potus & co

“Nem a dráma kedvéért csináltuk ezt ilyen későn” - jelentette ki péntek éjszaka Harry Reid, a szenátus demokrata többségének vezetője. Szerinte egyszerűen arról volt szó, hogy nagyon nehéz volt eljutni eddig a pontig, vagyis a költségvetési megszorításokról szóló megegyezésig.

Lehet, hogy nem akarták fokozni a helyzet drámaiságát a tárgyalásban résztvevő felek, de mindenesetre sikerült nekik. A tévécsatornákon már tizedmásodperceket is mutató visszaszámláló ment, és túlzás nélkül az egész világ azt figyelte, hogy sikerül-e tető alá hozni valamilyen alkut. Mindössze egy órán múlt, de végül összejött. Keleti parti idő szerint este 11 óra körül jutottak egyezségre a törvényhozás republikánusai, demokratái és a szintén demokrata kézben lévő Fehér Ház. Ez gyakorlatilag az utolsó pillanat volt, éjfélkor járt volna ugyanis le az a határozat, amely lehetővé teszi a szövetségi kormány intézményeinek finanszírozását.

John Boehner, a főszereplő - Forrás: youtube.com

A megegyezés lényege, hogy összességében mintegy 38 milliárd dolláros megszorítást hajtanak végre az idei költségvetésben. Ez nagyobb, mint amit a demokraták eredetileg szerettek volna, viszont kisebb annál, mint amit a republikánusok által uralt képviselőház korábban javasolt. A republikánusok végül feladták azt a követelésüket, hogy a megszorításoknak része legyen az abortuszokat végző Planned Parenthood nevű szervezet költségvetési támogatásának megvonása. Lemondtak arról is, hogy korlátozzák a környezetvédelmi hatóság tevékenységét, amely egy átfogó klímatörvény hiányában hatósági eszközökkel küzd az üvegházhatást okozó gázok kibocsátának visszafogásáért. (A republikánusok szerint ezzel árt a vállalkozásoknak, ezért akartak hozzányúlni a hatósághoz.)

A konzervatívok hangja

Az utolsó napokban már ezekről a nem is feltétlenül költségvetési ügyekről ment a vita. A demokraták legalábbis azt állították, hogy a számokról nagyjából sikerült megegyezni, de a republikánusok nem akartak engedni ezekben az ideológiai kérdésekben. A republikánusok viszont tagadták ezt, szerintük az utolsó pillanatokig nyitott kérdés volt a megszorítások nagysága is, de egyben küzdöttek az abortuszok és a környezetvédelmi szabályozás ügyében kitűzütt célokért is. Péntek este aztán már lehetett érezni, hogy a republikánus álláspont változni fog ezekben az érzékeny kérdésekben, miután a konzervatív szárnyhoz tartozó politikusok (például Michele Bachmann és Mike Huckabee) kezdtek el nyilatkozgatni arról, hogy ezeket a csatákat talán mégsem most kellene megvívni.

Ilyen szempontból tehát sikeresnek tűnt az a demokrata taktika, amely a republikánusokat igyekezett beállítani egy esetleges kormányzati leállás okozóiként (segítette a demokratákat az 1995-ös kormányzati leállás példája, abból a vitából ugyanis a republikánusok kerültek ki vesztesként)  Nem olyan könnyű azonban megmondani, hogy ki is ennek a drámai fordulatokban bővelkedő ütközetnek az igazi győztese. A demokraták azt hangoztatták, hogy egy kemény vitában sikerült kompromisszumra jutni, de végül a képviselőház republikánus elnöke John Boehner volt az, aki péntek éjszaka előállhatott azzal, hogy sikerült az amerikai történelem - aktuális dollárban számítva, tehát nem reálértékben - legnagyobb megszorítását elfogadtatni. És végső soron épp ez volt a céljuk a republikánusoknak, amikor belementek ebbe a vitába.

