Igazából nincs semmilyen meglepő válasz a címben feltett kérdésre: aki ezt teszi, azt egy időre letiltják a képernyőről. Az egyik legismertebb amerikai politikai újságíró, Mark Halperin ennek a történetnek főszereplője, aki az MSNBC kábelcsatorna Morning Joe című reggeli műsorában Barack Obama szerdai sajtótájékoztatóját elemezve jutott arra a következtetésre, hogy az elnök egy pöcs (vagy fasz, kinek melyik tetszik jobban - Halperin a dick szót használta, valahogy nekem a szövegkörnyezetből inkább a kicsit talán enyhébb jelentés jött át).

Ez után a csatorna még délelőtt meghozta azt a döntést, hogy felfüggesztik a fizetett elemzőként rendszeresen náluk szereplő Halperint. Nagy érvágást ez valószínűleg nem jelenthet Halperinnek, ő a Time magazin vezető szerkesztője és a 2008-as kampányról szóló Game Change című sikerkönyv társszerzője (én nem olvastam, de elég rossz kritikák voltak róla, állítólag tele van sok jól hangzó, de ellenőrizetlen sztorival).

Halperin elismerte, hogy hibázott, és azt mondta, egyetért a csatorna döntésével. Ahogy a fenti videón is látszik, a műsorban inkább poénként jött le a dolog, főleg, hogy Halperin a dick szó kimondása előtt rákérdezett a műsorvezetőknél, hogy most éppen alkalmazzák-e a hétmásodperces késleltetést. A műsorvezetők nem adtak egyértelmű választ, csak biztatták, hogy persze, mondja csak ki, amire gondol, de aztán utána kínjukban nevettek és fogták a fejüket.

A Halperin által felvetett kérdés - vagyis hogy az elnök megfelelően viselkedett-e vagy sem - ettől persze még jogos. Obama több hónapos szünet után tartott sajtótájékoztatót, amelynek fő témája a törvényhozásban zajló költségvetési vita volt. Az elnök a több mint egyórás eseményen szokatlanul kemény és szenvedélyes hangon üzent a republikánusoknak, akik azt mondják, hogy csak akkor hajlandók hozzájárulni az úgynevezett adósságplafon megemeléséhez, ha egyúttal megállapodás születik egy átfogó és hosszútávú költségvetési kiadáscsökkentő csomagról.

A határidő augusztus 2., addigra kellene megegyezniük a szenátusban többségben lévő demokratáknak és a képviselőházat uraló republikánusoknak. Egyelőre ez nagyon nehéznek tűnik, az elnök és a demokraták ugyanis azt mondják, hogy a költségvetés rendbetétele nem megy adóemelések vagy egyes adókedvezmények megszüntetése nélkül, a republikánusok azonban ezt élből elutasítják.

Obama különösen keményen reagált azokra a republikánus vádakra, amelyek szerint ő láthatóan képtelen vezetni a súlyos gazdasági problémákkal küszködő országot. Az elnök azzal vágott vissza, hogy a republikánusok szerinte folyton csak nyavalyognak, ahelyett, hogy végeznék a dolgukat. Meglehetősen szarkasztikusan a saját 10 és 12 éves lányainak példáját ajánlotta a figyelmükbe, akik állítólag mindig időben megcsinálják a házi feladatot, és soha nem hagyják az utolsó pillanatra. Ezzel arra utalt, hogy vészesen közeleg az adósságplafonra vonatkozó határidő (épp csütörtökön jelentették be, hogy jövő héten sem lesz szenátusi szünet a július 4-i ünnep ellenére sem), amit ha nem emelnek fel, akkor az Egyesült Államok gyakorlatilag fizetésképtelenné válik, aminek az amerikai pénzügyminisztérium szerint beláthatatlan következményei lennének.

De visszatérve Halperin mondatára, a kérdés az, hogy vajon a semmilyen új dolgot be nem jelentő Obama szerdai szereplése hozzájárul-e a probléma megoldásához. Hamarosan meglátjuk, és akkor majd mindenki eldöntheti, hogy valóban igaz-e rá a Morning Joe-ban elhangzott jellemzés.