potus & co

Az utóbbi pár nap megint Newt Gingrichről szólt. Egyrészt örülhetett annak, hogy az elnökválasztási kampányból kiszálló Rick Perry az ő támogatására szólította fel a híveit, másrészt dühönghetett azon (és meg is tette a csütörtök esti tévévitában), hogy második felesége interjút adott az ABC-nek arról, hogyan csalta őt meg a politikus. (Gingrich állítólag azt kérte tőle, hogy éljenek nyitott házasságban, vagyis a feleség tolerálja kapcsolatát egy másik nővel.)

Gingrich mérges - Forrás: Youtube

Nem tudni, hogy a feleség interjújának milyen hatása lesz a szombati dél-karolinai előválasztásra, de a legutóbbi felmérések azt mutatják, hogy Gingrich felzárkózott az eddig első helyen álló Mitt Romney mellé. Az ARG kutatása szerint Gingrich 33 százalékon, Romney pedig 32 százalékon áll. Ez megint azt mutatja, hogy talán mégsem lesz olyan sima útja a továbbra is a legerősebb versenyzőnek tűnő Romney-nak a jelöltség elnyeréséig. Ha pedig a vallásos konzervatívok egyetlen jelölt mögött sorakoznak fel, akkor akár el is bukhat Romney.

Okosabbak leszünk ez ügyben a dél-karolinai választás után, de addig is érdemes elmélkedni egy kicsit azon, hogy vajon melyik forgatókönyv lenne a kedvezőbb Barack Obama számára. Az elnök kampánystábjának eddigi megnyilvánulásai alapján ők az állásteremtési ígéretekkel kampányoló, korábbi mérsékelt nézetei miatt a független szavazók körében is jó eséllyel induló Romney-t tartják a fő ellenfélnek, és tőle tartanak a leginkább. Első ránézésre úgy tűnik, hogy jobban örülnének egy keményvonalas konzervatív riválisnak, akit könnyű lenne beskatulyázni mint egy veszélyes őrültet.

Nem biztos azonban, hogy ilyen egyszerű a képlet, érdemes felidézni például az 1980-as elnökválasztást. Akkor – mint nemrég a BBC Newshour című műsorának egyik megszólalója rámutatott - Jimmy Carter hivatalban lévő elnök például kifejezetten örült annak, hogy a demokraták szerint szélsőséges Ronald Reagan lett a republikánusok jelöltje, nem pedig a pragmatikusabbnak tűnő idősebb George Bush. Mint tudjuk, a történet végül Reagan számára végződött happy enddel.

Itt az első hivatalos – nem a demokrata párt vagy valamilyen szimpatizáns szervezet által készített – hirdetés Barack Obama elnökválasztási kampánystábja részéről. Nyilván sokrétegű üzenettel fognak kampányolni a novemberig hátralévő időszakban, de azért sokatmondó, hogy épp egy ilyen hirdetéssel indítottak. Egyrészt maga az alapállás védekező, az elnököt energetikai ügyekben ért kritikákat igyekszik cáfolni. Másrészt az is szembetűnő, hogy ugyan szépek a képek, és frappánsak a mondatok, de nyoma sincs annak a fennkölt hangvételnek, amely Obama 2008-as kampányát jellemezte. Igaz, várható ellenfele, a nem túl karizmatikus Mitt Romney is a szakmai kérdésekre alapozva építgeti a kampányát, így lehetséges, hogy ez a választás a tények háborúja lesz.

Megvolt a 16. televíziós vita is. Nem történt semmi izgalmas, mindenki a mezőnyt vezető Mitt Romney-t támadta, aki azonban ezt viszonylag jól viselte, és nem követett el semmilyen komoly hibát. Így most egy mellékes epizódot emelnék ki: a fenti videóban Newt Gingrich és az egyik műsorvezető, Juan Williams feszült egymásnak. Williams egyrészt szóba hozta azt a nagy vihart kavart Gingrich-nyilatkozatot, amely szerint a szegény gyerekeket el kell küldeni dolgozni, hogy megtanulják a munka becsületét. Másrészt Williams kérdezte Gingrichet arról is, hogy miért hívta Barack Obamát "ételjegy-elnöknek", és hogy nem gondolja-e azt, lekicsinylő volt ez a megjegyzése (ha jól értem, akkor nem Obamával, hanem az életjegyre szoruló szegényekkel szemben).

A videó érdekes, mert egyrészt jól kivehető, hogy a közönség milyen hangos fújolással kíséri Williams (aki a konzervatív Fox News liberális kommentátoraként van elkönyvelve, bár a konzervatívok a tenyerükön hordozták, amikor a muszlimokra vonatkozó megjegyzése miatt kirúgták az NPR rádiótól 2010 őszén) kérdéseit, másrészt tipikus - magabiztos és teátrális - Gingrich-válaszokat hallunk. Többek között azt mondta, elismeri, hogy nem feltétlenül politikailag korrektek a nyilatkozatai, de szerinte a kellemetlen tényekkel is szembesülni kell. Ezzel hallhatóan nagy sikert aratott az előtte még fújoló közönségnél.

Csak egy rövidhír: Jon Huntsman hétfőn várhatóan bejelenti, hogy kiszáll az elnökválasztási versenyből. Ez nem túl meglepő döntés, miután New Hampshire-ben a sok erőfeszítés ellenére is csak a harmadik helyen tudott befutni, a most következő Dél-Karolinában pedig mérsékelt jelöltként még gyengébbek az esélyei.