Az elnök középen

Boehnernek ráadásul sikerült úgy kikerülnie a konfliktusból, hogy - legalábbis egyelőre úgy tűnik - egyben tartotta a meglehetősen sokszínű republikánus tábort. Nem volt könnyű dolga, ugyanis a tavalyi félidős választások eredményeként sok olyan, a konzervatív Tea Partyhoz kötődő politikus került be a kongresszusba, akik kifejezetten azzal a céllal érkeztek, hogy szigorú megvonásokat eszközöljenek ki a szerintük elszabadult szövetségi költésekben. Ezek a politikusok - és persze az őket támogató csoportok - nagyon kemény nyomás alatt tartották a republikánusok mérsékeltebb szárnyához tartozó, és érzelgős pillanatairól is ismert Boehnert.

Mint egy kívülálló - Forrás: whitehouse.gov

Érdekes volt ugyanakkor figyelni azt is, hogyan viselkedik a konfliktushelyzetben Barack Obama. Az elnök láthatóan igyekezett ismét egyfajta kívülállóként, a vitás felek között - vagy felett - álló mediátorként eljárni. Bár elnökként gyakorlatilag ő az elsőszámú demokrata politikus, mégis előfordult az utóbbi napokban, hogy saját pártjáról is egyes szám harmadik személyben beszélt. Ez a szerep (bár elismerem, önmagában ennek a szónak a használata cinikus megközelítésre utal, hiszen miért ne lehetne ez őszinte hozzáállás eredménye) nem új, már a tavaly év végi adócsökkentési vitában is a demokraták és a republikánusok közé pozicionálta magát. Ez pedig nyilván nemcsak az éppen aktuális helyzetnek szólt, hanem a 2012-es elnökválasztásnak is, amelyet Obama minden számítás szerint csak akkor lesz képes megnyerni, ha maga mellé tudja állítani az egyik párthoz sem kötődő független (vagy éppen bizonytalankodó) szavazókat.

Most ennek a költségvetési csatának vége, de borítékolható, hogy az elnökválasztási kampányban elő fognak még kerülni azok a kérdések, amelyek vitája most majdnem a szövetségi kormány leállásához vezetett. Ne felejtsük ugyanis, hogy ez a mostani megállapodás csak az idei költségvetésről szól, (ráadásul a pénzügyi év eleve csak szeptember végéig tart) és még ott van a következő évi büdzsé terve, amellyel csak az utóbbi hetekben kezdett el foglalkozni a törvényhozás.

Péntekre virradó éjszaka nekifutottak még egyszer, de eredmény nélkül járt az a tárgyalás is. A képviselőház republikánus elnöke, John Boehner, a szenátus demokrata vezetője, Harry Reid és a Fehér Ház nem tudott dűlőre jutni a költségvetésről szóló vitában. Bár még mindig van néhány óra egy alku tető alá hozására, most már egyre valószínűbb, hogy szombattól le fog állni a szövetségi kormány.

Éjfélkor hatályát veszti ugyanis az a kongresszusi határozat, amely lehetővé teszi a szövetségi intézmények finanszírozását. Miután az utóbbi napokban tartott tárgyalások mind kudarccal végződtek, egyes intézményekben már meg is kezdték a kényszerszabadságolások előkészítését. A leállás ugyanakkor nem lesz teljes: a hadsereg például továbbra is működni fog, de a múzeumok, az okmányokkal foglalkozó hivatalok és egy sor más intézmény be fog zárni. Ez rossz hír sok magáncégnek is, ugyanis az egyik legfontosabb ügyfelet, a szövetségi államot fogják elveszíteni.

A tárgyalások kudarcát mutatja, hogy az utóbbi egy-két napban már nem is annyira a lehetséges megoldásokról szóltak a nyilatkozatok, hanem arról, hogy ki a felelős a helyzet kialakulásáért. A vita onnan indult, hogy az ország eladósodása miatt aggódó republikánusok kemény megszorításokat akartak bevezetni, a demokraták azonban tiltakoztak ellene, mondván, hogy ez veszélyeztetné a törékeny gazdasági növekedést.

