Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Igen, talán, mégse

Amerika először meg akarta támadni Szíriát. Aztán Barack Obama elbizonytalanodott. Végül elhalasztotta az egészet. Az elmúlt bő két hét drámai története röviden:

0 Tovább

Összecsap az elit és a nép

A világ legerősebb politikai csapata állt össze. Ott van az elnök és az egész apparátusa. Ott van egy korábbi elnök és több korábbi elnökjelölt. Ott van néhány egykori külügyminiszter, és felsorakozott hozzájuk több tekintélyes korábbi katonatiszt. Az erejüket csak növeli, hogy nem a szokásos törésvonalak mentén szövetkeztek egymással. Ott vannak közöttük a két párt vezetői is.

Bármennyire is félelmetesnek tűnnek azonban így együtt, nagyon úgy néz ki, hogy vesztésre állnak. Le fogja őket gyűrni a tömeg ereje.

A szíriai helyzetről van szó. Barack Obama és szövetségesei egyre erőteljesebb kampányt folytatnak azért, hogy meggyőzzék a kongresszust a Szíria elleni büntető csapásra, de a jelenlegi állás szerint nem valószínű, hogy sikerrel fognak járni. A szenátusban ugyan várhatóan megkapják a támogatást, a képviselőházban azonban valószínűleg elutasítás vár rájuk.

A Washington Post elemzése szerint a 435 fős testület 238 tagja nemmel fog szavazni vagy az elutasítás felé hajlik, miközben csak 26 támogatja nyíltan az akciót. A döntéshez egyszerű többségre, vagyis 218 szavazatra van szükség.

A két oldalt nem a szokásos ideológiai nézetkülönbségek választják el. Helyette inkább egy olyan kép rajzolódik ki, hogy van az elmúlt évtizedek politikáját meghatározó elit, akik hosszú távú geopolitikai érdekekre hivatkozva támogatják a katonai csapást, és vannak az országos politikába talán csak néhány évvel ezelőtt bekapcsolódott emberek, akik a háborúskodásba belefáradt választók véleményét követve nemet mondanak.

“Nem lehetünk a világ rendőrei, de nem lehetünk a világ utolsó mentsvára sem” - nyilatkozta az akciót támogató Henry Kissinger egykori külügyminiszter. “Ha a kongresszus elutasítja az elnök kérését, annak súlyos következményei lesznek nemcsak a Közel-Keleten, de az egész világon” - írta David Petraeus korábbi tábornok és CIA-főnök. “Arra ösztönzöm a kongresszust, demokratákat és republikánusokat egyaránt, hogy hagyják jóvá az elnök kérését az erő alkalmazására Szíriával szemben” - közölte Robert Gates, aki védelmi miniszter volt előbb George W. Bush, majd Barack Obama adminisztrációjában.

Ez az elit hangja, és ugyan vannak a befolyásos figurák között is tiltakozók - például a szintén komoly katonai tekintéllyel rendelkező Colin Powell -, de ha a hatalomhoz közeli körökhöz tartozókat nézzük, akkor a többségük támogatja az elnök kezdeményezését. A felmérések ugyanakkor azt mutatják, hogy minél jobban erősködnek ők, annál jobban tiltakoznak a választók.

Egy múlt heti közvélemény-kutatás is azt mutatta már, hogy az amerikaiak 59 százaléka elutasítja a Szíria elleni csapást. Egy friss felmérés szerint most 64 százalék gondolja így.

Update 3:45-kor: Úgy néz ki, Obamát megmentik az oroszok, akik lecsaptak arra az amerikai javaslatra, hogy ha Szíria feladja a vegyi fegyvereit, akkor megúszhatja a támadást. Szíria jelezte, hogy megfontolja az orosz közvetítéssel tett ajánlatot, és ezt a fejleményt üdvözölték Washingtonban is. Ettől függetlenül a Fehér Ház és szövetségesei azt akarják, hogy legyen szavazás az akcióról a kongresszusban.

2 Tovább

Tényleg gyáva Obama?

George W. Bush lerohant két országot is, Barack Obama pedig még néhány rakétát sem mer kilőni. Első ránézésre ennyire erős a kontraszt a két elnök között, de a kép persze valójában ennél árnyaltabb.

