potus & co

Elég hullámzóan alakult ez a zaklatási ügy Herman Cain számára. Kezdődött ugye azzal, hogy a Politico beszámolt arról, több nő is azzal vádolta Caint, hogy zaklatta őket, amikor a beosztottjaként dolgoztak az általa vezetett éttermi érdekképviseleti szervezetnél a ’90-es években. Akkor még úgy tűnt, hogy a republikánus szavazók körében még plusz pontot is hozhat ez az ügy, mert a sokat kárhoztatott, liberálisnak tartott média támadásának tudták be a történteket.

Cain aztán kicsit belekeveredett a magyarázatába. Kitartott ugyan amellett, hogy ő soha nem zaklatott senkit, viszont saját magának is ellentmondó állításokat tett arról, hogy mikor és mennyit tudott az ellene felhozott vádakról, illetve az éttermi szervezet és a nők közötti pénzügyi megállapodásról.

Néhány nap után mégis úgy tűnt, hogy kezd elhalni az ügy. Alig derültek ki részletek a zaklatási vádakról, és amiről tudni lehetett, az is leginkább szóbeli megnyilvánulás volt. Ezekről könnyen mondhatta azt Cain, hogy félreértették a szavait, ráadásul a nők jelezték, hogy nem kívánnak kiállni a nyilvánosság elé a saját verziójukkal.

Így az elnökválasztási kampányra felsorakozott republikánus mezőnyben az utóbbi hetekben látványosan megerősödött politikusnak nem kellett szembenéznie sem igazán konkrét vádakkal, sem azok hús-vér megfogalmazóival. Egészen hétfőig, amikor a vádlók sora egy újabb nővel bővült, és ő már a nyilvánosság előtt fogalmazta meg állításait. Sharon Bialek azt mondta, hogy Cain az éttermi szövetség főnökeként tapogatta őt, benyúlt a szoknyája alá, és a fejét az ágyékához próbálta nyomni. A nő szerint amikor ő ellenkezett, akkor Cain erre azt mondta, „Munkát akar, nem?” (A nő állítása szerint azért találkozott Cainnel, mert állást akart kapni az éttermi szövetségnél.)

Sharon Bialek tévéműsorokba is elment - Forrás: Youtube

Cain stábja egyből kiadott egy közleményt, amelyben visszautasította a vádakat, egyben rámutatva arra, hogy a nőnek többször voltak pénzügyi problémái (ezek miatt magáncsődöt is jelentett), a bejelentést szervező ügyvédje, Gloria Allred pedig kifejezetten a nagy botrányt kavaró ügyekre szakosodott (az amerikai lapok celebjogászként emlegetik).Úgy tűnik azonban, hogy ez nem lesz elég. Már republikánus politikusok és a párthoz kötődő újságírók, elemzők nyilatkoznak arról, hogy Cain nem intézheti el ezeket a konkrét vádakat egyszerű legyintéssel, hanem komolyan kell vennie azokat. Köztük vannak olyanok is, akik korábban nyíltan támogatták Caint, de persze akadnak olyanok is, akik eleve rossz szemmel néztek az üzleti világból érkező, keményvonalas konzervatív irányt hirdető politikusra.

Cain helyi idő szerint kedd délutánra hirdetett meg egy sajtótájékoztatót. Kérdés, sikerül-e olyan választ adnia, amellyel lehűti az ismét felforrósodott ügyet, amely ebben a formájában már tényleg komolyan veszélyezteti kampányát.

Elnézést az újabb thrillerszerű címért, de beleakadtam a fenti előzetesbe, amelyben egy gyors villanás erejéig feltűnik a Politico-féle Herman Cain-sztori is, és ettől függetlenül is érdekesnek tűnt. A Knife Fight című filmhez készült, meglehetősen hosszú, háromperces klipből egyértelmű, hogy a film a politikai kampányok mocskos részleteiről szól, de - mint most egy keresés alapján kiderült - a New York Times már májusban beszámolt arról, hogy a produkció készítésében részt vesz a politika sötét oldalának egyik legkeményebb harcosaként számon tartott Chris Lehane. Tőle származik az a címben is idézett mondás, hogy egy kampány "utolsó öt napjában az egész olyan, mint egy késpárbaj egy telefonfülkében".

A filmben a politikai áthallásokat erősíti, hogy két színész (Rob Lowe és Richard Schiff) is a West Wingből érkezett. Az IMDb szerint 2012 őszén várható a bemutató, nyilván nem véletlenül a nagy kampányidőszakra időzítve.