Huntsman kiszáll - Forrás: http://www.flickr.com/photos/snhu

Ami érdekessé teszi a bejelentést, hogy nemcsak kampánya végét fogja bejelenteni, hanem azt is, hogy felsorakozik Mitt Romney támogatói közé. Ez jelentős fordulatnak tűnik annak fényében, hogy nemrég még egy jellemhibás gorillához hasonlította Romney-t, valójában azonban egy természetes folyamatnak a szemtanúi lehetünk. Az előreválasztások haladásával egyre konszolidálódik a mezőny, és - ahogy az korábbi kampányokban is megtörtént - a korábbi ősellenségek elássák a csatabárdot, és egy csapásra a legszorosabb szövetségesekké válnak.

Anélkül, hogy mélyebb elemzésbe mennénk, még egy megjegyzés: a mérsékelt, bizonyos kérdésekben liberális nézeteket valló Huntsman kiszállása annyiban változtat a képen, hogy Romney most már tényleg csak keményvonalas - vallásos konzervatív (Rick Santorum, Newt Gingrich és Rick Perry) és libertariánus (Ron Paul) - riválisokkal néz szembe. Huntsman támogatása nem sokat ér velük szemben, de Romney stábja legalább elkönyvelheti, hogy eggyel kevesebb lett a zavaró tényezők száma.

Ezúton kérek elnézést, hogy a múltkor felvillantott Stephen Colbert-sztorit nem folytattam, de legtöbben már biztos tudják, hogy a közélet iránt erősen érdeklődő humorista/műsorvezető végül úgy döntött, indulni akar a dél-karolinai republikánus előválasztáson. Ettől az sem vette el a kedvét, hogy a jogszabályok ezt nem teszik lehetővé (november 1-éig kellett volna jelentkeznie), és a törvényi akadályok ellenére intenzív kampányba kezdett.

Vasárnap reggel az egyik nagy tévécsatorna politikai műsorának, az ABC This Weekjének a vendége volt, és a hozzá kötődő politikai akcióbizottság (PAC) pedig kiadott egy hirdetést, amely a republikánus mezőny legerősebb tagját, Mitt Romney-t támadja. A fent látható videó egyrészt visszautal arra, hogy Romney korábban egy olyan befektető cég vezetője volt, amely vállalkozásokat vásárolt fel, majd darabolt szét, másrészt arra, hogy a politikus a mostani kampány egyik elhíresült megszólalásában azt mondta, “a cégek emberek”. Ebből a két tényből a Colbert-féle hirdetés azt a következtetést vonja le, hogy ha a cégek emberek, akkor Romney egy sorozatgyilkos. Ő Mitt the Ripper, vagyis Hasfelmetsző Mitt (a 19. századi londoni sorozatgyilkos, Hasfelmetsző Jack nevének mintájára).

Ez a videó első látásra vicc, valójában azonban Colbert nagyon is rátapintott a kampány egyik legfontosabb kérdésére. (Most tekintsünk el attól, hogy a hirdetést készítő PAC-et Colbert otthagyta, és átadta barátjának/műsorvezetőtársának, Jon Stewartnak, mert ez az egész manőver csak a kampányfinanszírozás visszásságaira hivatott rámutatni - de erről majd egy későbbi bejegyzésben.) A hirdetés ugyanis része annak a vitának, amely ugyan Romney körül bontakozott ki, de most már általában szól arról, honnan hová tart az amerikai kapitalizmus.

Romney egy olyan befektetési céget vezetett, amelynek formáját angolul private equity-nek hívják. Ezek tevékenységének lényege, hogy bajba került cégeket vásárolnak fel, méghozzá abban a reményben, hogy talpra tudják őket állítani, és így nyereséghez tudnak jutni. Ez a talpra állítás persze sokszor azzal jár, hogy a céget átalakítják, darabokra szedik, áramvonalasítják, és közben kirúgnak egy csomó embert. Romney azt mondja, hogy ez a közgazdasági fogalomként is ismert kreatív pusztítás a kapitalizmus egyik fontos eleme, és még mindig jobb, ha a cégeket átalakítják, mintha hagynák teljesen tönkremenni, és így nemcsak a dolgozók egy része, hanem mindenki elveszítené az állását.

Szerinte tehát a private equity-k - így az általa korábban vezetett Bain is - végső soron hozzájárulnak a közjóhoz. Mások viszont azzal vádolják ezeket a társaságokat, hogy építkezés helyett valójában parazitaként szívják ki a pénzt az általuk felvásárolt cégekből (az Economist blogján van egy összefoglaló a private equityk körüli vitáról), egy korábbi befektető pedig egyenesen azt állítja a Washington Postban megjelent cikkében, hogy a Bain még közülük is kilógott szerinte erkölcstelen taktikázásával.

Colbert-ék videóját még elintézheti Romney azzal, hogy csak egy vicc, és az sem valószínű, hogy a választók tömegei fognak elmerülni annak tanulmányozásában, hogy vajon hogyan is működnek a private equity társaságok. Ha azonban elnök akar lenni, akkor azt a kérdést komolyan kell vennie, hogy cégvezetőként tisztességes kapitalista volt-e, mert az ellenfelei biztosan nem szállnak le róla egészen addig, amíg nem ad rá megnyugtató választ.