A demokraták szerint ugyanakkor az utóbbi napokban már nem annyira a megszorítások nagyságáról, hanem ideológiai kérdésekről ment a vita. A republikánusok ugyanis előálltak például azzal, hogy a spórolás keretében vonják meg a támogatást az abortusz lehetőségének fenntartása mellett érvelő szervezetektől. Javasolták azt is, hogy csökkentsék a környezetvédelmi hatóság költségvetését is. Ezzel a szervvel az a problémájuk a republikánusoknak, hogy egy átfogó klímatörvény hiányában ez próbálja visszaszorítani az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását. A republikánusok szerint ezzel sérti az amerikai vállalkozások érdekeit.

Ez tehát a demokraták olvasata, a republikánusok viszont azt állítják, hogy nemcsak ideológiai kérdésekről szól a vita, hanem a számokról is. Láthatóan mindkét fél el akarja tehát kerülni azt, hogy őt tegyék felelőssé az amerikai választók a szövetségi kormányzat leállásával járó kellemetlenségekért. Több felmérés is kimutatta ugyanis, hogy a választóknak elegük van az állandó vitákból. A mostani állapotokat elnézve azonban egy darabig még muszáj lesz elviselniük őket.

Ha valaki épp szombaton szeretne ellátogatni az Egyesült Államok valamelyik nemzeti parkjába, akkor jól gondolja meg, hogy elindul-e. Könnyen lehet ugyanis, hogy a parkok dolgozói aznap nem veszik fel a munkát, és így lesz ez még több más szövetségi intézménnyel. Pénteken éjfélkor lejár ugyanis a szövetségi állam finanszírozását biztosító kongresszusi határozat hatálya, és ez azt jelenti, hogy a hosszabbítás elmaradása esetén a hadsereg és néhány egyéb szerv kivételével leáll a kormányzat.

Miközben továbbra is kétséges, hogy sikerül-e elkerülniük a kormányzati szervek leállását a megszorítások mértékéről megegyezni képtelen demokratáknak és republikánusoknak, a költségvetési vitának van egy számszerűleg apró, de jelképes szempontból fontos eleme. A republikánus többségű képviselőház március 17-én megszavazta azt a javaslatot, amelynek értelmében a National Public Radio nem kaphatna közvetlen szövetségi támogatást, és megtiltanák a helyi rádióknak is, hogy szövetségi forrásokat felhasználva vásároljanak műsorokat az NPR-tól.

Az indok az volt, hogy a hitvallása szerint közszolgálati feladatokat ellátó műsorkészítőt a republikánusok pozitívan elfogultnak tartják a demokraták irányába. Személyesen csak felületesen ismerem az NPR-t, így nem tudok véleményt mondani arról, hogy elfogult-e, de az igaz, hogy amerikai liberális ismerőseim kedvenc hírforrásai közé tartozik, és gyakran hallgatják az NPR-műsorokat az autóban. Ez persze még nem jelenti azt, hogy megalapozott a republikánusok kritikája, és az NPR munkatársai is hevesen tiltakoznak az elfogultság vádja ellen (például ennek a Newsweek-cikknek a megszólalói).

Ezt a védekezést azonban nehezíti néhány epizód a közelmúltból. Március elején lemondásra kényszerült az NPR elnök-vezérigazgatója, Vivian Schiller, miután előkerült egy titokban rögzített felvétel, amelyen a pénzgyűjtésért felelős igazgató, Ron Schiller (nincs rokoni kapocsolat a két vezető között) arról beszélt, hogy a republikánusok unintelligensek, a Tea Party mozgalom tagjai pedig idegengyűlölők (itt a Fox News tudósítása a történtekről). Ron Schiller ugyan nem vett részt a szerkesztőség munkájában, de a felvétel (amelyet egy konzervatív aktivista készített) ráerősített arra a képre, hogy az NPR valójában sznob liberálisok gyülekezete.

