potus & co

Szép hagyományai vannak a republikánus politikusoknál az érzelmek kimutatásának, de Newt Gingrichtől mégiscsak meglepetés, hogy nyilvánosan sírva fakadt. Nem, nem a legújabb közvélemény-kutatások hallatán omlott össze, hanem egy Iowa állambeli rendezvényen, amikor elkezdett beszélni édesanyjáról (ez látható a fenti videón). Egy anyákból álló egyesület vendége volt, és a műsorvezető arról kérdezgette, életének milyen fordulópontjai kötődnek édesanyjához, mire Gingrich elkezdett beszélni anyja időskori mentális betegségéről, és ekkor kezdtek el potyogni a könnyei.

Gingrichre eddig nem voltak jellemzőek az érzelmes megnyilvánulások, inkább rendkívüli határozottságot és szellemi fölényt sugárzott magából. Bár tudom, hogy könnyen magamra vonom a cinizmus vádját, de nem bírom megállni azt a párhuzamot, hogy a 2008-as előválasztásoknak is volt egy emlékezetes sírása. Akkor Hillary Clintonnak kezdtek el hullani a könnyei, amikor az iowai vereség után New Hampshire-be ment kampányolni, és arról beszélt, hogy személyesen is mennyit jelent számára a kampány. Sokak meglepetésére végül megnyerte azt az előválasztást, így életben is tartotta a győzelem reményét.

Azóta is vita tárgya, hogy Clinton részéről ez vajon tudatos lépés volt-e, és hogy a könnyeknek mekkora szerepük volt a New Hampshire-i győzelemben. A cinizmus vádja elleni védekezésként megjegyezném, Gingrich esetében még a lehetősége sem igazán merül fel a tudatos kampánymachinációnak (a kampányban eddig nem került elő az édesanyja, éz az esetleges személyes ridegsége sem volt téma úgy, mint Clintonnál), sokkal inkább valószínű, hogy tényleg csak egy egyszerű emberi pillanat tanúi lehettünk.

A karácsony alatti pihenés után újra teljes gőzzel nyomulnak a republikánus elnökválasztási kampány résztvevői. A helyszín Iowa állam, ahol jövő kedden tartják az előválasztási küzdelem első fordulóját. Ez egy úgynevezett caucus lesz, ami nem egy hagyományos választási forma: ahelyett, hogy a választók fülkékben leadnák a voksukat, gyűléseken jönnek össze, és órákon át tartó jelölési folyamat során döntik el, melyik indulót támogatják.

Bár a New York Times egyik publicistája egész jó érvekkel alátámasztva levezette, hogy miért is nem fontos ez az egész iowai felhajtás, ettől még érdemes rá odafigyelni. És nem is csak a hagyományok miatt, hanem azért is, mert ha maguk a jelöltek komolyan veszik, és rengeteg pénzt és időt szánnak az iowai emberek meggyőzésére, akkor valamit biztosan jelezni fog az eredmény.

Meg persze azért is érdemes lesz figyelni, mert nagyon izgalmasnak tűnik a verseny. A szokatlan választási eljárás miatt eleve nehéz megjósolni, hogy ki lesz a győztes, az utóbbi hetek fejleményei azonban még nehezebbé teszik ezt. Hónapokkal ezelőtt úgy nézett ki, hogy Mitt Romney az abszolút esélyes (nem is csak Iowában, hanem az egész jelöltségi verseny megnyerésére), de aztán volt ugye előbb Herman Cain, majd Newt Gingrich emlékezetes felemelkedése. Utóbbiról komoly elemzések sora állapította meg, hogy nem fog elsüllyedni, mert egyrészt dörzsölt és tapasztalt politikus, másrészt annyira régóta szereplője az amerikai politikának, hogy mindenki ismeri a sötétebb oldalait is.

Ehhez képest a felmérések szerint Gingrich azóta visszacsúszott (tegyük hozzá: ellenfelei negatív kampányának hathatós segítségével), és helyette Ron Paul kezdett megerősödni. Ő a szövetségi kormány szerepének radikális csökkentésének üzenetével kampányol évtizedek óta, ötletei között van például a teljes külföldi segélyezés megvonása és a szövetségi jegybank felszámolása.

Paul esetében is érvényesült azonban a szokásos forgatókönyv: erősödésével párhuzamosan megnőtt iránta az érdeklődés is, ami hozta magával a kellemetlen kérdéseket. Konkrétan azt, hogy a 80-as és 90-es években a neve alatt megjelent hírlevelekben közölt rasszista nézeteket mennyire vallja a magáénak. Nem ez az első alkalom ugyan, hogy szembesítették ezekkel a hírlevelekkel (a 2008-as elnökválasztási kampányban is előkerültek), de láthatóan a bírálóit nem elégíti ki az a válasz, hogy egyrészt nem tudott a mások által szerkesztett hírlevél tartalmáról, másrészt ugyan elhatárolja magát a szélsőséges nézetektől, de a szélsőségesek támogatását nem utasítja vissza.

