potus & co

A világ legerősebb politikai csapata állt össze. Ott van az elnök és az egész apparátusa. Ott van egy korábbi elnök és több korábbi elnökjelölt. Ott van néhány egykori külügyminiszter, és felsorakozott hozzájuk több tekintélyes korábbi katonatiszt. Az erejüket csak növeli, hogy nem a szokásos törésvonalak mentén szövetkeztek egymással. Ott vannak közöttük a két párt vezetői is.

Bármennyire is félelmetesnek tűnnek azonban így együtt, nagyon úgy néz ki, hogy vesztésre állnak. Le fogja őket gyűrni a tömeg ereje.

A szíriai helyzetről van szó. Barack Obama és szövetségesei egyre erőteljesebb kampányt folytatnak azért, hogy meggyőzzék a kongresszust a Szíria elleni büntető csapásra, de a jelenlegi állás szerint nem valószínű, hogy sikerrel fognak járni. A szenátusban ugyan várhatóan megkapják a támogatást, a képviselőházban azonban valószínűleg elutasítás vár rájuk.

A Washington Post elemzése szerint a 435 fős testület 238 tagja nemmel fog szavazni vagy az elutasítás felé hajlik, miközben csak 26 támogatja nyíltan az akciót. A döntéshez egyszerű többségre, vagyis 218 szavazatra van szükség.

A két oldalt nem a szokásos ideológiai nézetkülönbségek választják el. Helyette inkább egy olyan kép rajzolódik ki, hogy van az elmúlt évtizedek politikáját meghatározó elit, akik hosszú távú geopolitikai érdekekre hivatkozva támogatják a katonai csapást, és vannak az országos politikába talán csak néhány évvel ezelőtt bekapcsolódott emberek, akik a háborúskodásba belefáradt választók véleményét követve nemet mondanak.

“Nem lehetünk a világ rendőrei, de nem lehetünk a világ utolsó mentsvára sem” - nyilatkozta az akciót támogató Henry Kissinger egykori külügyminiszter. “Ha a kongresszus elutasítja az elnök kérését, annak súlyos következményei lesznek nemcsak a Közel-Keleten, de az egész világon” - írta David Petraeus korábbi tábornok és CIA-főnök. “Arra ösztönzöm a kongresszust, demokratákat és republikánusokat egyaránt, hogy hagyják jóvá az elnök kérését az erő alkalmazására Szíriával szemben” - közölte Robert Gates, aki védelmi miniszter volt előbb George W. Bush, majd Barack Obama adminisztrációjában.

Ez az elit hangja, és ugyan vannak a befolyásos figurák között is tiltakozók - például a szintén komoly katonai tekintéllyel rendelkező Colin Powell -, de ha a hatalomhoz közeli körökhöz tartozókat nézzük, akkor a többségük támogatja az elnök kezdeményezését. A felmérések ugyanakkor azt mutatják, hogy minél jobban erősködnek ők, annál jobban tiltakoznak a választók.

Egy múlt heti közvélemény-kutatás is azt mutatta már, hogy az amerikaiak 59 százaléka elutasítja a Szíria elleni csapást. Egy friss felmérés szerint most 64 százalék gondolja így.

Update 3:45-kor: Úgy néz ki, Obamát megmentik az oroszok, akik lecsaptak arra az amerikai javaslatra, hogy ha Szíria feladja a vegyi fegyvereit, akkor megúszhatja a támadást. Szíria jelezte, hogy megfontolja az orosz közvetítéssel tett ajánlatot, és ezt a fejleményt üdvözölték Washingtonban is. Ettől függetlenül a Fehér Ház és szövetségesei azt akarják, hogy legyen szavazás az akcióról a kongresszusban.

“Miért nem tudta a nadrágjában tartani?” Ez volt az egyik reakció, amelyet a David Petraeus CIA-főnök bukásához vezető házasságtörésre hallottam (a forrás egy egyetemista lány volt), és ugyan ez a megjegyzés nagyon jól tükrözi azt, hogy milyen elvárások vannak az Egyesült Államokban a magas rangú tisztviselők magánéletével szemben, az ügy felvet ennél lényegesebb kérdéseket is. Köztük több olyat, amelyeknek közvetlen politikai jelentőségük is van.

De először nézzük, hogy pontosan mi is történt, illetve hogy mi az, amit jelen állás szerint tudni lehet arról, hogy mi történt. Pénteken érkeztek az első hírek arról, hogy a korábban nagyon sikeres katonai pályát befutó David Petraeus lemondott a külföldi hírszerzésért felelős CIA éléről, miután egy FBI-vizsgálat fényt derített arra, hogy megcsalta a feleségét egy Paula Broadwell nevű nővel, aki könyvet írt róla. Hamar kiderült, hogy az FBI vizsgálata hónapokkal ezelőtt kezdődött, és a kiindulópont az volt, hogy egy Petraeust szintén közelről ismerő nő, Jill Kelley jelezte a hatóságoknak, hogy fenyegető e-maileket kapott egy ismeretlen feladótól, aki figyelmeztette, hogy ne is próbáljon flörtölni a CIA-főnökkel.