A kiszivárgott információk szerint Obama még a saját kabinetjének tagjait is megdöbbentette, amikor pénteken este közölte velük, hogy a kongresszus elé viszi az augusztus második felében minden gyanú szerint vegyi fegyveres támadást végrehajtó Szíria elleni büntető csapás ügyét. Előtte napokon át a Fehér Ház és a külügyminisztérium is azt ismételgette, hogy az elnöknek van alkotmányos joga a törvényhozás felhatalmazása nélkül cselekedni. Ehhez képest éles váltást jelentett a döntés, amelyet szombaton a nyilvánossággal is megosztott az elnök.

“Alapos mérlegelés után úgy döntöttem, hogy az Egyesült Államoknak katonai akciót kell indítania a szíriai rezsim ellen” - fogalmazott Obama, majd hozzátette, hogy azt is eldöntötte, hogy a válaszcsapásra felhatalmazást kér a kongresszustól. Azt mondta, hogy “a világ legrégebbi demokráciájának elnökeként” hisz abban, hogy az Egyesült Államok hatalma nemcsak a katonai erejében, hanem a demokratikus példamutatásban is gyökerezik.

Obama és Bush - Forrás: Fehér Ház

Ez a hirtelen váltás nem volt előzmény nélküli. Csütörtökön az Egyesült Államok legszorosabb szövetségesének számító Nagy-Britannia parlamentje elutasította az ország részvételét a katonai akcióban. Közben felerősödtek az amerikai törvényhozáson belül is azok a hangok, amelyek szerint az elnök nem cselekedhet kongresszusi jóváhagyás nélkül.

A Fehér Ház előző lakóit - vagy legalábbis egy részüket - persze nem különösebben zavarták volna ilyen apróságok. Obama közvetlen elődje, George W. Bush például kifejezetten büszkélkedett vele, hogy gyorsan és határozottan dönt (“I am the decider”). Ő például valószínűleg nem vacillált volna napokig egy ilyen akción, és még kevésbé valószínű, hogy visszatáncolt volna korábbi szándékaitól (bár igaz, hogy a Fehér Ház inkább csak utalgatott arra, hogy Obama akár kongresszusi jóváhagyás nélkül is elindítja a Szíria elleni büntetőakciót).

Nem feltétlenül fair ugyanakkor Obamát Bushhoz hasonlítani. Egyrészt elég sok bizonyíték utal arra, hogy Bush gyors és határozott döntései nem mindig voltak túlságosan eredményesek. Másrészt épp az általa indított háborúk megítélése nehezíti meg a mostani katonai művelet elindítását is. Nem is beszélve emellett arról, hogy Obama kifejezetten arra az elvre építette a külpolitikáját, hogy széles nemzetközi szövetségeken keresztül próbálja elérni a céljait. (Bár Franciaország jelezte, hogy szívesen részt venne a Szíria elleni támadásban, ezzel a támogatással nem sokra megy az elnök az amerikai szavazók előtt, akiknek többsége a franciákat leginkább csak gúnyos viccekből ismeri.)

Így ha az elnök egyedül vágott volna neki az akciónak, akkor sok szempontból a saját eddigi törekvéseit tette volna hiteltelenné. Igaz viszont az is, hogy ha a kongresszus elutasítja a kérését, akkor nem marad neki más, mint a megaláztatás. Márpedig az első reakciók alapján a törvényhozók eléggé megosztottak, és gyakorlatilag nincs senki, aki teljesen egyetértene vele. Vannak, akik kifejezetten ellenzik, hogy bármiféle amerikai akció induljon Szíria ellen (például Rand Paul republikánus szenátor), mások viszont többet szeretnének egy korlátozott büntető csapásnál (ebbe a körbe tartozik a szintén republikánus John McCain szenátor).

Nagy kockázatot vállalt tehát Obama. De ha mindenképp jelzőt keresünk hozzá, akkor sem a gyáva, sem a bátor nem igazán megfelelő. A vakmerő sokkal inkább.

2 Tovább

A hülye háború árnyékában

Ha nagyon leegyszerűsítjük a történetet, akkor Barack Obama egyetlen dolognak köszönheti azt, hogy amerikai elnök lett belőle.

Annak, hogy már kezdettől fogva ellenezte az iraki háborút. Ez volt az, ami megadta neki a kezdő lökést a demokrata elnökjelöltségért folytatott küzdelemben Hillary Clintonnal szemben, aki szenátorként - legtöbb társával együtt - támogatta a George W. Bush által szorgalmazott, a demokrata szimpatizánsok körében később nagyon népszerűtlenné vált katonai akciót.

