Bő egy évvel ezelőtt már szóba került itt a blogon, hogy Wisconsin állam republikánus kormányzója, Scott Walker feldühítette a demokratákhoz húzó szakszervezeteket azzal, hogy megnyirbálta munkaügyi jogosultságaikat. A konfliktus olyannyira elmérgesedett, hogy most épp arról fognak dönteni a wisconsiniak, hogy visszahívják-e Walkert a kormányzói posztról vagy sem.

Wisconsin azon államok közé tartozik, ahol bizonyos feltételek teljesülése (pl. megfelelő számú összegyűjtött aláírás) esetén a hivatali idő letelte előtt is vissza lehet hívni a vezető tisztviselőket. A választók nem is csak a visszahívásról döntenek, hanem a cserére is lehetőségük van, egy demokrata jelölt (Tom Barrett milwaukee-i polgármester) is indul a választáson, így ha ő több voksot kap Walkernél, akkor egyből el is foglalhatja a kormányzói posztot.

Minden felmérés azt mutatja, hogy Walker az erősebb jelölt, az utóbbi napokban azonban csökkent Barrett hátránya, így kétesélyesnek tűnik a választás. Nemcsak a várható izgalom miatt lesz azonban érdemes figyelni az eredményre, hanem azért is, mert országos jelentőséggel is bír a szavazás kimenetele.

Wisconsinban ugyanis nagyjából az játszódik le kicsiben, amiről az elnökválasztási kampány is szól. A korábban súlyos adósságokkal küszködő állam pénzügyi helyzetetét Walker megszorító intézkedésekkel próbálta helyrehozni, amivel kivívta a teljes republikánus tábor elismerését. Szinte hősként tekintenek rá azért is, mert az erős lobbierővel szembeszállva megfosztotta kollektív tárgyalási joguktól a közalkalmazottakat. Walker így annak a republikánus törekvésnek lett a szimbolikus figurája, amely az állam szabályozó szerepének visszafogásában és a megszorító intézkedésekben látja a gazdaság talpraállításának egyetlen módját.

A helyi demokraták nem értenek ezzel egyet, ahogy Barack Obama elnök is azt mondja, hogy ugyan fontos egyensúlyba hozni az állami pénzügyeket, de a gazdasági növekedéshez szükség van állami beruházásokra is (és ezeket fedező adóemelésekre). Bár Obama személyesen távol tartotta magát a helyi kampánytól, a két párt támogatói az ország legkülönbözőbb részeiből beszálltak a versenybe. A New York Times szerint példátlanul sok pénzt, több mint 60 millió dollárt költöttek a kampányra, ami szintén jelzi, hogy milyen nagy tétet tulajdonítanak a különböző politikai szereplők a választásnak.