Kétségbeesett levelet küldött múlt héten támogatóinak Barack Obama. “Én leszek az első elnök az újkori történelemben, aki alulmarad a kiadásokban az újraválasztási kampányában, ha a dolgok úgy folytatódnak, ahogy eddig” - állt az üzenetben, amely arra szólította fel a szimpatizánsokat, hogy küldjenek adományokat az Obama-kampánynak.

Bár az elnök stábja még nem hozta nyilvánosságra júniusi adománygyűjtési adatait, nagy meglepetés lenne, ha sikerült volna túlszárnyalnia riválisát. Mitt Romney és a republikánus párt ugyanis a csütörtökön közzétett számok szerint 100 millió dollárt gyűjtött össze, aminek nagy része új adományozóktól származott. Ez az összeg ráadádásul nem tartalmazza azokat az adományokat, amelyeket a Romneyt és általában a republikánus pártot, illetve a konzervatívok számára fontos ügyeket támogató szervezetek kaptak. A republikánusok szerint a párt történetében még soha nem fordult elő, hogy egy jelölt ennyi pénzt szedjen össze egy hónap alatt.

Romney már májusban is jól teljesített, akkor a párttal együtt 77 millió dollárt gyűjtött össze, szemben Obamáék 60 milliójával. Ezek a trendek azt mutatják, hogy a republikánus jelölt masszív háttérrel tud ráfordulni a hagyományosan a nyár végén élesbe forduló elnökválasztási kampányra. Az utóbbi pár napban azonban úgy tűnt, hogy akadozott a profi republikánus gépezet.

Az egyik ilyen epizód a legfelsőbb bíróság múlt heti döntéséhez kapcsolódik. A testület többsége azzal az érveléssel ítélte meg alkotmányosnak Obama egészségügyi reformját, hogy a szövetségi kormány az adókivetési jogát gyakorolja akkor, amikor büntetést fizettet azokkal, akik nem kötnek maguknak egészségbiztosítást. Romney egyik tanácsadója előbb azt közölte, hogy a jelölt úgy gondolja, ez nem számít adónak (és így nem is alkotmányos), maga Romney azonban később előállt azzal, hogy ha már a legfelsőbb bíróság így gondolja, akkor ő is egyetért ezzel.

Ez a váltás tovább erősítheti azt a képet, hogy Romney mindig hajlamos az épp aktuális széljárásnak megfelelően alakítani a nézeteit, de akadt aztán ennél nagyobb problémája is. Csütörtökön az amerikai konzervatívok egyik legfontosabb fórumának számító Wall Street Journal szerkesztőségi cikkben támadta őt, a lap szerint ugyanis Romney szép lassan el fog szúrni egy történelmi esélyt a Fehér Ház megszerzésére.

“A Romney-kampány azt hiszi, hogy biztonsági játékkal eljuthat a Fehér Házba, ha csak annyit mond, hogy a gazdaság bajban van, és ez Obama hibája. Rajta vagyunk az e-mail listájukon, és a napi üzenet az, hogy “Obama nem működik”. Kösz, srácok, de az amerikaiak ezt már tudják. Amit hallani akarnak a kihívótól, az annak a megértése, hogy miért nem működnek az elnök intézkedései, és hogy mitől lesz jobb Romney programja” - írta a lap. Kemény szavak ezek, és ehhez hozzájött még az is, hogy a befolyásos konzervatív médiamágnás, Rupert Murdoch (többek között a WSJ tulajdonosa) a Twitterén azt üzente Romneynak, hogy rúgja ki a stábját, mert láthatóan nem jó munkát végeznek.

Nem a legfelhőtlenebb napjait éli tehát Romney, de persze az ilyen döccenők minden kampányban előfordulnak. Ráadásul épp pénteken várhatók az újabb állásadatok, és ha ezek is olyan lesújtó képet festenek majd az amerikai munkaerőpiaci helyzetről, mint az utóbbi hónapok számai, akkor ismét Obama felé fognak majd irányulni a kritikus hangok.