Bár nincs semmi nyoma annak, hogy Bill Clinton valaha is nyilvánosan kiejtette volna a száján, a kifejezés mégis összenőtt a személyével, illetve elnökségének időszakával. A triangulationről, vagyis a háromszögesítésről van szó, amivel azt a politikai stratégiát szokták leírni, amelyet Clinton követett, mután 1994-ben pártja csúnyán kikapott a félidős választásokon.

Clinton talán nem használta ezt a szót, akkori politikai tanácsadója, Dick Morris (akivel aztán később nagyon megromlott a viszonya) azonban azt magyarázta újságíróknak, hogy az elnök pozícióját úgy kell elképzelni, hogy van egy háromszög, amelynek alapjának két szélén találhatók a pártok, a felettük és nagyjából középen lévő harmadik csúcs pedig az elnök. (Ez persze leginkább egy egyenlő oldalú háromszöggel működik, esetleg egy egyenlő szárú háromszöggel, de semmiképp sem tompaszögű háromszöggel, persze függ attól, hogyan forgatjuk a háromszöget, és mit tekintünk az alapnak.)

Ez a háromszögesítésre alapuló politikai stratégia azért híresült el, mert ez lett a szimbóluma Clinton látványos feltámadásának. Két évvel pártjának 1994-es veresége után ugyanis különösebb nehézség nélkül megnyerte az elnökválasztást, és azóta is az egyik legnépszerűbb és legtekintélyesebb politikus a demokraták körében. Egyben ő lett a centrista, középre húzó politikusok mintaképe is az Egyesült Államokban.


Mit tanul a tanítvány a mestertől? - Forrás: flickr.com/whitehouse

A háromszögesítést azért emlegetik most gyakran, mert két évvel megválasztása után Barack Obama kísértetiesen hasonló helyzetben van, mint Clinton 1994-ben. A novemberi félidős választásokat elbukták a demokraták, a reublikánusok kezébe kerül a képviselőház, és a szenátusban is erősítettek pozíciójukon. Nagy kérdés, hogy mihez kezd Obama a vele ellenséges törvényhozással, miközben már minden politikai szereplő fél szemmel a 2012-es elnökválasztásra figyel.

Az első lépések alapján úgy tűnt, hogy el is indul a clintoni úton, amire ráerősített az is, hogy december elején behívta magához Clintont, aki aztán egy rögtönzött sajtótájékoztatót is tartott a Fehér Házban.

Nyilván vannak azonban különbségek is az 1994-es és a mostani helyzet között (elég csak a két elnök habitusa és stílusa közti eltérésekre gondolni), így egyáltalán nem biztos, hogy Obama hosszabb távon is Clinton példáját fogja követni. A New York Times pénteki híradása szerint mindenesetre az elnök megtiltotta stábja tagjainak, hogy bármikor is használják a háromszögesítés szót. Hogy a tartalmával van-e problémája, vagy csupán a cinikus mellékzöngéje nem tetszik neki, az kiderül talán a következő hónapokban.