Paul mindenesetre nagyon szervezetten készül az iowai összecsapásra, az őt támogató fiatal aktivisták seregének még azt is utasításba adták, hogy frissen megborotválkozva (ez vélhetően a férfiakra vonatkozik) korteskedjenek érte a konzervatívnak tartott államban. Egy szerdán közzétett kutatás szerint van is esélye a végső győzelemre: Romney vezet ugyan 25 százalékkal, de rögtön mögötte van 22 százalékkal Paul. Érdekesség, hogy a harmadik helyen nem is Gingrich, hanem az eddig inkább a futottak még kategóriában számon tartott egykori szenátor, Rick Santorum áll.

Akár nagy meglepetést is hozhat tehát az iowai forduló, de a vesztes vigasztalhatja majd magát azzal, hogy egy itteni győzelem nem feltétlenül döntő jelentőségű az egész verseny szempontjából. Négy évvel ezelőtt például az a Mike Huckabee nyerte a republikánus caucust, aki aztán a továbbiakban annyira gyengén szerepelt, hogy néhány menettel később kénytelen volt kiszállni a küzdelemből.

A republikánusokra az elmúlt egy-két évben szinte ráragadt (némi demokrata segédlettel) a "nem pártja" címk, miután a politikája sokszor tényleg kimerült abban, hogy mindenre nemet mondott, amit Barack Obama elnök vagy a demokraták javasoltak. Most az egyszer azonban igent mondtak. Hosszas huzavona után a képviselőházi republikánusok belementek abba a szenátusban a két párt között megszületett egyezségbe, amely szerint két hónapra meghosszabbítják a társadalombiztosítási járulék kedvezményes szintjének fenntartását.

Ez persze egy fogcsikorgatva kimondott igen volt, és mivel a járulékra vonatkozó hosszabbítás csak két hónapra szól, így a most lezárult csata nagyon hamar újra fog kezdődni. De a járulékkedvezmény fenntartása mellett kardoskodó Obama addig is örülhet annak, amiben idén nem nagyon volt része: egy politikai győzelemnek. És még ha ez nem is egy nagy törvényhozási diadal, legalább megmutathatta az őt gyakran puhánysággal vádoló demokrata szimpatizánsoknak, hogy ő is tud keménykedni - ráadásul sikeresen - a republikánusokkal.

Bár a republikánusok gondoskodnak az elnökválasztási izgalmakról (a nemrég még sebezhetetlennek tűnő Newt Gingrich támogatottsága például elkezdett olvadozni, és újabban Ron Paul tűnik az erős embernek, legalábbis Iowában), a demokratáknál is van némi mozgolódás. Vagy legalábbis látszólag.

Hétfőn és kedden több államban is egy automata telefonhívásos kampány indult azzal az üzenettel, hogy Barack Obama helyett Hillary Clintonnak kellene lennie a demokrata elnökjelöltnek a 2012-es választáson. „Amerika jobb helyzetben lenne ma, ha Hillary Clinton lenne az elnökünk” – hangzik az automata telefonhívás, amely arra buzdítja az embereket, hogy látogassanak el a RunHillary2012.net című oldalra, és csatlakozzanak a Clinton meggyőzését célzó petícióhoz.

Most egy csapatban vannak - Forrás: www.facebook.com/#!/hillaryrclinton

A jelenleg a külügyminiszteri posztot betöltő egykori first lady (és környezete) már többször jelezte, hogy nincsenek elnöki ambíciói. Clinton épp Obama ellen bukta el 2008-ban a demokrata jelöltségért folytatott versenyt egy kemény, személyeskedéstől sem mentes küzdelemben. Ez után Obama saját stábjának tagjai is megrökönyödéssel fogadták, amikor a megválasztott elnök Clintont kérte fel külügyminiszternek.

Clinton azonban nem bizonyult rossz választásnak, és kinevezése abból a szempontból is ügyes húzásnak tűnt, hogy Obama ezzel semlegesítette legnagyobb potenciális politikai riválisát. Ha Clintonnak lennének is olyan szándékai, hogy újra elinduljon, nyilván nehezen tudná magát Obamával szemben pozicionálni, miközben tagja az általa vezetett adminisztrációnak.

