Bíztam benne, hogy ezt a bejegyzést nem kell megírnom, de sajnos nem lehetett elkerülni. Nem azért, mert annyira aggódnék az amerikai államháztartás helyzete miatt, hanem azért, mert kevés nyögvenyelősebb téma van annál, hogy milyen mesterséges válsághelyzetekkel szórakoztatják magukat itt Washingtonban a politikusok.

A legújabb krízis lényege az, hogy március elsején életbe lép egy általános kormányzati takarékossági csomag, amely válogatás nélkül érinteni fog minden területet, a védelelmi programoktól kezdve az oktatásig. Az amerikai politikai szlengben sequesternek (elkülönítés) hívják ezt a csomagot, és amikor a két politikai oldal megállapodott róla, akkor saját bevallásuk szerint úgy számoltak, hogy soha nem fog megvalósulni.

A megállapodás még 2011 nyarán történt, amikor a demokraták és a republikánusok az adósságplafon felemeléséről folytattak tárgyalásokat. A vita arról folyt, hogyan állítsák fenntartható pályára a hatalmas adóssággal küszködő amerikai költségvetést, és a republikánusok drasztikus kiadácsökkentést követeltek, a demokraták viszont ragaszkodtak ahhoz, hogy a megoldás részben legalább adóemelés révén történjen.

Mivel nem jutottak dűlőre, abban maradtak, hogy egy mesterséges kényszerhelyzetet teremtenek saját maguk számára. Megegyeztek abban, hogy ha 2012 végéig nem sikerül tető alá hozni egy átfogó megállapodást, akkor egyrészt megemelkedik a jövedelemadó kulcsa, másrészt minden kormányzati programra kiterjedő takarékoskodás lép életbe. Ez volt a sokat emlegetett fiscal cliff, amit részben azzal oldottak meg a tavalyi év utolsó napján, hogy mindkét párt elfogadta a leggazdagabb rétegek jövedelemadójának megemelését, másrészt a takarékossági csomag életbe lépését eltolták két hónappal.

Az alku összehozásában komoly szerepet játszó Fehér Ház állítólag abban bízott, hogy ez a két hónap elegendő lesz egy olyan kétpárti javaslat kidolgozására, amellyel elkerülhető a sequester. Mostanra azonban nyilvánvalóvá vált, hogy ez hiú remény volt, a két oldal között ugyanis semmilyen érdemi kommunikáció nem zajlik az ügyben. A demokraták előálltak ugyan egy megszorító csomaggal, de mivel az részben új adóbevételekkel számolt, ezért a republikánusok elutasították.

Most már a főszereplők is leginkább az egymásra mutogatással vannak elfoglalva. Barack Obama elnök kedden egy sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a sequester életbe lépése a republikánusokon múlik, mire ők azzal lőttek vissza, hogy ugyan ők sem örülnek a válogatás nélküli vágásoknak (különösen nem a védelmi területen), de szerintük az egész sequester Obama szüleménye volt. (Ezt a Fehér Ház vitatja, és valóban nem nehéz olyan korábbi nyilatkozatokat találni, amelyekben vezető republikánusok is kiálltak mellette.)

Bár Obama kedden tűzoltók kíséretében beszélt arról, hogy a megszorítások zavaró fennakadásokat okozhatnak az állam működésében, független elemzések szerint legfeljebb hosszabb távon várhatók súlyos következmények. Valószínűleg épp ez az oka annak, hogy nem is kíséri igazán nagy csatazaj a sequestert, ráadásul mindkét oldal tisztában van azzal, hogy hamarosan úgyis vár rájuk egy olyan küzdelem, amelynek sokkal drámaibb tétje van.

Március végén ugyanis hatályát veszti a kormányzati szervek finanszírozását biztosító jogszabály, és ha nem hosszabbítják meg, akkor gyakorlatilag egyik napról a másikra leáll az Egyesült Államok kormánya. Ez talán egymásnak feszíti majd a sequester életbe lépését ölbe tett kézzel figyelő politikusokat.