A Schiller-affér előtt pedig tavaly ott volt Juan Williams ügye, aki kommentátorként dolgozott az NPR-nál, de kirúgták a konzervatív Fox Newson tett nyilatkozata miatt. Williams arról beszélt, hogy idegesség és aggodalom tölti el, amikor muszlimokat lát felszállni egy repülőgépre, és ezt az NPR akkori vezetése elfogadhatatlannak tartotta.

Juan Williams a Fox News műsorán - Forrás: Youtube

Williams karrierjének ez nem tett feltétlenül rosszat, mert a kirúgás a konzervatív oldal hősévé tette, és busás összegért leszerződtette a Fox News, az NPR-t azonban még liberálisok is kritizálták, amiért szerintük túl keményen és meggondolatlanul jártak el az ügyben. Williams teljes nyilatkozata a Fox Newson ugyanis jóval árnyaltabb volt, mint amire a kifogásolt mondatból következtetni lehetne, az újságíró inkább beszélt egy általános érzésről, és nem támadóan fogalmazott.

Sok muníciót kaptak tehát az utóbbi hónapokban az NPR kritikusai, az ugyanakkor nem valószínű, hogy a képviselőház által megszavazott javaslatból törvény lesz. A szenátusban a demokraták vannak többségben, és jelezték, hogy nem támogatják a forrásmegvonást. De még ha valamilyen oknál fogva át is menne a szenátuson a javaslat, az NPR-nak akkor sem feltétlenül kell aggódnia az anyagiak miatt. A honlapján található összesítés szerint költségvetésének mindössze 5,8 százalékát teszi ki az állami támogatás, és ebben a szövetségi források mellett benne vannak a helyi és állami szintű források is (a pénz nagy része magánszemélyektől, cégektől és egyetemektől kapott adományokból jön össze).

Egy szerkesztőség számára azonban a legfontosabb vagyontárgy a hitelesség, és ennek megőrzése most a tét az NPR számára. Az nyilván nem fog megváltozni, hogy az elkötelezett konzervatívok liberálisnak könyvelték el, de a szerkesztőség bizonyíthatja függetlenségét annak demonstrálásával, amit egyszer egy bevallottan demokratákhoz húzó amerikai újságírótól hallottam. Ő azt mondta, talán igaz, hogy az újságírók körében aránylag sok a liberális és a választásokon is többségében a demokratákra szavaznak. De van szerinte egy fontos kitétel: ha ezeket az újságírókat választás elé állítják, és azt mondják nekik, hogy itt van ugyan egy jó sztori, amely ugyanakkor tönkreteheti a számukra kedves politikai erőt, akkor biztosan a sztorit fogják választani. Ez az, amit az NPR-nál dolgozóknak észben kell tartani, ha túl akarják élni ezt a válsághelyzetet.

Csak egy rövid bejegyzés arról, hogy kedden a képviselőház megszavazta az állami intézmények finanszírozását lehetővé tevő határozat meghosszabbítását április 8-ig. A most hatályban lévő határozat pénteken jár le, ha nem lenne hosszabbítás, akkor gyakorlatilag leállna az Egyesült Államok szövetségi kormánya. Számítani lehetett rá, hogy meglesz a szükséges többség a határozathoz, a szavazás mégis szolgál néhány érdekes fejleménnyel.

Minden eddiginél látványosabban megbomlott ugyanis a képviselőházat uraló republikánusok egysége, miután 54 képviselőjük a határozat ellen szavazott. A bírálók azt kifogásolják, hogy szerintük nincs értelme néhány hétre szóló határozatokkal foltozgatni a szövetségi állam költségvetését, hanem hosszabb távú megoldásra lenne szükség. Ez persze azt jelentené, hogy valahogy át kellene hidalni a kemény megszorításokat követelő republikánusok és az ettől ódzkodó demokaták közötti különbségeket (erről írtam többek között itt), ami nem lesz egyszerű feladat.