potus & co

Ha ez már az előjáték 2016-ra, akkor nagyon izgalmas (és szórakoztató) elnökválasztás vár ránk. Ritkán esik egymásnak a nyílt színen két azonos párthoz tartozó politikus, most azonban ez történt.

A New Jersey államot kormányzó Chris Christie és Rand Paul szenátor üzenget egymásnak napok óta a médián keresztül, amit nem csak karakteres egyéniségük tesz érdekessé, hanem az is, hogy mindkettőjüket a következő elnökválasztás lehetséges indulói között tartják számon.

Chris Christie - Forrás: AFP

A párbajt Christie kezdte azzal, hogy egy múlt heti fórumon kritizálta azokat a demokrata és republikánus politikusokat, akik eltúlzottnak tartják a terrorellenes tevékenység keretében végzett kormányzati adatgyűjtést. A kormányzó szerint a bírálóknak nem az adatvédelmi aggályokon kellene elmélkedniük, hanem el kellene menniük New Jersey-be, le kellene ülniük a 2001. szeptember 11-i támadások áldozatainak ottani özvegyeivel és árván maradt gyerekeivel, és velük kellene megvitatni ezeket a kérdéseket. Christie szerint ez már nem menne olyan könnyen, mint az elvont vitázgatás.

A kormányzó ugyan először nem mondott neveket, de amikor rákérdeztek nála, hogy többek között Rand Paulra gondol-e, akkor igennel válaszolt.

Nem sokat kellett várni a szenátor válaszcsapására. Paul vasárnap közölte, hogy Christie szerinte azoknak a költekező politikusoknak a táborába tartozik, akik csődbe viszik a kormányzatot és emiatt nem jut elegendő pénz a nemzetvédelmi célokra. “Pont ezek az emberek azok, akik nem hajlandók visszafogni a kiadásokat és csak azt hajtogatják, hogy add már, add már, add már nekem az összes Sandy-pénzemet most” - fogalmazott Paul, utalva arra, hogy Christie nagyon felháborodott azon, amikor a kongresszusban elakadt a tavalyi Sandy-hurrikán utáni helyreállításra szánt pénz.

Rand Paul - Forrás: AFP

Christie erre azzal vágott vissza, hogy tudomása szerint a Paul által képviselt Kentucky állam több pénzt kap a szövetségi költségvetésből, mint amennyit belead. A szenátor reakciója szerint ugyanakkor épp a kormányzó az, aki élen jár az állami források megcsapolásában (a “king of bacon” kifejezést használta, ami nehezen lefordítható, de a bacon, vagyis a szalonna a megszerezhető kormányzati pénzekre utal).

Ez talán már kicsinyes marakodásnak tűnhet, de a helyzet az, hogy ez a konfliktus egy, a republikánus párton belül mélyebben gyökerező feszültség megnyilvánulása. Rand Paulnak már több súrlódása volt a párt fődosorához tartozó politikusaival, akik nem feltétlenül értenek egyet vele abban, hogy az államgépezet drasztikus leépítésére van szükség. Amikor például Paul májusban egy látványos törvéyhozási akció keretén belül (órákon keresztül magánál tartotta a szót a szenátus üléstermében) kritizálta az Obama-kormányzat drónpolitikáját, akkor a legkeményebb kritikát egyik párttársától, John McCaintől kapta. A veterán politikus (és korábbi elnökjelölt) Pault és a drónok alkalmazását szintén bíráló több más szenátort egyszerűen bolondnak nevezte.

Az az ütközés is arról szólt, hogy a relatíve fiatal, az országos politikában újoncnak számító és harcosan konzervatív republikánusok (mint amilyen Paul) szembekerült a párt nemzetbiztonsági irányvonalát eddig leginkább egyengető figurákkal. A Paul és Christie közötti összecsapás intenzitását látva ebben a háborúban még számíthatunk újabb csatákra.

Legtöbbször a politikai frontvonal két oldalán állnak. Sok kérdésben keményen küzdenek egymással, és elborzadnak annak a gondolatától, hogy a másik kezébe kerül az ország sorsa. Most azonban egymással vállvetve küzdenek egy közös ellenféllel, a Fehér Házzal és szövetségeseivel szemben.

A furcsa szövetséget a Politico nevű újság liberáltariánusnak hívja, amely a liberális és a libertariánus szavakból áll össze. Előbbiek jellemzően a demokrata párt, utóbbiak a republikánus párt soraiban találhatóak, és most a titkos kormányzati hírszerzési módszerekről nyilvánosságra került részletek hozták őket össze. Szerintük ugyanis megengedhetetlen az, hogy a kormány válogatás nélkül gyűjti be az amerikaiak telefonhívási adatait, illetve hozzáfér a nagy internetes cégeknél tárol leveleikhez, fotóikhoz és egyéb dokumentumaikhoz (bár a hírszerzési programnak ez a része a külföldieket célozza, járulékosan a hírszerzés birtokába kerülhetnek az amerikai állampolgárok fájljai is).

