Nehéz elkerülni a béna karácsonyi hasonlatokat ennél a történetnél, de a legjobban talán még úgy lehet leírni a hírt, hogy Obama egy szép ajándékot kapott az ünnepre. A keddi fejlemények alapján szinte biztos, hogy a szenátus szerdán meg fogja szavazni az oroszokkal kötött START-egyezmény ratifikálását, és ezzel az elnök egy fontos politikai győzelemmel zárja az évet.

Kedden egy eljárásjogi kérdésben szavaztak a szenátorok, de miután 11 republikánus csatlakozott a demokrata többséghez, esélyük sem volt az ellenzőknek. Ezek után biztosra vehető, hogy szerdán megkapja a szükséges többséget a szerződés, amelynek értelmében az Egyesült Államok és Oroszország folytatja az atomfegyverek leszerelését.


Obama kellemes karácsonya - Forrás: flickr.com/whitehouse

Néhány héten belül ez már a többedik olyan szavazás, amelynél az elnöknek sikerült megnyernie a republikánus ellenfeleket vagy legalábbis azok egy részét. Ez hatalmas előrelépés az után, hogy az utóbbi másfél évben elmérgesedett a viszony a demokrata elnök és a republikánusok között, és csak elvétve volt köztük bármilyen együttműködés.

Úgy néz ki tehát, hogy megérte várnia Obamának azzal, hogy elutazzon szokásos karácsonyi vakációjára Hawaiira, ahol gyerekkorát töltötte. Családja már szombaton repülőre ült, ő azonban maradt, hogy telefonon győzködje a szenátorokat a szerződés támogatásáról. Pár napja még úgy tűnt vezető republikánus politikusok nyilatkozataiból, hogy esély sincs a START megszavazására, de a jelek szerint az elnök hatásos rábeszélőnek bizonyult.