Obama ugyan többször elmondta (például ironikus módon a Nobel-békedíj átvételekor is), hogy nem általában ellenzi a háborúzást, az elnökségét végig a katonai visszafogottság jellemezte. Igyekezett gyorsan lezárni az iraki háborút és a katonai vezetők részéről érkező tiltakozások ellenére szigorú és viszonylag gyors menetrendet szabott meg az afganisztáni kivonulásra is.

Azokat a háborúkat még Bush kezdte, aki talán még örült is annak, hogy sokan úgy tekintettek rá, mint egy cowboyra, akinek állandóan a ravaszon remeg az ujja. Obama ehhez képest igyekezett mindent megtenni azért, hogy nehogy belevigye az országot ismét egy anyagilag és emberáldozatok szempontjából is költséges háborúba. Bár az Egyesült Államok is részese volt a Líbia elleni katonai akciónak, a főszerepet átengedte az európai szövetségeseknek. “Hátulról vezetni” - így jellemezte egy névtelenül idézett kormányzati tisztviselő a New Yorker magazinban az Obama-féle hozzáállást.

Szíria esetében is nyilvánvaló volt, hogy Obama el akarja kerülni a háborúzást, hiába érkeztek hírek arról, hogy Bashar al-Asszad elnök brutális kegyetlenséggel próbálja letörni az ellene indult felkelést. Obama tavaly augusztusban jelezte, hogy valójában csak akkor szánná el magát a cselekvésre, ha Asszad vegyi fegyvert is bevetne. Később aztán jöttek is hírek arról, hogy voltak ilyen támadások, de a Fehér Ház ezeket elintézte azzal, hogy tisztázatlanok a részletek, és nem világos, hogy pontosan ki és milyen fegyvert használt.

Múlt héten aztán több száz ember halt meg Damaszkusz egyik külvárosában egy nyilvánvaló vegyi támadásban. A kémiai fegyver bevetését lényegében senki nem vitatja, de a szíriai kormány tagadja, hogy ők lennének a felelősök a támadásért. Szerintük valójában a felkelők állnak az egész mögött, akik így próbálják bevonni az Asszad-rezsim ellenségeit a harcba.

Az amerikai és a brit kormány is azt mondja, hogy ugyan minden információ arra utal, hogy Asszadék követték el a támadást, de elismerik, hogy nincs megdönthetetlen bizonyítékuk erről. Ennek ellenére az elmúlt napokban a Fehér Ház egyre több jelét adta annak, hogy katonai válaszlépésben gondolkodik. Azt mondják, hogy ez csak valamilyen korlátozott akció (vagyis várhatóan légi csapás) lesz, és semmiképp sem eredményez szárazföldi beavatkozást.

Hamar kiderült, hogy Obama számára a legnagyobb akadályt nem is a Szíriát támogató nagyhatalmak (Oroszország, Kína) jelentik, hanem az iraki háború emléke. A legszorosabb szövetségesének számító Nagy-Britannia parlamentje csütörtökön nemmel szavazott az akcióban való részvételre, és az amerikai kongresszus számos tagja is arra szólította fel az elnököt, hogy ne indítsa el a műveletet a törvényhozás jóváhagyása nélkül.

A tiltakozó hangok mögött ott van az aggodalom amiatt, hogy megismétlődik az, ami Irak esetében történt. Akkor az amerikaiak és a britek azt állították, hogy Szaddám Husszein tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik, ami később valótlannak bizonyult. Most ugyan az nem kérdés, hogy Szíriában tényleg vegyi fegyvert vetettek be, de az óvatosságra intő emberek - köztük aktív és egykori amerikai katonatisztek - tartanak attól, hogy egy korlátozottnak induló akció is kiszélesedő háborúhoz vezethet. Ők azt mondják, hogy bármilyen lépést csak akkor érdemes tenni, ha az is világos, hogy mi következik utána. Márpedig szerintük nem egyértelmű, hogy a Fehér Háznak vannak-e hosszabb távú tervei.

Amikor Barack Obama felszólalt az ellen, hogy az Egyesült Államok megtámadja Irakot, akkor azt mondta, hogy ő a “hülye” és “elhamarkodott” háborúkat ellenzi. Az még 2002-ben volt, amikor Obama egy országosan ismeretlen helyi szenátor volt Illinois államban. Most ő az Egyesült Államok elnöke, és a saját korábbi szavainak súlyával is számolnia kell, amikor meghozza főparancsnoki döntését.