Petraeus és Obama egy tavalyi fotón - Forrás: White House

A hatóságok szerint a vizsgálat azt derítette ki, hogy az egyébként környezetében példás családanyaként ismert Broadwell volt a feladó. Ez már önmagában elég érdekes csavart jelentett a történetben, de azóta ráadásul az is kiderült, hogy az egész ügyet elindító Jill Kelley kiterjedt  - állítólag 20-30 ezer oldalra rúgó - levelezést folytatott egy másik vezető katonával, a jelenleg az afganisztáni hadműveletet irányító John Allennel. A levelek állítólag kényes jellegűek (megjelenik benne a “drágaságom” szó is!), de Allen tagadja, hogy szexuális kapcsolata lett volna a nővel. (Ugyanezt állítja Petraeus is, tehát ha igazat mond, akkor alaptalan volt szeretőjének aggodalma.)

Ha hozzátesszük, hogy közben az ügyön dolgozó egyik FBI-ügynökről kiderült, félmeztelen képet küldött magáról Jill Kelleynek, akkor az már a legvadabb fantáziájó szappanopera-írók irigységét is kiváltja. Közben azonban az ügynek vannak úgymond komoly elemei is, és jellemző, hogy Barack Obama szerdai sajtótájékoztatóján - amely az első volt a választási győzelme óta - is erre vonatkozott az első kérdés.

A kérdés úgy hangzott, hogy vajon az elnök biztosítani tudja-e az amerikai embereket arról, hogy a Petraeus-ügy során nem keletkeztek nemzetbiztonsági károk, illetve hogy nem kerültek ki titkos információk. Obama nagyon óvatosan úgy fogalmazott, hogy tudomása szerint nem történt ilyen, de hangsúlyozta, hogy jelenleg is folyamatban van a történtek vizsgálata. Kapott kérdést arról is, hogy vajon szerinte nem lett volna-e jobb, ha már az elnökválasztás előtt informálja őt az FBI a Petraeust érintő vizsgálatról, illetve házasságtöréséről. Obama erre azt mondta, hogy ennek megállapításával megvárná a vizsgálat végét.

Ezek a nagyon is kimért és óvatos válaszok várhatóan nem vetnek véget az ügy körül kialakult politikai zűrzavarnak. A kongresszusban a demokraták és a republikánusok egyaránt azon háborognak, hogy az FBI miért nem szólt nekik a hírszerzés vezetőjét érintő ügyről hamarabb.

A republikánus oldalon még azt is megpendítették, hogy talán politikai okokból tartotta vissza az FBI a választásig az információt, bár ezt az érvelést gyengíti, hogy az iraki háborús helyzetet George W. Bush megbízásából normalizáló Petraeust szinte istenítik a republikánusok, így nem valószínű, hogy rajta keresztül támadták volna a demokrata elnököt a kampányban. Az is az elmélet ellen szól, hogy mint kiderült, lényegében az egyik vezető republikánus politikuson, Eric Cantor képviselőn keresztül került nyilvánosságra az egész történet. Az ő stábját kereste meg ugyanis még a választás előtt egy FBI-tisztviselő, aki tudott a Petraeust érintő vizsgálatról, és úgy érezte, a felettesei el akarják sikálni az ügyet. Miután ez a kiszivárogtatást megtörtént, Petraeus számára nyilvánvalóvá vált, hogy nem tudja titokban tartani a házasságtörést, és benyújtotta a lemondását az elnöknek.

Az egész helyzetet bonyolítja az ügy politikai környezete. Jelenleg is zajlik a szeptemberi 11-i bengázi támadás - amelyben négy amerikai halt meg - vizsgálata, és Petraeust épp ezen a héten hallgatta volna meg az ügyben illetékes kongresszusi bizottság. A lemondásáról szóló első hírek után azonnal meg is jelentek olyan találgatások, amelyek szerint valójában az egész történés Bengázira vezethető vissza, bár ezt az érintettek mind tagadják.

Ott van aztán az elnök nemzetbiztonsági stábjának kérdése is. Már a választás előtt lehetett tudni, hogy Obama győzelme esetén átalakul a kormányzata, mert Hillary Clinton külügyminiszter és Leon Panetta védelmi miniszter is jelezte távozási szándékát (előbbi a sürgetőbb), most azonban a CIA élére is találnia kell valakit Obamának, aki valószínűleg nem egy ilyen pikáns elemekben is bővelkedő válsághelyzet menedzselésével tervezett ráfordulni második ciklusára (ami persze hivatalosan csak a januári beiktatásával kezdődik meg), hanem a kevésbé izgalmas, viszont az ország szempontjából fontosabb költségvetési probléma megoldásával.