A Kentucky állambeli Louisville belvárosában csak lézengenek az emberek, lerobbant és üres üzlethelyiségek sorakoznak egymás mellett, a közeli Ohio folyó felől pedig hideg szél fúj. Elég apokaliptikus a hangulat, és passzol azokhoz a híradásokhoz, amelyek a legújabb költségvetési válságról szólnak.

A helyzet azonban az, hogy Louisville-t (ahol egy újságírói konferencián veszek részt) ugyanez jellemezte tegnap is, és valószínűleg előtte is. Nem tapasztalni tehát semmi drasztikus változást azzal, hogy beköszöntött a legújabb krízis az Egyesült Államokban. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy fellélegezhetnének az amerikaiak.

A demokratáknak és a republikánusoknak február végéig kellett volna megállapodniuk arról, hogy miként kerüljék el a sequesterként emlegetett megszorító csomag életbe lépését, de miután még csak a közelébe sem kerültek egy alkunak, így a vágások elkerülhetetlennek tűnnek. Bár pénteken még volt egy találkozó a Fehér Házban a két párt vezetőinek részvételével, de ezen sem történt áttörés.

A megszorító csomag minden kormányzati szervet érint, és az elnök szerint súlyos fennakadásokat fog okozni az állami szolgáltatásokban, a republikánusok viszont azt mondják, hogy ez erős túlzás. Mivel a vágások nem azonnal történnek meg, így csak idővel derül ki, hogy valójában kinek van igaza, és ez egy érdekes tesztje lesz annak a vitának, amely évek óta zajlik a két oldal között a kormány szerepéről.

Ha valóban ellehetetenül a kormányzati munka, ha a megszorítások valóban súlyos csapást jelentenek a gazdaságnak, akkor az a demokraták érvelését erősíti, akik szerint aktívabb állami szerepre van szükség. Ha azonban nem következik be semmilyen drasztikus változás, akkor a republikánusok fogják majd azt mondani, hogy végig nekik volt igazuk, és egy kisebb, kevesebb pénzből működő kormány is el tudja látni a szükséges feladatokat.

Ez a teszt hasznos lehet a kormányzati filozófiai vita szempontjából, de nem biztos, hogy a legésszerűbb módszert választották erre az amerikai politikusok. A sequester (amely az eredeti elképzelés szerint csak egy mesterséges kényszerítő erőként működött volna, és nem volt tervben az, hogy életbe is lép - erről részletek ebben a bejegyzésben) ugyanis válogatás nélküli megszorításokat tartalmaz, tekintet nélkül arra, hogy az adott kormányzati szerv vagy program mennyire fontos feladatot lát el.

Példa erre, hogy a University of Maryland hallgatójaként reggel én is kaptam egy levelet az egyetem elnökétől, aki leírja, hogy a vágások többek között a szegény, de jól teljesítő diákok állami támogatását is érinteni fogják. Az elnök ugyan hozzáteszi, hogy privát forrásokból biztosítani fogják, hogy ezek a hallgatók a következő egy évben is folytathassák a tanulmányaikat, de a távolabbi jövőről már nem beszél.

Ennél is nagyobb probléma azonban talán az, hogy miközben a kormányzati programok válogatás nélküli megszorítása körül megy a marakodás, addig alig esik szó a költségvetés valódi problémájáról. Az igazi veszély ugyanis abban rejlik, hogy a következő tíz évben jelentős mértékben megnőnek majd a társadalombiztosítási és egészségügyi ellátási költségek.

Nyugdíjba megy szinte a második világháború utáni baby boom generáció egésze, és ez azt jelenti, hogy sokkal nagyobb teher nehezedik majd ezekre az ellátó rendszerekre. Ahogy arra a Wall Street Journal pénteki cikke rámutat, míg tavaly 46 millió amerikai részesült társadalombiztosítási kifizetésben, addig 2023-ra ez a szám 40 százalékkal több lesz. Hasonló emelkedés várható az egészségügyi ellátó rendszert, a Mediacare-t igénybe vevők számában is.

Valamikor talán ennek a problémának a megoldására is sor kerül, bár a most látottak alapján valószínű, hogy addig még jó néhány válságszituációt át kell élniük az amerikaiaknak Louisville-ben és máshol is.