6 Tovább

Obama nem is úgy gondolta

Barack Obama nagyon fegyelmezettnek tűnik a nyilvános szereplésein. Mindig higgadtan, szinte tanári stílusban beszél, és gyakran  - bírálói szerint túlságosan is gyakran - használ súgógépet. A jelek szerint azonban ő is hibázik, és ennek néha súlyos következményei is lehetnek.

Kisebb zűrzavarra utalt például az, hogy amikor a bostoni robbantások után néhány órával kiállt a nyilvánosság elé, akkor a cselekmény leírására nem használta a terrorizmus szót. Ez akár tudatos lépés is lehetett volna, ha röviddel a nyilatkozata után nem küld körbe egy e-mailt a Fehér Ház-i tudósítóknak egy névtelenséget kérő magas rangú tisztviselő, aki azt hangsúlyozta, hogy a kormányzat természetesen terrorcselekménynek tartja a robbantásokat.

Ez még nem feltétlenül bír nagy jelentőséggel, azok a nyilatkozatok azonban már sokkal inkább, amelyeket Obama a véres polgárháború által sújtott Szíriáról tett. Tavaly augusztusban egy sajtótájékoztatón egy kérdésre válaszolva közölte, hogy az Egyesült Államok számára úgynevezett vörös vonal lenne az, ha a szíriai kormány hozzányúlna biológiai vagy vegyi fegyvereihez. “Ez változtatna a képleten” - küldött Obama egyértelmű katonai fenyegetést Szíriának. Az elnök megfogalmazásából az is kiderült, hogy az amerikai kormány nemcsak a fegyverek bevetését, hanem pusztán a mozgatásukat is ilyen választóvonalnak tekintené.

Sok kritika érte ezt a nyilatkozatot már akkor is, mert többek szerint Obama ezzel lényegében hallgatólagos jóváhagyást adott a szíriai kormánynak az egyéb - tehát nem biológiai vagy vegyi - fegyverek bevetésére. Azóta azonban kiderült, hogy Bashar Al-Asszad szíriai elnök katonái nemcsak hogy mozgattak, hanem minden valószínűség szerint be is vetettek vegyi típusú fegyvert. Több olyan támadásról érkeztek jelentések, amelyekben az áldozatok sérülései vegyi fegyver bevetésére utaltak, a Fehér Ház azonban egyelőre nem szánta el magát a cselekvésre.

Los Angeles Times karikatúra

A Los Angeles Times karikatúrája

Bár a kiszivárgott információk szerint az elnöki stáb most már fontolgatja azt a korábban elvetett tervet, hogy fegyverekkel segítse a szíriai kormányellenes erőket, a közvetlen beavatkozással egyelőre várnak. A Fehér Ház azt mondja, hogy nagyon zavarosak a vegyi fegyveres támadásokról szóló információk, és még azt sem lehet száz százalékos biztonsággal kijelenteni, hogy a szíriai kormányerők hajtották azokat végre.

Obama most komoly nyomás alá került azok (például egyes republikánus szenátorok) részéről, akik eddig is határozottabb fellépést követeltek Szíriával szemben. Ez az egyéni értelmezéstől függően óvatosságként vagy hezitálásként jellemezhető hozzáállás mindenképp messze van attól a határozott nyilatkozattól, amelyet tavaly augusztusban tett az elnök. A helyzetet tovább színesíti, hogy a Fehér Ház legújabb magyarázata az, hogy a “vörös vonal” emlegetése csak rögtönzött elszólás volt. A New York Times által idézett, névtelenséget kérő tisztviselők egyike szerint az eredeti elképzelés az volt, hogy úgy gyakoroljanak nyomást az Asszad-rezsimre, hogy az elnök ne ragadjon bele valamilyen “előre meghatározott cselekménysorba”.

Obama azonban épp az ellenkezőjét érte el a vörös vonalas kijelentéssel. Ha pedig tényleg csak elszólás volt, akkor ez lesz a közelmúlt amerikai történelmének egyik legsúlyosabb bakija. Nemcsak arról van ugyanis szó, hogy mi lesz Szíriával, hanem az elnöki hitelességről. Iránban például biztosan kíváncsian figyelik a fejleményeket, hogy aztán levonhassák a következtetést arról, mennyire kell komolyan venniük azokat a hozzájuk intézett fenyegetéseket, amelyek szerint Obama nem fogja megengedni, hogy atomfegyvert fejlesszenek ki.

2 Tovább

potus & co

blogavatar

Mi és miért történik az amerikai politikában? Egy blog egyenesen Washington DC-ből.

Utolsó kommentek