Rand Paul, a libertariánus - Forrás: AFP

A republikánus oldalon a meghatározó figura Rand Paul szenátor (a libertariánus mozgalom kedvencének, Ron Paulnak a fia), aki szerint a vitatott hírszerzési módszerek “a magánszféra rendkívüli megsértését” jelentik, és hozzátette, hogy az amerikaiak szembe fognak szállni “a szaglászó kormánnyal” szemben.

A demokrata oldalon ott van Ron Wyden és Mark Udall szenátor, akik a szenátus hírszerzési bizottságának tagjaként már eddig is részleteiben ismerték a most mindenki által megismert gyakorlatot, de a titoktartási kötelezettség miatt csak általánosságban bírálhatták azt.

Elsősorban a Patriot Act (Hazafi Törvény) néven ismert jogszabály alkalmazását kifogásolták, amely szerintük papíron sokkal korlátozottabb lehetőséget adna a kormánynak az adatgyűjtésre, mint ahogy az ténylegesen történik. A törvény előírja, hogy a hírszerzési ügynökségek csak bírósági engedély birtokában gyűjthetik az információkat, de a zárt ajtók mögött döntő bírák meglehetősen általános kérésekre is igent mondanak (így például arra, hogy egy telefonszolgáltató összes ügyfelének hívásadataihoz hozzáférjenek a hatóságok). Wyden és Udall ezt problémásnak tartja, és konkrétumok nélkül erre figyelmeztetettek az igazságügy-miniszternek írt tavalyi levelükben: “Ahogy mi látjuk, jelentős eltérés van aközött, hogy az amerikaiak mit gondolnak a törvény adta lehetőségekről, és hogy titokban mit állít erről a kormány.”

Ron Wyden, a liberális - Forrás: AFP

A liberálisok és libertariánusok érvelése olyannyira hasonlít egymásra, hogy valójában nem is lehet őket megkülönböztetni. Talán csak a hangsúlyban érezhető az, hogy míg Pault a szerinte túlhatalomra törő kormány dühíti fel, addig a demokraták inkább az egyéni alapjogok felől közelítik meg a kérdést. Nem ez egyébként az első alkalom, hogy a sok kérdésben - például a költségvetési ügyekben - ellenkező oldalon álló politikusok egy táborba kerülnek. Hasonló szövetséget látni például a drogszabályozás ügyében (itt a könnyűdrogok liberalizálása jelenti a közös nevezőt), de voltak republikánus-demokrata kiskoalíciók az iraki háború esetében is.

Ezeknek az összeborulásoknak az erejét persze gyengíti, hogy ezek a politikusok nem igazán tartoznak a pártjuk első vonalához. Ráadásul tovább árnyalja a képet, hogy nemcsak ők szövetkeznek egymással, hanem a pártjuk vezetői is. Ebben a mostani hírszerzési ügyben például szokatlan módon együtt védelmezi a hírszerző hatóságokat a republikánus házelnök, John Boehner és a szenátusi demokrata többség vezetője, Harry Reid. Úgyhogy olyan nagyon azért nem kell tartania a Fehér Háznak a liberáltariánusoktól.

Akárcsak tavaly, idén is Ron Paul texasi képviselő nyerte a politikusokról szóló szavazást az amerikai konzervatívok éves gyűlésén, a CPAC-en. Paul a republikánus párt libertariánus szárnyának vezéralakja és ezzel együtt az amerikai politika egyik legkarizmatikusabb figurája. Számára nincsenek tabuk, ha gazdasági konzervativizmusról van szó: felszámolna minden külföldi segélyt (azt mondja, ezek a pénzek úgyis svájci bankszámlákon kötnek ki, ahogy azt szerinte Mubarak példája is mutatja), megszüntetné a központi jegybankot, és azt vallja, hogy a szövetségi kormánynak nincs semmi keresnivalója a gazdaság szabályozásában. (A nézeteit alaposan kifejtette a fentebb beágyazott, a CPAC-en elmondott beszédében is.)

A CPAC-en hagyományos szavazás eredménye nem feltétlenül jár hosszú távú következményekkel. Az itt összegyűlő emberek és a velük szimpatizálók csak egy - igaz, befolyásos - csoportját jelentik a republikánus pártnak. Az, hogy Ron Paul nyerte a szombati szavazást a voksok közel 30 százalékával, nem jelenti azt, hogy sokkal nagyobb esélye lenne a következő elnökválasztáson, mint 2008-ban (már ha egyáltalán úgy dönt, hogy újra elindul) volt. Akkor sem rúgott labdába John McCain, Mike Huckabee és Mitt Romney mellett, de kampánya körül kisebb mozgalom alakult ki, és részben ebből nőtte ki magát a befolyásos Tea Party, amelynek egyik legismertebb arca épp a fia, Rand Paul, aki tavaly novemberben elnyerte Kentucky állam egyik szenátori székét. Úgyhogy hiába tűnnek esetleg vadnak Ron Paul ötletei az amerikai politika fősodrához képest, az elmúlt egy-két év bizonyította, hogy érdemes odafigyelni a konok texasi képviselőre.

Potus & Co már a Facebookon is.