Pedig már készültem a szenzációhajhász címekkel. Bevetették az atombombát Washingtonban. Eljött az ítélet napja a Kongresszusban. Gombafelhő a Capitolium felett.

Az atombombás metaforával operáló címekhez az adta volna az apropót, hogy az elmúlt napokban a szenátus közel került egy olyan törvényhozási procedúra alkalmazásához, amelyet itt Washingtonban mindenki csak “nukleáris opció”-ként emleget.

A vészjósló kifejezés megértéséhez előbb fontos megismerni a szenátus belső szabályrendszerét. A százfős testületben legalább 60 szenátor támogatására van szükség ahhoz, hogy egy ügy - egy törvényjavaslat vagy például egy kinevezés - szavazásra kerüljön. Mivel nagyon ritka, hogy az egyik politikai oldal rendelkezzen ekkora többséggel, így a demokraták és republikánusok együttműködésre vannak kényszerítve.

Harry Reid demokrata és Mitch McConnell republikánus szenátusi vezető - Forrás: AFP

Az angolul filibusternek hívott szabály biztosítja azt, hogy az épp kisebbségben lévő párt szavát ne nyomja el teljesen a többség. 2007 óta a demokraták vannak többségben (2009 és 2010 között még a 60 fős szupertöbbséggel is rendelkeztek), így a filibuster a republikánusokat szolgálta. Ők éltek is ezzel az eszközzel, és többek között bevetették a Barack Obama által különböző pozíciókra jelölt emberek kinevezésének megakadályozására. A republikánusok tiltakozásának eredményeként nem tudott például hivatalba lépni a hitelválság után felállított pénzügyi fogyasztóvédelmi hatóság vezetésére még 2011-ben felkért Richard Cordray, de szintén a filibuster miatt húzódott el az új munkaügyi miniszter és a környezetvédelmi hatóság vezetőjének hivatalba lépése is.

Ez volt az, ami felbőszítette a szenátusi demokraták vezetőjét, Harry Reidet, aki múlt héten előállt azzal, hogy úgy fogják módosítani a szabályokat, hogy az elnöki kinevezések megerősítéséhez elegendő legyen az egyszerű többség. Mivel jelenleg 54 demokrata van a szenátusban, így a republikánusok könnyen megkerülhetők lettek volna.

Ez a megoldás lett volna az a bizonyos nukleáris opció. Első ránézésre talán nehezen érthető, hogy miért érne fel atomcsapással az, ha egy törvényhozásban az egyszerű többség akarata érvényesül (a legtöbb parlamentáris demokrácia ezen az elven működik), a szenátusnak azonban épp az a rendeltetése, hogy egyfajta ellensúlyként funkcionáljon, és ennek fontos része a pártos alapon hozott hirtelen döntések elkerülése. Erről szól az a sokszor idézett történet az alapító atyákról, amely szerint amikor a külföldről hazatérő Thomas Jefferson megkérdezte George Washingtont, hogy miért hozták létre a szenátust a képviselőház mellett, akkor Washington egy kérdéssel válaszolt: “Miért öntötted bele a teádat a csészébe?” Jefferson erre azt válaszolta, hogy “azért, hogy lehűljön”, mire Washington megjegyezte, hogy pont erről van szó: “A törvényhozást a szenátusi csészébe öntjük, hogy az lehűljön.”

A Harry Reid által belengetett szabálymódosítás ezen a hűtő szerepen gyengített volna, de aztán kedden végül kompromisszumos megoldásra jutott a két oldal. A republikánusok belementek abba, hogy megszavazzák Obama jelöltjeit, bár kértek annyi kivételt, hogy új személyeket találjanak abba a munkaügyi testületbe, amelynek tagjait szerintük (és egy bírósági döntés szerint) az elnök szabálytalanul nevezett ki. A demokraták cserébe megígérték, hogy egyelőre nem élnek a “nukleáris opció”-val.

A konfliktus tehát békében rendeződött, de az epizód rámutatott arra, hogy milyen komoly ellentétek feszülnek a két oldal vezetése között. Harry Reid és a szenátusi republikánusok vezetője, Mitch McConnell mással sem töltötte az elmúlt néhány napot, mint a másik sértegetésével. Ez különösen érdekes volt annak a fényében, hogy keresve se lehetne találni náluk unalmasabb politikust az Egyesült Államokban. Harry Reid annyira szürke, hogy John Oliver, a Daily Show műsorvezetője a napokban azon viccelődött, hogy ha valaki szeretné eltolni az orgazmusát szex közben, akkor nem kell mást tennie, mint rá gondolnia. Nem sokkal izgalmasabb figura Mitch McConnell sem, az arca szinte mindig komor, és olyan hanghordozással beszél, mintha folyamatosan meg lenne sértődve valamin.

Jelen állás szerint ugyan kettejük közül Reid az erősebb, de tisztában van vele, hogy elég csak néhány szenátusi helyet elbukni ahhoz, hogy megváltozzon a helyzet. Talán épp ezért is döntött úgy, hogy végül is nem veti be a republikánusok ellen a törvényhozási atomfegyvert. Ha megtette volna, számolnia kellene azzal, hogy később az ellenfelei is megteszik vele ugyanezt.