhez Mitt Romney, aki ugyan azt eddig is elismerte, hogy bin Laden megölése komoly teljesítmény, de szerinte ezért nem az elnököt, hanem a hadsereget és a hírszerzést illeti köszönet. Romney helyzetét bonyolítja, hogy volt egy olyan nyilatkozata még évekkel ezelőtt, amely szerint nem feltétlenül célszerű minden erőforrást egyetlen ember felkutatására áldozni, és ezt a demokraták most gyakran az orra alá dörgölik.

Ki tud keményebb lenni Kínával?
Pár hete részt vettem a tekintélyes Carnegie Endowment elemző intézet egyik rendezvényén, amelyen a kínai-amerikai viszonyt boncolgatták, és visszatérő megjegyzés volt a fórumbeszélgetésen résztvevő szakértőktől, hogy nem kell különösebben odafigyelni arra, mit mondanak a jelöltek Kínáról. Szerintük elsősorban a demagógia megnyilvánulása az, hogy harcias nyilatkozatokat tesznek, és azt ígérik, keményen fellépnek majd a kereskedelmi szabályokat megsértő és ezzel az amerikai munkahelyeket veszélybe sodró Kínával szemben.

Obama már bizonyította az elmúlt négy évben, hogy nagyon pragmatikusan áll hozzá az ázsiai nagyhatalomhoz, és a gazdasági problémákat sem elsősorban konfliktusok vállalásán, hanem tárgyalások útján akarja rendezni. Romney esetében értelemszerűen még nem beszélhetünk ilyen tapasztalatokról, viszont épp üzletemberi múltja, a világgazdaság működésének ismerete alapján lehet arra következtetni, hogy nem vállalna be kockázatos ütközeteket az Egyesült Államok egyik legfontosabb üzleti partnerével. Érdemes lehet tehát nézni, hogy felsejlik-e bármi a Kínának intézett  - de persze elsősorban az amerikai választóknak célzott - kemény szavakon túl.

Most akkor tárgyalás vagy háború lesz Iránnal?
Az iráni atomprogram az Egyesült Államok talán legnagyobb külpolitikai kihívása rövid távon, így biztos, hogy erről fog szólni a vita egy jelentős része. A New York Times épp a hétvégén közölt egy cikket arról, hogy az amerikai és iráni kormányzati tisztviselők elvi megállapodást kötöttek arról, hogy a választások után tárgyalásba kezdenek egymással. Ez nagyon komoly fejlemény lenne, a Times állításait azonban tagadta mind a Fehér Ház, mind az iráni kormány. Így is esélyes azonban, hogy a tárgyalásos megoldás előkerül majd a vitában, és talán közelebbi választ kapunk arra is, hogy milyen körülmények között tartanának szükségesnek a jelöltek egy esetleges katonai akciót.

Mennyire forr fel a levegő?
A második vita szinte szó szerint olyan volt ,mint egy bokszmeccs: Romney és Obama egymást kerülgette, folyton belevágtak egymás szavába, és időnként közel kerültek a fizikai érintkezéshez is. Bár én személy szerint azt gondolom, hogy mindez belefér a vita műfajába, nagyon sok olyan reakciót olvastam és hallottam, amelyek szerint túl messzire mentek a jelöltek. Állítólag főleg a nők körében nem csapódott le túl jól ez a sok agresszió, így nem lenne meglepő, ha a harmadik vita stílusa visszafogottabb lenne. Mivel itt az első fordulóhoz hasonlóan egy moderátor fogja feltenni a kérdéseket, és nem lesz lehetőség mozogni sem, így a bokszmeccsekről ismerős táncolgatás, egymás kerülgetése ezúttal biztosan kimarad.

Hogyan tévednek át hazai terepre?
A téma ugyan kifejezetten a külpolitika, de Romney és Obama már sokszor bebizonyította az előző két vitában is, hogy nem igazán foglalkoztatja őket, hogy mi a kérdés, a válaszban bármi másról képesek beszélni. Tisztában vannak vele, hogy a választókat elsősorban továbbra is az érdekli, hogyan lesznek újabb munkahelyek, ezért biztosan nem hagyják ki a lehetőséget, hogy szóljanak erről is. Ráadásul a külpolitikai kérdések egy jó része lehetőséget is ad majd arra, hogy átmenjenek erre a terepre, hiszen az Egyesült Államok világhatalmi pozícióját nyilván nem lehet elvonatkoztatni saját gazdasági erejétől.