Pontosan egy év múlva, 2012. november 6-án elnököt választanak az amerikaiak. Ennek apropóján jobbnál jobb cikkek jelentek meg az esélyekről, a várható befolyásoló tényezőkről és a választói közhangulatról. Két írást emelnék ki, az egyik ma jelent meg a Washington Postban, a másik már napok óta olvasható (de nyomtatásban szintén a vasárnapi magazinban közölték) a New York Times oldalán.

Nem ismételném el az ezekben leírtakat, a tartalmuk amúgy is nagyon egyszerűen összefoglalható: ha nem indul be a gazdasági növekedés, akkor a választás után Barack Obama nagy valószínűséggel csatlakozik a munkanélküliek amúgy is népes táborához. Épp ebből a számára kétségbeejtő helyzetből következik ugyanakkor az is, hogy minden bizonnyal nagyon más lesz ez az Obama-kampány, mint a 2008-as.

Egy 2008-as, emelkedett pillanat - Forrás: saját fotó

Akkor az volt az alapállás, hogy kerülni kell a negatív üzeneteket, mert az nem passzol az olyan inspirálónak szánt jelszavakhoz, mint a remény és változás. Ez többé-kevésbé sikerült is, bár azért bevittek néhány övön aluli ütést a kampány utolsó heteiben szintén erősen negatívba forduló John McCainnek (például ezzel a gúnyolódó videóval). Most Obama nem engedheti meg magának ezt a luxust, a választási győzelemre ugyanis talán az lesz az egyetlen esélye, ha meggyőzi a teljesítményével többségében elégedetlen választókat arról, hogy a republikánus jelölt győzelme még rosszabb lenne.

Van az az unalomig ismételgetett aranyszabály, hogy ha meg akarsz nyerni egy választást, akkor a választókkal el kell fogadtatnod egy általad megrajzolt képet a riválisodról, mielőtt még ő maga megteszi ezt. Valami ilyesmibe kezdett Obama stábja is, akik láthatóan azzal számolnak, hogy Mitt Romney lesz a republikánus elnökjelölt, és már most építik fel azt az üzenetet, hogy ő egy elvtelen, képmutató politikus, aki bármit megtesz azért, hogy hatalomra kerüljön. Az eddigi legélesebb megnyilvánulás az volt, amikor múlt hét vasárnap Obama egyik vezető tanácsadója, David Plouffe a Meet The Press című tévéműsorban azt mondta, hogy Romney “has no core”, amit nehéz szó szerint lefordítani, de valami olyasmit jelent, hogy gerinctelen.

Bár az meglepő volt, hogy egy Obamához ilyen közeli ember fogalmaz meg egy ennyire erős ítéletet, az nem valószínű, hogy maga az elnök is hasonló nyilatkozatokat tesz (legalábbis egyelőre), eddig is az volt ugyanis rá a jellemző, hogy a keménykedést meghagyta környezete tagjainak. A kampányokban ez hagyományosan az alelnökjelölt feladata, de ott van például a legendásan mocskos chicagói politikában edződött főtanácsadó, David Axelrod, akit az egyik első Obama-életrajz írója, David Mendell a Politicónak így jellemzett: “Axelrod mindig nagyon jó volt abban, hogy besurran éjszaka a szobádba, darabokra szeleteli a szívedet, majd valahogy mégsem hagy egy olyan nyomot sem, ami hozzá vagy az általa képviselt jelölthöz kötné a bűncselekményt.”

Ennél jobb kedvcsinálót keresve sem találni a következő egy évhez. Izgalmas kampány lesz.

Az egyik kedvenc témám ezen a blogon a politikusok és újságírók ütközése, mert ezekből az epizódokból nagyon jól átjön, milyen nagy ereje is van egy-egy jó helyen és jól megfogalmazott kérdésnek. A fenti videó elején éppen az látszik, hogy az elmúlt néhány napban ellentmondásokba keveredő Herman Cain hidegvérét elveszítve próbálja lerázni magáról a kitartóan kérdező riportereket.

Ebből a néhány másodpercből is érezhető, hogy ha Cainnek voltak is olyan reményei, hogy gyorsan maga mögött tudhatja a zaklatási ügyet, akkor tévedett. A legújabb fejlemény most az, hogy az AP hírgynökség talált egy harmadik nőt (azon a kettőn kívül, akik formálisan is panaszt tettek Cain ellen), aki szintén azt állítja, hogy a most a repblikánus elnökjelöltségért versenyző politikus zaklatta őt az éttermi érdekképviseleti szövetségnél a '90-es években.

