Ha ez már az előjáték 2016-ra, akkor nagyon izgalmas (és szórakoztató) elnökválasztás vár ránk. Ritkán esik egymásnak a nyílt színen két azonos párthoz tartozó politikus, most azonban ez történt.

A New Jersey államot kormányzó Chris Christie és Rand Paul szenátor üzenget egymásnak napok óta a médián keresztül, amit nem csak karakteres egyéniségük tesz érdekessé, hanem az is, hogy mindkettőjüket a következő elnökválasztás lehetséges indulói között tartják számon.

Chris Christie - Forrás: AFP

A párbajt Christie kezdte azzal, hogy egy múlt heti fórumon kritizálta azokat a demokrata és republikánus politikusokat, akik eltúlzottnak tartják a terrorellenes tevékenység keretében végzett kormányzati adatgyűjtést. A kormányzó szerint a bírálóknak nem az adatvédelmi aggályokon kellene elmélkedniük, hanem el kellene menniük New Jersey-be, le kellene ülniük a 2001. szeptember 11-i támadások áldozatainak ottani özvegyeivel és árván maradt gyerekeivel, és velük kellene megvitatni ezeket a kérdéseket. Christie szerint ez már nem menne olyan könnyen, mint az elvont vitázgatás.

A kormányzó ugyan először nem mondott neveket, de amikor rákérdeztek nála, hogy többek között Rand Paulra gondol-e, akkor igennel válaszolt.

Nem sokat kellett várni a szenátor válaszcsapására. Paul vasárnap közölte, hogy Christie szerinte azoknak a költekező politikusoknak a táborába tartozik, akik csődbe viszik a kormányzatot és emiatt nem jut elegendő pénz a nemzetvédelmi célokra. “Pont ezek az emberek azok, akik nem hajlandók visszafogni a kiadásokat és csak azt hajtogatják, hogy add már, add már, add már nekem az összes Sandy-pénzemet most” - fogalmazott Paul, utalva arra, hogy Christie nagyon felháborodott azon, amikor a kongresszusban elakadt a tavalyi Sandy-hurrikán utáni helyreállításra szánt pénz.

Rand Paul - Forrás: AFP

Christie erre azzal vágott vissza, hogy tudomása szerint a Paul által képviselt Kentucky állam több pénzt kap a szövetségi költségvetésből, mint amennyit belead. A szenátor reakciója szerint ugyanakkor épp a kormányzó az, aki élen jár az állami források megcsapolásában (a “king of bacon” kifejezést használta, ami nehezen lefordítható, de a bacon, vagyis a szalonna a megszerezhető kormányzati pénzekre utal).

Ez talán már kicsinyes marakodásnak tűnhet, de a helyzet az, hogy ez a konfliktus egy, a republikánus párton belül mélyebben gyökerező feszültség megnyilvánulása. Rand Paulnak már több súrlódása volt a párt fődosorához tartozó politikusaival, akik nem feltétlenül értenek egyet vele abban, hogy az államgépezet drasztikus leépítésére van szükség. Amikor például Paul májusban egy látványos törvéyhozási akció keretén belül (órákon keresztül magánál tartotta a szót a szenátus üléstermében) kritizálta az Obama-kormányzat drónpolitikáját, akkor a legkeményebb kritikát egyik párttársától, John McCaintől kapta. A veterán politikus (és korábbi elnökjelölt) Pault és a drónok alkalmazását szintén bíráló több más szenátort egyszerűen bolondnak nevezte.

Az az ütközés is arról szólt, hogy a relatíve fiatal, az országos politikában újoncnak számító és harcosan konzervatív republikánusok (mint amilyen Paul) szembekerült a párt nemzetbiztonsági irányvonalát eddig leginkább egyengető figurákkal. A Paul és Christie közötti összecsapás intenzitását látva ebben a háborúban még számíthatunk újabb csatákra.