A külügyminisztérium szóvivője nem kommentálta a telefonhívásokat, Clinton egyik korábbi munkatársa pedig a Washington Postnak nyilatkozva nevetséges trükknek nevezte a kampányt. Valóban rejtélyes az egész próbálkozás, a telefonhívásokban említett weboldalon ugyanis nincs semmilyen utalás arra, kik állnak mögötte, és a Post szerint az sem kideríthető, hogy kik regisztrálták az oldalt.

Az automata telefonhívások ugyan olcsó kampányeszköznek számítanak, de némi profizmusra utal az, hogy a telefonhívásokat olyan államokban indították, ahol Clinton győzött a 2008-as előválasztásokon. Persze az is lehet, hogy valójában ellenséges aknamunkáról van szó, és valamilyen republikánus csoport akarja megzavarni a demokratákat egy ilyen kampánnyal. Egyúttal azonban sokat elárul a kezdeti népszerűtlenségéből sokat veszített Obama törékeny helyzetéről, hogy valaki egyáltalán megpróbálkozott vele, és a cikkeket olvasva félig-meddig komoly gondolkodás indult meg egy esetleges Clinton-kampányról.

A hetek óta bonyolódó, nem éppen könnyen érthető törvényhozási dráma újabb fordulatot vett. Pár napja még arról írtam, hogy a kongresszusi demokraták és republikánusok egymásnak feszültek két törvény miatt. Az egyik egy költségvetési jogszabály volt, amelynek elfogadása nélkül leállt volna a kormányzati gépezet. A másik arról szól, hogy meghosszabbítsák-e az ottani társadalombiztosítási járuléknak megfelelő adó szokásosnál alacsonyabban tartását.

A két jogszabály úgy kapcsolódott össze, hogy a demokraták megmondták, csak akkor hajlandók támogatni a költségvetési szabályt, ha a republikánusok belemennek az adótörvény (amelyhez még a munkanélküliségi segélyek és egyes egészségügyi kifizetések meghosszabbítása is társult) elfogadásába.

Úgy tűnt, hogy végül különösebb drámai jelenetek nélkül át is megy mindkét javaslat a kongresszuson. Előbb elfogadták a költségvetési jogszabályt, amelyet Barack Obama elnök már alá is írt, így elhárult a kormányzat leállásának veszélye. A szenátus aztán megszavazta az adótörvényt is, igaz, az egy kicsit felemásra sikeredett.

Egyrészt csak két hónapra hosszabbították meg az év végén lejáró adókedvezményt és a kifizetéseket, másrészt a szenátusi republikánusok csak azzal a feltétellel voltak hajlandó támogatni, ha egyben törvény kötelezi Obamát arra, gyorsítsa fel a Keystone XL nevű, Kanadától a Mexikói-öbölig húzódó olajvezetékről szóló döntést. (Környezetvédők ellenzik a tervet, és Obama korábban úgy határozott, hogy eltolja a végső döntést a 2012-es választás utánra.)

Egy olyan törvényt fogadott el tehát a szenátus, amely ugyan nem jelentett hosszú távú megoldást, de minden fél számára adott valamit (Obama is jelezte, hogy elfogadja az alkut), és persze lehetővé tette a szenátoroknak, hogy további törvényhozási vesződés helyett végre ráfordulhassanak a pihentető ünnepekre. Az idei évre elvileg már be is fejezték az ülésezést, és a szenátorok többsége haza is utazott.

Úgy tűnik azonban, hogy egy kicsit korán örültek a korán kezdődő pihenőnek. A képviselőházban többségben lévő republikánusok ugyanis jelezték, hogy nem fogadják el a szenátusban megszavazott törvényt. John Boehner képviselőházi elnök vasárnap délelőtt a Meet The Press című tévéműsorban közölte, hogy szerinte a kéthónapos hosszabbítás csak a probléma megoldásának elodázását jelenti. Boehner annak ellenére bírálta most a törvényt, hogy a kiszivárgott hírek szerint szombaton még egy konferenciahíváson arról győzködte a republikánus képviselőket, hogy támogassák a szenátus által elfogadott jogszabályt.

Számos republikánus képviselő ugyanakkor tiltakozott, szerintük épp az ilyen felemás alkuk rombolják a törvényhozás tekintélyét. Azt is mondják, hogy szerintük az adókedvezmény fenntartásával járó bevételkiesést egyes kiadások csökkentésével kell kompenzálni.

A képviselőház hétfőn tárgyalja a törvényt, és ha módosít a jogszabályon, akkor az visszakerül a szenátus elé. Ha a kongresszus nem jut dűlőre az ügyben, akkor mintegy 160 millió dolgozónak kell majd több adót fizetnie januártól, mint idén. Ez az, amit mindenki el akar kerülni (vagy legalábbis mindenki ezt mondja), csak abban nem értenek egyet, hogyan oldják meg. Feszültnek ígérkezik az idei washingtoni karácsony.