Cain a szervezet vezetője volt, és mindhárom nő a beosztottjaként dolgozott. Az AP által idézett, névtelenséget kérő nő szerint Cain szexuális töltetű megjegyzéseket tett neki, és egy alkalommal a lakásába is elhívta. A nő azt mondta, ez nagyon kényelmetlen volt a számára, de azért nem tett hivatalosan panaszt, mert később egyre kevésbé volt közvetlen munkakapcsolata Cainnel.

Ha ez az AP-sztori nem lenne elég, épp most jött ki a New York Times-on, hogy az egyik rivális, Rick Perry stábjának egyik tagja is állítólag szemtanúja volt annak, hogy Cain zaklatott valakit. Azt hiszem, legközelebb még nehezebb lesz leráznia a riportereket.

Update 6:55-kor: Az ügy továbbgördült azzal, hogy miután a Perry-stábhoz kötődő forrás állításai megjelentek, Cain megvádolta Perryt, hogy ő, illetve az emberei állnak a zaklatási ügy mögött. Perryék ezt tagadják, viszont egyúttal felvetették a lehetőségét annak, hogy esetleg Mitt Romney stábja volt a kiszivárogtató. Romney-ék is tagadnak.

Pedig olyan szép hétvége lehetett volna Herman Cain számára. Kijött egy felmérés, amely szerint ő a legnépszerűbb republikánus jelölt azok körében, akik várhatóan részt vesznek az előválasztási szezont január elején elindító iowai caucuson (igaz, rögtön mögötte, mindössze egy százalékponttal lemaradva következik Mitt Romney).

Nem sokáig örülhetett azonban ennek a jó hírnek, vasárnap ugyanis a Politico cikket közölt arról, hogy két nő is szexuális zaklatással vádolta őt még a ‘90-es években, amikor az étteremtulajdonosok érdekképviseleti szervezetét vezette. A cikk szerint mindkét nő esetében azzal zárult az ügy, hogy megállapodást kötöttek a szervezettel, amelynek értelmében pénzt kaptak (nem tudni, mennyit), és egyúttal távoztak a munkahelyükről.

Hívei szerint Cain tetőtől talpig úriember - Forrás: facebook.com/THEHermanCain

Nem ismert, hogy ha történt is zaklatás, az pontosan milyen cselekményt takar. A két nő nem szólalt meg, és az elmúlt napokban megjelent cikkek alapján úgy tűnik, hogy szóbeli, és nem fizikai jellegű zaklatásról lehetett szó. Már ha egyáltalán történt ilyen, Cain ugyanis azt állítja, hogy ő soha nem zaklatott senkit. Egy interjúban azt mondta, valóban előfordult, hogy az egyik érintett nőnek tett egy olyan megjegyzést, hogy ő is pont olyan magas, mint a felesége, de szerinte ennek nem volt semmilyen szexuális töltete.

Vannak még nyitott kérdések a történetben - például nem ismert, hogy az étteremszövetség belső vizsgálata pontosan milyen megállapításokra jutott -, de politikai szempontból persze az a legfontosabb, hogy mekkora károkat okoz mindez Cainnek, aki épp az utóbbi hetekben erősödött meg látványosan.

Az nem feltétlenül előnyös számára, hogy elég ügyetlenül kezelte magát a helyzetet. Bár azt kezdettől fogva állítja, hogy nem zaklatott senkit, egyes részletekben - például hogy tudott-e a nőknek fizetett összegről - saját magának is ellentmondó nyilatkozatokat tett az elmúlt 36 órában.

Ettől eltekintve ugyanakkor több jel is utal arra, hogy nem feltétlenül jelent halálos csapást a kampányára ez a történet. A konzervatív megmondóemberek azonnal a segítségére siettek - Rush Limbaugh szerint a liberálisok rasszista támadásáról van szó -, és ahogy a New York Times bloggere, Nate Silver fejtegeti, az is Cain javára szolgál, hogy miután ő maga az establishmenten kívülről érkező jelölt, így a mainstream média felől érkező támadások nem ejtenek rajta olyan súlyos sebeket, mintha az uralkodó elit egyik tagja lenne a célpont.

Ha valóban az az olvasat lesz az uralkodó, hogy Cain valójában áldozat, akkor az még segítheti is őt a főként republikánus szavazók körében zajló előválasztásokon. Aztán ha esetleg eljut oda, hogy ő nyeri el az elnökjelölti posztot, akkor addigra talán kifullad ez a zaklatási ügy.